Jég kék jövő - 1. fejezet: Kezdet

Ez az első bejegyzésem! Szépen elkezdem felrakni a történeteim meglévő fejezeteit. Jó olvasást!

Thor/Loki, 18+, slash, erotikus tartalom, hurt/comfort, angst, sötét, dráma

A történet a Thor - Sötét Világ után játszódik. Loki súlyosan megsérül, ezért Thor hazaviszi Asgardba. Thor reméli, hogy visszakaphatja rég elveszett öccsét.

Jég kék jövő

Kezdet

Emlékszek még azokra az időkre, amikor gyerekként, testvérekként együtt játszottunk. Ittuk apánk, minden egyes szavát. Figyelemmel hallgattuk történeteit a dicső harcokról. Te már, akkor sokkal érettebb voltál, mint én. Te már, akkor megfontoltan a trónra készültél, akkor még úgy gondoltad, hogy egyenlő esélyink vannak, hisz mind a ketten Odin fiai vagyunk. Később az idő múlásával, kezdtünk eltávolodni egymástól, mind tudásban, mint külső jegyekben, de sose fordult meg az a fejemben, hogy ne tekintsek rád testvérként. Önfejű és gőgös voltam, számtalanszor vonultam harcba, megszámolni se tudom, hogy balgaságom miatt, hányszor kevertelek téged és társaimat, akik velem tartottatok a csatában életveszélyes helyzetekbe. Már megszámolni se tudnám, hogy mennyi hibát követtem el, ami majdnem a te és az én életembe került volna, ha te nem vagy ott, hogy helyrehozz mindent. Sokszor mentetted meg az életemet és én eddig ezt természetesnek vettem. Aztán elárultál engem, a családodat. Megtudtad, hogy ki, mi vagy valójában. Apánk hazudott neked, úgy érezted, hogy kihasználtak, és becsaptak. A trón iránti hatalom megrészegített és lerántott a mélybe. Mindenre készvoltam, hogy megbocsáss, hogy én megbocsássak minden szörnyűséget, amit tettél vagy tenni akartál a jövőben. A testvéremet, az öcsémet akartam visszakapni, de amikor a szemedbe néztem, őt már nem láttam. Egy apró csillanás, ami még jelezte, hogy nem veszett el minden, de te elengedted a kezem és csak a zuhanó alakod után kiabálhattam.

Meggyászoltalak. Anyánk, apánk összetört. Magamat hibáztattam, hisz bátyád vagyok, vigyáznom kellett volna rád. Figyelnem kellett volna a jelekre, de nem vettem észre semmit, nemhiába vagy a hazugságok istene. Mindenkit megtévesztettél kígyónyelveddel és mágiáddal. Mikor megtudtam, hogy élsz és Midgardon vagy, vegyes érzelmeim voltak, hisz örültem, hogy élsz, de közben azokat akartad szolgasorba taszítani, akiket barátaimnak tartok, akiknek védelmére felesküdtem. A szívem szakadt bele, de meg kellett állítsalak. Próbáltam hatni rád szép szóval, elhittem neked, hogy megbántad, de te megint becsaptál. Legyőztelek. A gyűlölet, amit irántam, Odin és egész Asgard iránt éreztél, oly hatalmas lett, hogy elemésztett téged. Már nem láttam azt a férfit, aki egykoron a testvérem volt. A szíven szakadt meg, de nem hunyhattam szemet, tetteid felett. Meg kellett kapnod a méltó büntetésed.

Emlékszek, anyánk kérésére. Nagyon fájt neki, hogy elutasítottad, hogy megtagadtad anyai szeretetét. Nem ő hozott a világra, de ő nevelt, táplált, virrasztott melletted, amikor beteg voltál. Tőle tanultál meg mindent a mágiáról, hogyan érd el szavakkal, azt, amit mások puszta erővel se tudnak. Anyánk, tudta, hogy te más vagy, hogy más leszel, hogy azokkal a fegyverekkel, amikkel én harcolok, te nem fogsz tudni, ezért, hogy ne legyél védtelen a kezedbe adott egy sokkal nagyobb erőt.

- Anyám! – kiáltok be a szobába és még elkapom azt a pillanatot amikor Loki víziója eltűnik a szobából. Anyám, felém fordul, az arcán kedves mosoly, de a szemébe ott a szomorúság. –Ugye tudod, hogy nem lenne szabad találkoznod vele.

- Nem is találkoztam vele. Apádnak egy rossz szava se lehet.

- Mit mondott neked, Loki? – arcáról eltűnik a mosoly, megmutatja igaz érzelmeit.

