Jég kék jövő - 2. fejezet: Bizalom

Itt a második fejezet!

Thor/Loki, 18+, slash, erotikus tartalom, hurt/comfort, angst, sötét, dráma

A történet a Thor - Sötét Világ után játszódik. Loki súlyosan megsérül, ezért Thor hazaviszi Asgardba. Thor reméli, hogy visszakaphatja rég elveszett öccsét.

Bizalom

Négy nap telt el azóta, hogy visszatértünk Asgardba. Nem tudom, hogy mi történik a világban, de nem is érdekel. Teljes figyelmemet leköti az előttem fekvő test. Gyönyörű hófehér bőröd most színtelen, szemed körül lila karikák terülnek el és a sérüléseid se gyógyulnak úgy, ahogy kéne. Hiába kenem és kötözöm, ugyan úgy néz ki. A nyers sebed körül még mindig el van színeződve a bőröd. A lázad folyamatosan magas, egész tested forró és verejtékben ázik. Szíved oly sebesen ver, hogy félő kiszakad a mellkasodból. Néha felnyögsz, valószínűleg lázálmaid vannak. Kétségbe vagyok esve, mert félek, hogy elveszítelek, ha ez megtörténik, akkor én is összetörök. Loki az öcsém vagy, soha többé nem fordítok neked hátat. Anyánk felnyitotta a szememet. Együtt nőttünk fel és mégsem ismerlek igazán, nem tudom, hogy ki vagy, hogy valójában ki az öcsém. Megmentetted az életemet, minden rossz döntésed ellenére, mellettem maradtál, számíthattam rád. Az életedet adtad volna értem, megmentetted Asgardot és a többi világot. Valójában te vagy a hős és nem én, nem engem kéne ünnepelni, hanem téged, mert ha elárultál volna, akkor most én se lehetnék itt.

Hangos nyögésedre felugrok. Forró, izzadt kezed szorítja meg a csuklómat. Lepillantok rád. Tekinteted homályos és zavaros. Rám nézel, de mégsem engem látsz. Gyönyörű szemeiddel az enyémbe nézel, de valaki mást képzelsz oda. Elmosolyodsz, de nem azzal a hazug mosollyal, amit mindig látni rajtad, nem ez a tiszta szeretetet mutatja. Gyomrom görcsbe rándul a kedves mosoly láttán, elönt a féltékenység. Kit láthatsz, kit szerethetsz ennyire? Engem meg miért löktél el magától? A boldog mosoly eltűnik arcodról, megrándulsz, szemeiből megindulnak a könnyek.

- Loki – gyengéden szólok hozzád. Meg akarlak nyugtatni, tudatni akarom veled, hogy nem vagy egyedül.

- Annyira sajnálom. Sajnálom, Anyám. – Hangod rekedtes és halk, minden egyes szó kész szenvedés számodra.

-Ó, Loki! – suttogom. Az én szemem is megtelik könnyel. – Minden rendben van. Itthon vagy.

Csuklómat még mindig szorítod erőtlen kezeddel, minta az életed múlna rajta. Kétségbe vagy esve és nem tudlak megnyugtatni.

- Megbosszultalak. Kérlek, anyám! Kérlek! – egyre sebesebben emelkedik és süllyed a mellkasod. Riadt vagy, bocsánatért esedezel, nem nekem, hanem az anyánknak. Magadat okolod mindenért és valószínűleg valamilyen módon segédkeztél a szörnynek a szökésben, de ez már nem számít, ha nem bocsátok meg neked, akkor téged is elveszíthetlek, ezt pedig nem engedhetem meg magamnak.

- Megbocsátok neked, mindenért.  – Figyellek, ahogy halkan felsóhajtasz, mintha egy hatalmas tehertől szabadultál volna meg. Gyenge kezed elengedi a csuklómat, lehunyod a szemed. Pár perc múlva végre nyugodt, mély álomba zuhansz.

Felkavar az állapotod. Térdeimre támaszkodva ülök és nézlek, csak árnyéka vagy önmagadnak, hol van az igazi Loki?

Hangos kopogás zavarja meg a csöndet. Mind a ketten megrezzenünk a hirtelen zajtól.  A hatalmas ajtó nyikorogva nyílik ki. Sif lép be rajta. Tekintete először rám, majd rád téved.

- Magához tért már? – kérdezi, de szavaiban semmi együttérzés nincs. Tudom, hogy nem helyesli, hogy itt vagy a szobámban. Szerinte a börtön gyengélkedőjébe kellett volna vinni és egy maroknyi őrrel őriztetni.

- Mit akarsz, Sif?  - teszem fel a kérdést, de nem nézek rá. Nem akarom látni a szemében az ellenzést, nem akarok választani közte és az öcsém között.

