Ezzel felkerült az összes eddig megírt fejezet a blogra :) Jó olvasást, várom a kritikákat!
Figyelem: 18+, erotikus tartalom!
Thor/Loki, 18+, slash, erotikus tartalom, hurt/comfort, angst, sötét, dráma
A történet a Thor - Sötét Világ után játszódik. Loki súlyosan megsérül, ezért Thor hazaviszi Asgardba. Thor reméli, hogy visszakaphatja rég elveszett öccsét.
Bizonyíts!
Itt állok veled, a hatalmas ajtó
előtt, ami a trónterembe vezet. Előttünk egy őr áll, mögöttünk is legalább öt.
Végig kísértek minket a hálómtól egészen a trónteremig. Te nem szóltál semmit,
csak felszegett fejjel, egyenes háttal lépdeltél mellettem. Lépteimet a tiédhez
igazítottam, hogy ne tűnjön fel lassú haladásunk. Kissé túlzónak találom az
őröket. Amilyen állapotban vagy, úgyse kísérelnél meg semmilyen ostobaságot. A
verejtéktől gyöngyözik a homlokod, még nem vagy jól. Miért rángatott ide téged
az apám?
- A király már vár minket! – szólok az
őrre, mire ő kinyitja az ajtót.
Előre engedlek, már indulnék utánad,
amikor az őr megállít. Amint észreveszed, hogy nem megyek, te is megállsz az
ajtóban és kérdően, várakozóan nézel rám.
- Sajnálom, de a király négyszemközt
szeretne beszélni a fogollyal.
- Fogoly! – Először meglepődöm, amint
értelmezem a szavakat azonnal düh fog el. Még hogy fogoly. A védelmem alatt
állsz, nem is vagy börtönben. Mégis miből gondolja, hogy rab vagy? Mérgesen nézek az előttem állóra. Nem hagyom,
hogy egyedül menj be. Félek, ha nem vagyok ott, elveszíted a hidegvéred és még
valami olyat találsz mondani, ami miatt tényleg börtönbe zárnak, vagy ami még
rosszabb a fejedet veszik. Tudom, hogy minden önuralmadra szükséged van, amikor
apámmal beszélsz. Ez egy nagyon fontos csata lesz számodra és én melletted
leszek, hogy támogassalak, egy ilyen egyszerű őr ebben nem tud megakadályozni.
- Eressz! – szólok rá, de
hajthatatlan. – Vele megyek, ha kell, akkor erőszakkal távolítalak el az útból.
- Ugyan már, Thor! Lökd arrébb és
gyere! Vagy talán gondot okoz? – kérdezed, tekinteted nyugodt, én pedig
megfogom az előttem állót, és mint egy rongybabát arrébb taszítom az útból. A
mögöttünk lévő fegyveres harcosok is támadásba akarnak lendülni. Ösztönösen úgy
helyezkedek, hogy téged védjelek.
- Elég legyen! – Apám hangja
visszhangzik a teremben – Engedjétek!
Kiegyenesedek a harci helyzetből és
az ajtó felé fordulok, ahol már vársz engem. A trónterem még mindig eléggé
romos. Az arany falak néhol még repedezettek, a tetőt már helyre állították, de
egyes oszlopok még mindig ki vannak dőlve. Lassan halad a felújítás, mivel
Asgard minden erejét arra használja, hogy megvédje saját magát. Figyelem, ahogy
tekinteted végigpásztázza a termet, arcodon gúnyos mosollyal fordulsz felém.
- Mi mulattat ennyire, Loki? – teszem
fel neked a kérdést.
- Bámulatos, hogy képes voltál úgy
tönkretenni ezt a termet, hogy még mindig nem tudták rendbe hozni.
- Ha jól emlékszek, akkor te is velem
voltál – válaszolok, mire te csak még szélesebben mosolyogsz, ahogy elmerülsz
az emlékek tengerében.
- Oh, én csak álltam melletted
megbilincselve és figyeltem, ahogy nyomkodod a gombokat és mindent elpusztítasz
magad körül a felszállás közben.
- Folyamatosan kötekedtél, hogy te
jobban tudod csinálni.
- Nem én fejezetem le a saját nagyapámat,
ha jól emlékszek – Mosolyod azonnal eltűnik az arcodról, amint meglátod a
trónt, ami a megtépázott terem végén áll. Oly hatalmas és fényes, megértem,
hogy minden áron meg akartad szerezni. Az őrök szorosan a nyomunkban vannak.