- Megtagadott engem Thor. Tudom, hogy Odint gyűlöli, azt kiabálta, hogy Odin nem az apja és, hogy én se vagyok az anyja. Nem vagytok vérszerinti testvérek, ő nem vér a véremből, de úgy szeretem, mintha én hoztam volna a világra. Soha, soha nem tettem kettőtök között különbséget, egyformán szeretlek titeket. Fáj az elutasítása, hisz mindent megteszek, hogy ily körülmények között is jól érezze magát.

- Loki már nem az, akit egykor megismertünk. Sok szörnyű dolgot tett. Ártatlanok vére tapad a kezéhez. Nem érdemli meg a szeretetedet, se az én bocsánatomat.

- Ne beszélj ilyeneket Thor! Ő a testvéred, az öcséd!

- Már rég nem tudom, hogy ki is ő valójában – sóhajtok és leroskadok az egyik padra. Frigga mellém ül, puha kezeivel közrefogja az én hatalmas kezemet.

- Loki mindig is érezte, hogy valami nem stimmel. Sokszor kérdezte, hogy mi a baj vele, mindig próbáltam eloszlatni a kétségeit, de ő mindig kirekesztettnek, másnak érezte magát. Ahogy nőtt ez az érzés egyre jobban fokozódott benne. Miután külsőleg is megmutatkoztak az ellentétek közte és közted, egyre jobban magába zárkózott.

- Ezt meg, hogy érted? Loki mindig is különc volt egy kicsit, de sose kellett félteni. Mindig megvédte magát, sok csínye miatt komoly sérüléseket is szerezhettem volna.

- Arra nem gondoltál, hogy ezek a csínyek figyelemfelhívások voltak? Loki sose szeretett segítséget kérni, ha valami baja volt, nem szólt róla senkinek, a végletekig makacs, ez a mai napig nem változott. Akármit csinált ő a testvéred, hidd el, hogy mi nagyban hozzájárultunk ahhoz, hogy oda jusson az öcséd, ahova jutott. Miután megtudta, hogy ő egy jégóriás, hogy Laufey eldobott fia, hogy apátok hazudott neki, ezeket már nem tudta elfogadni. Loki saját magát se képes elfogadni.

Megszorítom anyám törékeny kezét. Szemeiből folynak a könnyek.

- Még hogy nem népes magát elfogadni? Pökhendi, azt hiszi, hogy ő több, jobb másoknál.

- Látszik, hogy hiába vagy a testvére, nem ismered a saját öcsédet. A gúnyos mosoly, minden tettével hazudik a világnak, hogy ne kelljen megmutatni azt, hogy ki is valójában, még magának se akarja ezt bevallani. Ugye tudod, hogy bármikor levehetné a maszkot, amit Odin adott neki még gyermekként, hogy megvédje?

- Milyen maszkot? – értetlen arcom láttán anyám csak megrázza a fejét.

- Jaj, Thor, néha nem látsz messzebb az orrodnál. Láttad valaha Loki igazi alakját?

- Igen – suttogom. Emlékszek, amikor először láttam jégóriásként. Kék bőre és vörös szeme megrémített. Nem akartam elhinni, hogy ő az, pedig a saját szememmel láttam, de nem akartam elfogadni, hogy ő nem a vérszerinti testvérem.

- Ha te nem tudtad feldolgozni, akkor szerinted Loki képes volt rá? Figyelj rám, Thor!

- Hallgatlak anyám. – Szomorú szemébe nézek. Látom arcán, hogy elhatározta magát.

- Loki még mindig az öcséd, akármit mond, mindig az lesz. Olyan kötelék van köztetek, amelyet nem lehet szétszakítani. Te vagy az idősebb, neked kell rá vigyáznod. Ígérd meg, Thor! Ígérd meg, hogy vigyázol rá, hogy nem hagyod, hogy elvesszen! Kérlek.

Az én erős anyám, zokogva ölel magához. Hatalmas kezeimmel megölelem. Sose tennék olyat, amivel megbántanám, hisz annyira szeretem.

-Ígérem.

Most értem meg igazán, hogy miről beszélt. Hazudtam, mert valójában lemondtam rólad. Félek, hogy ismét elárulsz, ezért nem bízok meg benned. Csak a bosszúdban bízok, mert látom a szemedben a gyászt, a haragot. Tudom, ha miattam nem, hát érte kész vagy szembeszállni bárkivel és bármivel. Arra kértél, ha benned nem, hát a vad bosszúdban bízzak. Látom, ahogy testeddel véded, azt a nőt, akit szeretek, mindent beleadsz a harcba. A Mjölnir nincs a kezemben, a földön fekszem és tehetetlenül tűröm az ütéseket. Egyiket kapom a másik után, nem bírok vele, egyedül nem. Számban érzem a vér fémes ízét. Figyelem, ahogy ellenfelem egy pillanatra megáll, erőt és lendületet gyűjt, az utolsó, végső nagy csapásra. Hirtelen egy dárda szúródik át a testén, megfordul és megpillantalak téged. Ott állsz, lihegve, piszkosan, véresen. Megtetted, megmentetted az életemet. Ott is hagyhattál volna, engem és Janet is, szabad lehettél volna, de te itt vagy. Végre nem egy idegent látok, hanem téged, az öcsémet, akit annyira szeretek, hogy az már ésszel fel nem fogható. A szörny megfordul és megragad téged, reagálni sincs időnk, felnyársal maga elé.