- Nem akarok veled veszekedni, csak szólni akartam, hogy a király keres téged. Azt kívánja, hogy jelenj meg a trónteremben.

- Nem hagyom egyedül! – hangomat elönti a méreg, kezem ökölbe szorul.

- Ha ennyire félted, akkor itt maradok vele, amíg vissza nem jössz.

- Nem fogom rád bízni - válaszolok neked, de téged nem érdekel, elindulsz felénk, de egy láthatatlan fal megállít. A gyógyítók még párszor megpróbáltak átjutni, de végül elküldtem őket. Ezen tetted melegséggel tölti el a szívemet. Lehet, hogy valami gonosz terved van azzal, hogy csak engem engedsz közel magadhoz, de ez most egyáltalán nem érdekel. Te, Loki, az öcsém csak bennem bízol meg, és ez bizakodással tölt el.

A hatalmas arany trónterem még nem nyerte vissza régi fényét, de az óriási trón, amin a király, Odin ül, már a régi pompájában terül el a terem közepén. Apám, ott vár és néz engem, szemében nem együttérzést látok, hanem dühöt és helytelenítést. Nem örült azon döntésemnek, hogy a saját szobámba vittelek. Letérdelek elé és lehajtom a fejem. Megadom neki a kellő tiszteletet. Int, hogy áljak fel, majd miután megbizonyosodott, hogy minden figyelmemet neki szentelem, megszólal.

- Thor, ideje lenne, hogy a feladataiddal törődj és, hogy Loki ápolását rábízd valaki másra! – Apám azonnal a lényegre tér. Mély levegőt veszek, de érezhető rajtam a düh, amit ő is észrevesz.  – Ne légy ilyen makacs fiam, te egy harcos vagy, nem pedig egy gyógyító.

- Sajnálom, apám, nem akarok ellenszegülni neked, de nem fogom egyedül hagyni, amikor szüksége van rám. Loki, csak engem enged közel magához, senki más nem tudja ellátni, a közelébe se tudnak menni.

- Ne mondj ellen nekem! Zúgolódások vannak a világok között. Asgard védelme még gyenge, minden harcosra szükség van! – kiabálja, az egész terem zeng erős hangjától.

- Megmentette az életemet!

- Honnan tudod, hogy nem hátsó szándékból tette? Nem bízhatunk meg Lokiban!

- Ha ő nem mentett volna meg, én se tudtam volna megmenteni Asgardot és a többi világot! Ha Loki nem lett volna ott, akkor már mindenki halott lenne és a világot elnyelte volna a sötétség!

- Segített feljutni a szörnynek a börtönből, miatta halt meg Frigga! Miatta halt meg az anyád! – mennydörgés rázza meg a termet. Feláll és elindul felém. Kezem megmarkolja a Mjölnirt.

- Nem csak az én anyám! Megbosszulta a halálát! Szerette anyánkat, csak a makacssága nem engedte, hogy ezt kimutassa. Miután megtudta, hogy nem vagy a vérszerinti apja, dacból utasította el anyát.

- Lokit, a tettei miatt megtagadtam, nem a fiam.

- Tudom, megölted volna, amikor visszahoztam Midgardból, de anya miatt nem tetted, te lemondtál róla!

- Frigga, végtelenül elnéző és naiv volt, amikor rólatok volt szó. Miatta nem öltem meg Lokit, mert akkor összetört volna a szíve, de bűnhődnie kell.

- Nem engedem, hogy akár egy ujjal is hozzá érj! – kiabálok, nem érdekel, hogy ő az apám, hogy ő a király, csak az öcsémet akarom megvédeni. –Megígértem anyának, hogy vigyázok rá. Mielőtt meghalt megígértette velem, hogy vigyázok rá, ő az öcsém!

- Nem, Loki nem az öcséd!

- Senki se ismeri Loki igazi énjét! Hazugságok mögé rejti az érzéseit, mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy idáig jutott, ha neki felelősséget kell vállalni a tetteiért, akkor nekünk is. Mindenki elfordult tőle, kivéve anya, de ő meghalt. Loki zuhan, ha én nem kapom el, akkor ki fogja? Nem fogom elveszíteni. Amikor megmentette az életemet, láttam az öcsémet.

Apám hangosan kifújja a levegőt, a dühe még mindig érezhető a teremben, úgy ahogyan az enyém is.

- Látom, nem tudlak jobb belátásra bírni. Nem akarom, hogy elfordulj tőlem fiam, ezért engedek kívánságodnak. Nem felejtem el, Loki árulását, de adok neki még egy esélyt. Te felelsz érte, ha megtámad valakit vagy ismét árulást követ el Asgard vagy valamelyik másik világ ellen, akkor ismét börtönbe kerül.