Amikor visszahoztalak a Midgardban
történtek után, én nem tartottam veled. Túl dühösnek és elárultnak éreztem
magam ahhoz, hogy rád bírjak nézni. Most már tudom, hogy hatalmas hibát
követtem el. Nem akartam részt venni a tárgyalásodon, pedig anyánk könyörgött
nekem, de én hajthatatlan voltam. Hatalmasat csalódtam benned, ezért örömmel
vállaltam el, hogy segítek rendbe hozni az általad létrehozott zűrzavart. A Kilenc
világban harcoltam, minden dühömet, fájdalmamat kiadtam, hogy semmit se
érezzek, amikor újra látlak. Anyámtól megtudtam, hogy kiharcolta az életben
maradásodat. Életed hátralevő részét börtönbe zárva kell majd leélned.
Megijedtem, mert meg se fordult fejemben, hogy talán apám a halálodat akarja,
hisz a fiaként nevelt fel. Mérges voltam rád, de sose gyűlöltelek és soha
egyetlen percig sem kívántam a halálodat.
Amikor az arany trón elé érünk,
megállsz. Mögötted vagyok, a katonák páncéljának csörömpölése idegesítő zajként
cseng a fülemben. Felnézek, apám teljes harci díszben, kezében a dárda, fél
szemével mérgesen hol rám, hol pedig rád néz. Jelenléte számomra nem erőt,
bölcsességet sugároz, hanem feszültséget és félelmet. Figyelem, ahogy végigmér
téged, arca elsötétül. Azt hitte, hogy abban az egyszerű ruhában fogsz
megjelenni, minden büszkeségedtől megfosztva? Egyenes háttal állsz.
Legszívesebben oda állnék melléd, de féken kell tartanom az érzelmeimet. Addig nem
avatkozok bele, amíg te nem szólsz.
- Nem igazán értem, hogy mire ez a
nagy felhajtás – szólalsz meg gúnyosan és hátranézel a mögöttem álló maroknyi
őrre. – Ennyire tartasz tőlem?
- Látom, eléggé felépültél ahhoz,
hogy visszabeszélj nekem. Tiszteletlenséged felháborító!
- Tisztelet? – Hangod megemelkedik. –
Nem érdemelsz tőlem tiszteletet! Kitagadtál, megfosztottál attól, ami jogosan
járt volna nekem! Királyi sarj vagyok!
- Milyen jogok? Befogadtalak,
sajátomként neveltelek! Laufey eldobott, kitagadott fattya vagy!
- A végeredményen, akkor sem
változtat semmit. Királyi vér csörgedezik az ereimben, csak nem a tiéd.
Befogadtál, hogy ha majd felnövök, elhozzam a békét az óriások és az asgardiak
között. Miután rájöttél, hogy nem veszed hasznomat, te is ugyan úgy eldobtál.
Míg Laufey csecsemőként ítélt halálra, te most felnőtt férfiként. Mond csak, Ó
Nagy és Bölcs Odin, Mindenek Atyja, mégis miben különbözöl Laufeytől?
- Csak is magadnak köszönheted a
büntetésedet! – Apám dühe villámokat csal az égre. Mennydörgés rázza meg a
birodalmat. Kezeim ökölbe szorulnak. Nem bírom hallgatni a vitátokat. Igazad
van? Eltitkolta előled származásodat. Vajon tényleg fel akart használni téged?
- Magamnak? Csupán hittem abban a
hazugságban, amiben nevelkedtem. Azt mondtad régen, hogy egyikünk uralkodni
fog, de valójában csak Thornak volt esélye, ugye? Sose állt szándékodban egy
olyat ültetni a trónra, mint én. Válaszolj!
A vádjaidra nem válaszol semmit, csak
ül egyenesen, felsőbbrendűen. Nem cáfol meg semmit, pedig most erre lenne a
legnagyobb szükséged. Sose fogod megbocsátani az árulását.
- Börtönbe is zárhatnálak, azért,
amit tettél! Hány életet ontottál ki Midgardon? Hány családot tettél tönkre?
- Keveset, ahhoz képest amennyit te
és Thor! Vagy szerintetek, akik ellen harcoltunk azoknak nem voltak szeretteik,
családjuk? Őket nem várta haza senki? Bámulatos, ahogy megítélitek a világot. A
börtönről jut eszembe, így kell bánni egy hőssel?