- Ne! – kiáltom. Halk nyögés hagyja el a szádat. Ellök magától, te pedig lerepülsz a dárdáról. Tested összerándul a fájdalomtól. Hihetetlen, de a monstrumnak meg se kottyant egy ilyen súlyos sérülés, elindul feléd. Reszket az egész tested, de a szemedben ott fénylik a bosszú tüze.

- Viszlát, a pokolban, szörnyeteg! – szólalsz meg. Észre se vettem, hogy ellenfeled oldalára erősítettél egy bombát. A sötét elf felordít és eltűnik a saját fegyvere nyeli el és te, Loki, te okoztad a halálát, amivel megmentettél engem.

- Ne, ne, nem! – szaladok hozzád. Letérdelek melléd, a karjaimba veszlek. Arcod sápadt és egész testedben remegsz. A száraz föld csak úgy issza bíborvörös véredet. – Te, ostoba! Miért nem hallgattál rám!

- Tudom. Ostoba vagyok. Ostoba. – Szemeidben ott látom a félelmet. Szavaid gyengék, a levegővétel is fáj neked.

- Loki, nézz rám! Maradj velem! Ne halj meg! – arcod magam felé fordítom. – Nézz rám!

- Sajnálom, sajnálom. – suttogod. Egyik kezemmel tartalak, másikkal pedig próbálom elállítani a vérzést.

- Semmi baj, rendbe jössz. Nem számít. Haza viszlek Asgardba, elmondom apánknak, hogy mit tettél ma érte.

- Ne légy ostoba, Thor. Nem érte tettem, ezt te is tudod – szempilláid megrebbennek, tested megmerevedik.

- Ne, Öcsém, ne hagyj itt! – kérlelem. –Meg kellett volna, védjelek. Nekem kell bocsánatot kérnem. Megígértem anyánknak. Megígértem, hogy vigyázok rád.

- Thor! – Jane térdel le mellém. Teljesen megfeledkeztem róla. Leveszi a nyakából a sálat. –Óvatosan emeld fel a kezed, ezt alárakom, te pedig jó erősen szorítsad.

Ölbe veszem Loki ernyedt testét. Az idő fogy. El kell innen tűnnünk, segítséget kell találnom neki. Vissza kell valahogy juttatnom Asgardba.

Megmentettem a világot, de félő, hogy őt nem tudom megmenteni. Kezeim közt tartom ernyedt testét, alig érzem a szívverését. Kezemet és páncélomat beborítja a vére, én pedig fohászkodok. Halkan suttogom a fülébe, hogy most már nem lesz baj, itthon van. Bemegyek a hatalmas tölgyfa ajtón a trónterembe, ami még mindig teljesen össze van törve. Sehol senki.

- Valaki! Segítsen már valaki! – ordítom kétségbeesetten.

- Apánk és néhány katona jelenik meg. Feléjük fordulok, szemeimből, mint a patak úgy folynak a könnyek.

- Kérlek, segíts! Meg fog halni! – könyörgök neki, az őrök elindulnak felém, mire én még szorosabban vonom magamhoz az öcsémet. Megígértem, hogy vigyázok rá, ha ártani akarnak neki, azt csak a testemen át lesznek képesek. – Megmentette az életemet!

Odin szobormerev arcát fájdalom járja át. Közelebb lép hozzánk. Nem akarja elhinni a hallottakat.

-Azonnal hívjátok a gyógyítókat! – kiáltja el magát. – Tegyenek meg mindent érte!

A saját szobámba viszem, nem engedem, hogy a börtön gyengélkedőjére vigyék. Apám nem ért velem egyet. Tudom, hogy Loki sok rosszat tett, de megmentette az életemet, hogy a büntetés, amit azért kapott, amit Midgardal tett, azt ráérünk máskor megvitatni.

 - Szerintem jobb lenne, ha börtön gyengélkedőjére vinnénk, ott jobban szemmel tudnák tartani.

- Mégis hány őrt akartok? Mennyien nézzék végig a szenvedését? Szerinted, ilyen állapotba képes átvenni a hatalmat Asgard felett? – teszem fel keserűn a kérdést Sifnek.

- Arra nem gondoltál, hogy ez is csak egy csapda? – a mellettem álló nőre nézek és elfog a düh. Nyakánál fogva a falnak taszítom.