- Értettem – bólintok. Apám nem mondta ki, de tudom, hogy a börtönnél rosszabbat is szán neked. Ha bármi rosszat teszel, akkor az életeddel fizetsz érte. Odin egy intéssel utamra enged, én pedig elindulok vissza a szobámba. Most nem érdekelnek a harcok, se a királyság, most csak a te egészséged számít.

- Thor! – kiált utánam egy jól ismert női hang. –Összevesztél a királlyal, az egész épület vízhangzott a hangotoktól és a mennydörgéstől.

- Ha azt akarod nekem elmondani, hogy mennyire ellenzed a döntésemet, akkor hiába jöttél.

- Csak aggódom érted. Annyira naiv és elnéző vagy, ha Lokiról van szó, nem látsz tisztán vele kapcsolatban.

- Nem akarok veled veszekedni, jó barát vagy, mindig mellettem álltál, de ezt a döntést meg kellett hoznom.

- Csak nehogy megbánd. – Szemei gyengédek, de tele vannak kétséggel. Tudom, hogy mit érez irántam, már régóta látom, de nem tudom viszonozni, hisz én Janet szeretem.

- Sose fogom megbánni, hogy a testvéremnek segítek.

- Jaj, Thor, tényleg nem látod? – hangja halk és mintha együttérzést látnék benne. – Lokinak igaza volt, te tényleg vak vagy és hiszékeny, ha róla van szó.

- Mégis miről beszélsz? Beszélj nyíltan Sif! – nem igazán értem, hogy miről van szó, de már te is sokszor mondtad, hogy vak vagyok, és nem látom a lényeget.

- Tudod, nem az én tisztem ezt elmondani, ha eljön a kellő idő, kérdezd meg magát, Lokit.  – Hátat fordít nekem és szép lassan elsétál. Még egy ideig nézem a távolodó alakját, majd én is elindulok.

Fejembe még mindig vízhangoznak Sif szavai. Nem értem, hogy mit akart ezzel mondani. Apám szavai is fájnak. Apám te már lemondtál Lokiról, pedig ő is a fiad, még ha nem is vér szerint. Együtt neveltetek fel minket, ha én tettem volna ezeket a szörnyű dolgokat, akkor tőlem is elfordultál volna? Vajon neked van igazad és apám tényleg csak azért hozott magával, mert később a békéért fel akart használni? Nem kételkedek abban, hogy szeret téged, de ez a szeretet vajon mekkora? Anyánk életét adta volna mindkettőnkért, de vajon apánk, is megtette volna ezt? Te nagyravágyó és gőgös vagy. Mindig is felsőbbrendűnek érezted magad, ez része a természetednek, amin nem igazán lehet változtatni, meg kell tanulni elfogadni és együtt élni ezekkel a rossz tulajdonságaiddal, de sose voltál alapvetően rossz. Most, hogy visszagondolok sokszor eltűntél már gyerekkorunkban is, sose tudtál lépést tartani velünk az edzéseken, ami miatt sokszor kinevettünk. Akkor még nem igazán értettem, de most már tudom, hogy hatalmas árulás volt ez részemről. Ezek és ehhez hasonló tetteim miatt kezdtél el eltávolodni tőlem. Nem álltam ki melletted, amikor testvérként támogatnom kellett volna. Apánknak meg kellett volna mondania még a kezdetekkor, hogy ki vagy valójában, ha megmondta volna, akkor megértetted volna másságod, az erődet és nem érezted volna számkivetettnek magad. Akkor se tudtalak támogatni, amikor kiderült a titok.

- Thor! – kiált utánam egy mély hang. Azonnal felismerem bajtársamat.

- Mi a baj, Volstagg?- megvárom, míg barátom idegér. – Valami baj van?

- Amióta visszajöttél nem is láttalak. Még az ünnepségen se vettél részt, amit tiszteletedre rendeztünk.

- Tudod, jól, hogy nem vonz az éjfélig tartó tivornya. Azok az idők, már a múlté.

- Aggódunk érted, drága barátom. Tudom, hogy már erről beszéltél Siffel, de muszáj nekem is beszélnem a fejeddel.

- Ha te Lokiról akarsz beszélni, akkor kár is fáradoznod. Barátom vagy, sokat megéltünk együtt, de tudom, hogy mit csinálok.

- Ebben én nem vagyok biztos. Loki nem egyszer átvert téged. Emlékezz csak vissza, hogy miatta voltál száműzve Midgardba, apád, a király elvette az erődet, Loki pedig átvette a trónt és megpróbált megölni. Utána pedig megpróbálta leigázni Midgardot. Sereget toborozott és a halandókat rabszolgasorba akarta taszítani. Eljátszotta, hogy megbánta és leszúrt téged. Ki tudja, hogy mikor fog újra elárulni minket.