- Hős? – horkan fel, dühe az egeket
verdesi. Kint vihar tombol, de te csak állsz szikla szilárdan, meg se rezzensz
haragjától.
- Megmentettem mind a Kilenc világot
a sötétségtől. Megmentettem Thort a haláltól. Hálával kéne szólnod hozzám, hisz
megmentettem egy szem utódodat. Szerintem, ezért igazán megérdemelnék egy
köszönömöt.
- Hallgass, Loki! – súgom neked
hátulról. – Túlfeszíted a húrt!
- Thor elmesélte, hogy életedet adtad
érte, de azt sose fogom megbocsátani, hogy közreműködtél Frigga halálában!
A szobában egy másodperc alatt lehűlt
a levegő. Apám nagyon fájó pontra tapintott. Anyánk halála valószínűleg életed
végig kísérteni fog téged. Hibát követtél el, ami egy olyan személy életébe
került, akit szerettél, aki közel állt hozzád, annak ellenére is, hogy elárult.
Az ablakokat pókhálóként szövi be a jég. Tested pattanásig feszül, akár egy túlhúzott
íj. Bármelyik percben robbansz. Szinte öntudatlanul emelem a kezem és helyezem
a válladra. Ki akarlak zökkenteni a haragból és a mérhetetlen gyászból.
Érintésemre tested kicsit megugrik. Látni nem lehet, de érzem.
- Elengedem börtönbüntetésedet, de
csak Frigga emlékére való tekintettel. Kapsz egy szobát a palotában, de minden
jogodtól megfosztva fogod leélni hátralévő életedet. Folyamatos felügyelet
alatt leszel, és ha engedély nélkül elhagyod Asgardot vagy megtámadsz valakit,
akkor Thor könyörgése se fog meghatni.
Olyan hirtelen kapod fel a fejed,
hogy hátrébb kell lépnem. Nem tudom, hogy pontosan melyik rész keltette fel az
érdeklődésed. Az, hogy nem kell visszamenned a börtönbe, vagy az én
könyörgésem.
- Mily nagylelkű ajándék tőled, de
Thor társasága és szobája tökéletesen megfelel nekem – Melléd lépek és látom
gúnyos mosolyod. Szemedben fény csillog. A levegő hőmérséklete ismét normális.
– Oly sok mindentől megfosztottál, ezért szerintem úgy igazságos, hogy én is
elveszem a számodra két legfontosabb kincset.
- Fenyegetni merészelsz? Engem?
Odint, Asgard királyát? – Apám hangja először meglepett, majd az utolsó
kérdésnél már bömböl a dühtől. Közbe akarok vágni, hogy megelőzzem az ennél is
nagyobb bajt, de te már megint nem bírod féken tartani kígyónyelvedet és
becsukni a szádat.
- Ó, eszemben sincs. – Mézesmázos
hangod kemény ellentmondást nem tűrővé változik. – Én pusztán csak a tényeket
közlöm. Nem mondom, hogy élvezetem ezt a kis beszélgetést, mert akkor hazudnék.
Köszönöm, hogy szakítottál rám, egyszerű alattvalódra időt, de itt az ideje,
hogy távozzak.
Egyik pillanatban még előttem állsz a
másikban pedig már eltűntél. Aggódom, mert ilyen súlyos sérüléssel nem kéne
ekkora erőt kifejtened. Meg sem várom, hogy apám mit akar nekem mondani. Sarkon
fordulok és elindulok kifelé.
- Hová sietsz, Thor! – kiált rám,
mire én megállok és visszafordulok.
- Loki után. Nem lenne szabad ilyen
sérüléssel teleportálnia.
- Túlságosan sok figyelmet szentelsz
neki és elhanyagolod kötelességeidet. Loki kap egy szobát, távol a tiédtől és
kinevezek mellé egy őrt, aki képes szemmel tartani.
- Már megbocsáss apám, de ha Loki el
akar tűnni, akkor egy egyszerű katona nem fogja megtalálni vagy megállítani.
Éppenséggel a feladatomra koncentrálok. Én leszek az, aki szemmel tartja majd
és nem kell neki másik szoba, mint ahogy hallottad.
- Nem tetszik nekem ez a túlzott aggodalom,
amit irányába mutatsz – Apám hangja most csendes és nyugodt. Az ég kitisztul, a
vihar elvonul. Újra béke költözik a palota falai közé.