- Megmentette az életemet! Loki, ott haldoklik a szobámban. Elmehetett volna, otthagyhatott volna engem és Jeant meghalni, nem volt oka a maradásra, de ő mégis az életét adta értem! Loki, az öcsém, Sif!

- Rendben, Thor, tégy úgy, ahogy akarsz, de nekem ne sírj, ha arra ébredsz, hogy Loki hátba támadt.

Bemegyek a szobába, becsukom magam mögött az ajtót. Látom, hogy a gyógyítók csak állnak és nem csinálnak semmit. Éktelen haragra gerjedek.

- Mégis mit képzelnek! – ordítom, mire az egyik elém áll.

- Sajnáljuk, de nem tudunk közelébe menni, már mindent megpróbáltunk, de mágia segítségével pajzsot vont maga köré. Nem hiszem, hogy tudatosan tenné.

Ugyan ott feküdt, ahol hagytam. Elindulok az ágy felé, de én is beleütközök a láthatatlan falba. A levegő érezhetően lehűlt, az ablakon megjelentek a jégvirágok.

-Loki, én vagyok az, Thor. Segíteni akarok – kinyújtom a kezem, de az akadály ugyan ott van. – Senki se fog bántani. Minden rendben lesz, csak engedd, hogy megérintselek. Könyörgök is neked, ha kell, csak engedj oda.

Tehetetlennek érzem magam, hisz semmi oka nincs rá, hogy megbízzon bennem. Szembesülnöm kell azzal, hogy inkább meghalna, minthogy elfogadja a segítségemet.

- Fenség, szólnunk kéne a királynak – szólal meg mögöttem az egyik javasasszony.

- Arról szó sem lehet! Így se enged a közelébe, apánkat pedig egyenesen gyűlöli, ha idehívnánk, azzal csak az esélyeit rontanánk. Újra megérintem az előttem lévő levegőt, de most semmi sincs, ami az utamat állná. Hangosan engedem ki az eddig bent tartott levegőt és azonnal Loki mellé sietek. Elindul utánam az egyik javasasszony, de ő visszapattan a pajzsról.

- Fenség, magának kell ellátnia. Mi majd mondjuk, hogy mit tegyen. Sietnie kell. Kezdi elhagyni az élet. Lassan vetkőztesse le, hogy megnézhessük a sebet. Mivel ki és bemeneti seb is van ezért, nagyon sok vért vesztett. Nem tudunk odamenni, de bizton állíthatjuk, hogy súlyos belő vérzése van, ha nem a sebbe, akkor a vérvesztesége fog meghalni.

- Adok neki, adok neki vért – szorítom a vékony fehér kezet és a számhoz emelem. –Tarts, ki!

- Sajnos az lehetetlen. A herceg nem asgardi, hanem jégóriás, a mi vérünk nem jó neki. Itt már csak a csoda segíthet.

Lassan lehámozom róla a bőrruhát. A fehér lepedőt már rég átáztatta a vére. Sípolva veszi a levegőt, egész teste remeg. Mikor megpillantom a sebet, ami szinte beteríti az egész hasát, szörnyű harag rázza meg a testemet. A seb óriási, körülötte a bőr mélykékre színeződött. Ez Loki eredeti bőrszíne. A teste próbál regenerálódni. Az asszonyoktól kapott gyógyfüvekkel bekenem a sebet. A vérzés eláll, én pedig kezdek megnyugodni. Óvatosan bekötözöm a sebeket. Aggódva nézek le rá. Nem reagál semmire, se egyfájdalmas nyögés, semmi. Mellkasa lassan emelkedik és süllyed.

- Nagyon jól csinálta, most már csak az idő mondhatja meg, hogy túléli-e. Ha a reggelt megéli, akkor van esélye.

- Most menjenek! – szólok nekik, ők pedig nem ellenkeznek. Bezárják maguk mögött az ajtót, én pedig egyedül maradok vele és a félelemmel, hogy talán soha többé nem nyitja ki a szemét, hogy talán soha többé nem látom gúnyos mosolyát. Bármit megadnék, csak, hogy rám nézzen, hogy beszéljen hozzám. Vigyáznom kellett volna rá, hisz az öcsém.

- Mindent megbocsátok. Mindent, csak gyere vissza. Könyörgök, Loki, gyere vissza hozzám! – kezét a homlokomhoz emelem. Hallgatom ütemes légvételét. A szoba még mindig nagyon hideg, de láthatón ezt őt nem érdekli. Teste, ami eddig mindig hűvös volt, most tűz forró a láztól. Nem tudom, hogy mikor, de a harc és az aggodalom okozta fáradság miatt elbóbiskolok. Úgy alszok el, hogy közben szorítom Loki kezét. Másik kezemben a Mjölnir, készen állva, hogy bárkit megállítsak, aki a közelébe akar jutni.