- Az öcsém néhány napja bizonyított. Megmentette az életemet. Tudom, hogy Loki természete nem fog megváltozni, de megbízok benne. Nem fog elárulni, ha annyira el akarta volna pusztítani Asgardot, akkor átengedett volna engem és Jeant Malekitnek. Ha holtan akart volna látni, akkor nem most nem feküdne már négy napja magatehetetlenül a szobámban.

- Remélem igazad lesz barátom – Volstagg vállamra teszi a kezét, szemeiben ott a kétség és a félelem. Félt engem. – Nem tudom, hogy Loki még egy árulása után össze tudunk e kaparni. Nem örülök, de elfogadom a döntésedet. Beszélek a többiekkel és megpróbálunk kedvesebbek lenni Lokival, ha felépül.

- Köszönöm, azt nagyra értékelem. Beszélj Siffel, úgy hiszem, ő ellenzi a legjobban a döntésemet.

- Ne aggódj, beszélek vele, Thor – megcsóválja a fejét, megszorítja még egyszer a vállamat, majd megölel.

A kilincsen tartom a kezemet, mégse nyitom ki. Az ajtó előtt állok, a gyomrom összeszorul. Valami megváltozott. Talán veled történt valami. Sose bocsájtanám meg magamnak, ha bajod esik. Túl nagy a csend, de nem az a fajta, ami nyugtatóan körül ölel, mint szerető anya a gyermekét. Szívem, mint egy hatalmas kalapács, úgy ver. Kinyitom az ajtót és belépek a szobába. Amit először észreveszek, hogy az eddig fagyos szoba, most kellemesen hűvös. A hatalmas ablakokról eltűntek a jégvirágok. A kandallóban nem ég a tűz, a szobát a sötétség uralja. Ujjaim megfeszülnek a Mjölniren. Miután szemem hozzászokott az engem körülvevő sötétséghez tekintetem azonnal téged keres. A hatalmas ágy üresen áll, látszik, hogy nemrég feküdt benne valaki. Hideg verejtékben ázik a testem. Hol vagy? Mi történt veled? Szemeim előtt ott lebeg kihűlt tested. Átjár, megbénít a félelem. Azt se tudom, hogy jutottam el idáig, csak állok az ágy mellett. Az néhány vörös folt csúfítja el az összegyűrt lepedőt. A te véred az. Szólásra nyitom a számat, de mintha a hangok nem engedelmeskednének akaratomnak, csak tátogok. Szemeimmel a homályt pásztázom.

-Loki – suttogom, oly erőtlenül, hogy valószínű csak én hallom a szavam.

Agyam tompa, csak arra tudok gondolni, hogy meghaltál vagy erővel elhurcoltak téged. Lehetséges, hogy csapda volt? Apám azért szólított magához, hogy közben minden gond nélkül elvigyenek innen? Vajon Sif és Volstagg is társ volt ebben az árulásban? Az nem lehet, kell lennie más magyarázatnak. Ők a barátaim, együtt harcoltunk, nem kedvelnek, de nekem sose ártanának, valószínű, hogy semmi közük az eltűnésedhez. Nem tudok elfordulni, csak meredten bámulom az ágyat, ahol neked kéne feküdni, de most csak a megszáradt véredet látom. Már rég eltűntél. Tested vékony alakját és hűvös téli illatodat még őrzi az ágynemű. Emlékszem, amikor kisfiúként átosontam hozzád az éjszaka közepén, mert féltem. Apánk, akkor mesélt először a Jégóriásokról. Hozzád menekültem, te pedig kinevettél, hogy milyen gyáva vagyok, de azért felemelted a takarót, hogy odakuporodjak melléd. Most így visszagondolva valószínűleg te is ugyan úgy féltél, mint én, csak te már akkor el tudtad rejteni az érzéseidet. Már akkor hazudtál a világnak, ugye? Ott feküdtünk egymás mellett, te sose kezdeményeztél, mindig én bújtam oda hozzád. Gyermekként ez természetes volt. Mindig is megnyugtatott a jelenléted, az erő és magabiztosság, ami belőled áradt. Emlékszem, hogy kuncogtál, amikor közöltem veled, hogy olyan az illatod, mint a télnek, mint az első hónak.

Most ugyan ezt az illatot szívom magamba, úgy érzem magam, mint akkor, gyermekként, de amit gyermeki szívvel megtehettünk, az ma már nem lehetséges. Lehajolok és megérintem a véredet. Szívem tele félelemmel és haraggal. Hol vagy? Mit tettek veled?

-Loki! – nevedet úgy ordítom, hogy a falak is beleremegnek. Mennydörgés rázza meg egész Asgardot, hogy tudassa a világgal haragomat.