- Hogy tehetném meg, hogy ne aggódjak
érte, hisz a testvérem, az öcsém. Együtt nőttünk fel, ezeket az emlékeket semmi
és senki se veheti el tőlem. Sok szörnyű dolgot tett, de hiszem, hogy a szíve
mélyén még mindig ott van az a Loki, akit egykor megismertem. Megmentette az
életemet, kell ennél nagyobb bizonyíték?
- Remélem igazad lesz vele
kapcsolatban, mert még egy árulását nem fogok eltűrni. Frigga megmentette a
haláltól, te pedig most a börtöntől, de legközelebb, hiába kérlelsz, nem fogok
megkegyelmezni. Megértetted szavaim súlyát?
Úgy rontok be a szobámba, minta
üldöznének. A gyertyák égnek, a szobában kellemes meleg van. A hatalmas
kandallóban békésen lobog a tűz, de téged sehol sem látlak. Benyitok a fürdőbe,
de az is üres. Aggodalom szállja meg a lelkemet. Nem kellett volna mágiát
használnod ilyen állapotban, hisz még nem gyógyultál fel teljesen. Apám ennyire
felhúzott volna? Hova mentél? Gondolom valamelyik titkos helyedre a sok közül.
Már gyerekként képes voltál órák hosszára eltűnni. Volt, hogy sötétedésre kerültél
elő, anyánk pedig halálra aggódta magát miattad. Sokszor kért meg engem, hogy
keresselek meg, én pedig órákig jártam a palota folyosóit, az utcákat a nevedet
kiabálva, de te csak akkor bújtál elő, amikor kedved szottyant. Olyankor anyánk
könnyes szemmel ölelt meg, én pedig azokban a pillanatokban mindig féltékeny
voltam. Most így visszagondolva apám nekem szentelt több időt, ezért te anyánk
kegyeit és szeretetét kerested. Aggodalma jóérzéssel töltött el, mert ha valaki
aggódik miattad, akkor az azt jelenti, hogy talán fontos vagy neki. Ezeket az
eltűnéseket is csak arra használtad, hogy figyeljenek rád, hogy egy röpke, múló
pillanatig te legyél valaki számára a világ, ne pedig én. Hogy egy kis időre ne
nyomjon el az árnyékom. Sajnos gyermekfejjel, sőt még felnőtt fejjel se jöttem
rá ezekre, csak akkor, amikor anyánk felnyitotta a szememet, de akkor már túl
késő volt. Addigra te már olyan mélyre merültél, annyira eltávolodtál tőlem,
hogy már nem tehettem semmit. Vagy helyre tudtam volna hozni, csak a makacsságom
és a haragom miatt nem tettem meg?
Leülök az ágy szélére és a fürdő
ajtaját bámulom. Utánad kéne mennem, pont úgy, mint amikor gyerekek voltunk.
Kiabálnom kéne a neved a messzeségbe, hogy tudd, valakinek igenis sokat
jelentesz. Felpattanok az ágyról, magamhoz veszem a Mjölnirt és elindulok a
keresésedre.
Bejárom az utcákat, kétségbeesetten
kereslek téged. Az árusok között, a kocsmákban, a palotában, de nem talállak.
Minden hosszú, fekete hajú férfira azt hiszem, hogy te vagy. Mindenhol téged
látlak, de mindig csalódnom kell, hisz bármilyen alakban lehetsz. Épp az egyik
kocsmából igyekszek kifelé, amikor figyelmetlenségemben nekiütközök valakinek.
- Thor, cimbora! – kiált rám valaki.
Felismerem benne Volstagg
hangját. Lenézek rá, valószínűleg meglátta
a szememben a kétségbeesést, mert eltűnik az arcáról a vigyor. – Mi történt?
- Loki – nyögöm ki a neved. Volstagg összeráncolja
a homlokát, úgy néz fel rám.
- Mit tett már megint? – teszi fel a kérdést.
Miért kell rögtön a legrosszabbra gondolni?
- Apám ma magához hívatta. Eléggé feldúlt
állapotban távozott, nem tudom, hogy hol van. Még nem gyógyult fel a
sérülésekből.
- Thor nyugodj meg. Biztos vagyok benne, hogy
Lokinak semmi baja. Régen is eltűnt és mindig előkerült. Menj vissza a szobádba
és várd meg, amíg lenyugszik és magától vissza nem megy. Biztos vagyok benne,
hogy csak egy kis magányra van szüksége.
- Miért vagy ennyire megértő? – teszem fel
meglepetten a kérdést, de te csak bíztatóan rám nézel.
- Loki kiérdemelte ellenszenvemet, de te a barátom
vagy. Nem szeretem látni, ha szenvedsz.
Fáradt sóhaj kíséretében nyitok be a szobám
ajtaján. Kinyitom az ajtót, megcsap a hűvös szellő, ami magával hozza friss
téli illatodat. A nyugtalanság, ami eddig átjárta minden egyes porcikámat
egyszeriben elillan, mert tudom, hogy itt vagy. Ott ülsz az egyik hatalmas
ablak párkányán és kifelé meredsz a sötétségbe. Arcod komoly, ajkaidat
összepréseled. Még mindig apánk szavai járnak a fejedben? Lassan elindulok
feléd, de te nem is figyelsz rám.
- Loki, jól vagy? – Óvatosan közelítek feléd, nem
tudom, hogy milyen lelki állapotban vagy. Nem akarok nagyobb bajt, ahogy
elnézem már így is feszült vagy.
- Hogy jól vagyok-e? – teszed fel gúnyosan a
kérdést, én pedig úgy döntök, hogy inkább megállok és megtartom a tisztes
távolságot. – Nemrég közölte velem a drága jó apád, hogy egy senki vagyok, hogy
az életem semmit nem ér, csak is azért vagyok még életben, mert te könyörögtél,
ő pedig volt oly nagylelkű, hogy megkímélte az életemet. Király voltam! Mindent
elvett tőlem!
- Nyugodj meg, ezzel csak ártasz magadnak! – Próbálok
hatni rád, de benned annyira tombol a düh és a gyűlölet, hogy meg se hallod
szavaimat.
Olyan gyors vagy, hogy észre se veszem, amikor
elindulsz felém. Teljes erővel a falnak löksz. Mind két kezeddel a nyakamat
szorítod. Puha, vékony ujjaid körülfogják a nyakamat. Szemeid vérben forognak.
Bosszúra szomjazol és ebben a pillanatban nem érdekel, hogy kit kaparintasz a
kezeid közé. Tombolni akarsz. Szorításod erősödik, a levegő hőmérséklete
rohamosan csökken, a gyertyák kialszanak, csak a kintről beszűrődő fény világít
meg minket. Ajkaid megrándulnak, egész testedben remegsz. Hagyom magam, tudom, hogy
úgysem ölnél meg, csak meg kell várnom, míg haragod csillapodik. Nem teszek
semmit, állok és várok. Kezeim ernyedten lógnak, míg a te szorításod egyre
erősödik. Arcodon szadista vigyor jelenik meg. Ez már egyáltalán nem teszik.
Félek, hogy elveszítelek.
- Loki. Kérlek – hangom rekedt, alig bírom
kinyögni a szavakat, annyira szorítasz.
- Velem vagy? Ha hazudsz, itt helyben eltöröm a
nyakadat – suttogod, én pedig egy percig se kételkedek a szándékodban.
Szorításod enyhül, hogy rendesen tudjak beszélni.
- Veled vagyok. Mivel bizonyítsam be neked? - krákogom. Közben hangosan nyelem a levegőt.
Kezeid lehanyatlanak, a szorítás megszűnik. Egy
lépést teszel hátra. A vigyor, ami az előbb rettegéssel töltött el, most gúnyos
mosollyá szelídül. Szemeidben már nem a düh uralkodik, hanem legnagyobb
meglepetésemre a vágy.
- Térdelj le és bizonyíts! – Hangod nyers és
kegyetlen, ellentétben azzal, amit a szemedben látok. Megértem szavaid
jelentőségét, a vérem forr, minden egyes porcikám kíván. Egy percig sem
gondolkodok, letérdelek eléd.
Még sose csináltam ilyet azelőtt, sose érintettem,
sose kívántam meg más férfit, de nem érzem azt, hogy valami rosszat tennék,
hisz te vagy itt velem. Ösztönösen cselekszem, amikor egyik kezem lassan
elindul felfelé a fekete bőrbe bújtatott izmos lábadon. A másik kezem is
bejárja ugyan ezt az útvonalat a másik lábadon, majd megállapodnak a csípődnél.
Nagyon lassan haladok, puhatolózva, félek, hogy elrontok valamit. A bőr érintése
izgatóan hat minden érzékszervemre. Szaporán veszem a levegőt, minta futottam
volna. Lábaim között lüktet a merevedésem, annyira fáj, hogy már
elviselhetetlen. Lassan indítom meg a bal kezem. Látom, hogy te is élvezed,
bőrnadrágodon keresztül is jól kivehető a dudor. Gyengéden rásimítom a kezem,
mire te hangosat szusszansz, ezzel bíztatva, hogy jól csinálom. Annyira
kívánlak, hogy az már fáj. Kezemmel gyengéden simogatom, masszírozom, de neked
ez nem elég, ujjaidat a hajamba temeted. Erősen megrántod a szőke tincseket,
ezzel késztetsz gyorsításra.
- Gyorsabban! – adod ki a parancsot, én pedig
hangosan nyelve teljesítem. Remegő kézzel megszabadítalak a nadrágtól, hagyom,
hogy lecsússzon, a csizma akadályozza meg, hogy teljesen lekerüljön rólad. Szembetalálom magam a merev péniszeddel. Hatalmas,
kemény. Felpillantok rád, te engem nézel. Ajkaid szétnyíltak, azon keresztül
veszed a levegőt.
- Mégis mire vársz, Thor? – kérdezed. Óvatosan
megérintem a makkot, mire te hangosan felnyögsz. Felbátorodva végighúzom az
ujjaimat az egészen. –Erősebben!
Ujjaim körbefogják a farkadat, erősen
megszorítom. Hangos nyögés hagyja el a szádat, ujjaiddal téped a hajamat, de
egyáltalán nem bánom. Újra megismétlem. Hallani akarom a hangodat. Először
lassan majd egyre gyorsabban mozgatom a kezem rajtad, nyögéseid egyre hangosabbak.
Miközben egyik kezemmel simogatlak, a másikkal a heréidet masszírozom. Körmeid
felsértik a fejbőrömet, saját merevedésem már elviselhetetlen. Felnézek rád, szemeid csukva vannak. Hirtelen
eltolsz magadtól.
- Vegyél a szádba! – Hangod izzik a vágytól, nekem
pedig meg se fordul a fejemben, hogy nemet mondjak.
Annyira vágyom az ízedre. Óvatosan nyalom meg a
makkot, mire te hátraveted a fejed. Még egyszer megismétlem, majd az egészet a
számba veszem. Nyögéseidtől visszhangzik a szoba. Kemény farkad kitölti a
számat. Küzdenem kell a rám törő öklendezés ellen. Hajamnál fogva húzol, hogy
kezdjem el. Engedelmesen engedem ki a számból, majd kapom be újra teljesen. Úgy
érzem, mindjárt felrobbanok. Nincs messze az orgazmusom, pedig te nem is
nyúltál hozzám. Már attól felizgulok, hogy a számba veszlek. Megállítasz,
fejemet egy helyben tartod, csípőd előre lendül, a farkad egészen a torkomig
nyomódik. Öklendeznem kell. Szemeim megtelnek könnyel. Első pár agresszív
lökésed után gyengéden folytatatod, de gyorsítasz a tempón nekem pedig nincs más
teendőm csak hagyni, hogy úgy csináld, ahogy szeretnéd. Szaporán veszed a
levegőt, hangosan nyögdécselsz, hátravetett fejjel élvezed. Annyira gyönyörű
vagy. Annyira kívánlak. Verejték gyöngyözik a homlokodon, egyre gyorsabb iramot
diktálsz. Tudom, mikor érkezik el a pillanat. Tested megfeszül, ujjaiddal
görcsösen kapaszkodsz a hajamba. Még egy utolsó lökés és hangos kiáltással
élvezel el a számba. Forró magod íze kesernyés és mégis annyira finom, mert a
tiéd. Még egy lökés és én is elmegyek.
Remegve élvezek el a saját nadrágomba. Kihúzódsz a számból, lenézel rám, lábaid
felmondják a szolgálatot. Letérdelsz mellém, úgy kaplak el, nehogy eldőlj.
Fekete tincseid izzadtan tapadnak a nyakadhoz és a homlokodhoz. A szíved
sebesen ver, lihegve veszed a levegőt az előbb átélt orgazmustól.
Lassan felállsz, visszaveszed a nadrágodat. Nem
nézel rám. Valami rosszat tettem?
- Loki? – Hangom kétségbeesett. Tudom, hogy arra
készülsz, hogy itt hagysz. Arcod merev, semmi érzelmet nem mutat. A vágy, ami
pár pillanattal ezelőtt még ott volt, most sehol sincs. Tehetetlenül nézem,
ahogy újra eltűnsz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése