Jég kék jövő - 9. fejezet: Válaszút

Itt az új fejezet. Kicsit sokáig tartott. Köszönöm szépen GwenPagenek, hogy átnézte nekem. Jó olvasást és várom a kritikákat!

Thor/Loki, 18+, slash, erotikus tartalom, hurt/comfort, angst, sötét, dráma
A történet a Thor - Sötét Világ után játszódik. Loki súlyosan megsérül, ezért Thor hazaviszi Asgardba. Thor reméli, hogy visszakaphatja rég elveszett öccsét.

Válaszút

Őrült módjára tépem fel a szobám ajtaját, de azonnal meg is torpanok. A levegő hideg, látom a leheletemet. A falakat jég borítja, a fáklyák kihunytak, teljes sötétség. Egyedül az én szobám ajtaján nincs jég, valószínűleg a mágiád védett meg minket. Inkább erre gondolok, mint a másik lehetséges magyarázatra. Mert a másik azt jelentené, hogy azért vagyunk sértetlenek, mert te segítettél bejutni az ellenségnek. Mindent jég borít, túl ismerős nekem az a helyzet. Nem akarok arra gondolni, hogy megint te terveztél merényletet apám és ellenem. Ezt nem bírnám elviselni. Nem te tetted, de a kétely alattomos kígyóként mar a szívembe, hisz tudom, hogy minden lehetséges. Voltak órák, amikor eltűntél, ki tudja, hogy hová. Lehet, hogy csak megjátszottad magad, megint becsaptál? Minden csak arra volt jó, hogy leigázhasd Asgardot és végre tiéd legyen a trón? Bíznom kell benned, megváltoztál. Akármi is történt nem te tetted, egyszerűen nem tehetted, az nem lehet.  Legutóbb se akartam hinni a szememnek. A jégóriások újra itt vannak, és most gyengék vagyunk. A legutóbbi támadást még mindig nem sikerült kihevernünk. Könnyű célpont vagyunk az ellenségeinknek.  Amikor utoljára itt jártak az óriások, te hoztad be őket, mert féltékeny voltál és dühös. El akartad rontani a koronázásomat, nem akartad, hogy a trónra kerüljek, de most nincs indítékod. Most, hogy belegondolok hálás vagyok neked. Mert a büntetés, amit kaptam, jobb férfivá tett engem. Ha a birodalom pusztulását akarnád, akkor nem mentettél volna meg. Miért áldoztad volna fel magadat? Ennek semmi értelme. Kezdek megnyugodni, nem te tetted. Egyszerűen nem és kész. Meg kell tanulnom bízni benned. Minden hazugságod és bűnöd ellenére nem vagy gonosz. Tudom, hogy gyűlölöd apámat és a halálát akarod, de nem te vagy most a bűnös és melléd állok.

Lassan haladok, mert semmit se látok, a távolba kiáltásokat hallok, fém koccanása, harci üvöltések. Többen vannak, de fogalmam sincs, hogy hányan. A padló csúszik a jégtől, kezeim dermedtek a hidegtől. Amikor eljutok a sarokig, meg kell állnom, mert amit látok az annyira megdöbbent és elborzaszt, hogy szóhoz se jutok. A folyosón két őr van jégbe fagyva. Arcukon tehetetlen kín. Mégis ki képes akkora szörnyűségre? Lassan körbenézek, a Mjölnirt szorosan fogom, harcra készen. Vastag jég borítja a testeket, úgy néznek ki, mint a szobrok. Nem tudom megmondani, hogy életben vannak-e. Futni, akarok, de ahogy szaporábbra veszem a lépteimet, megcsúszom és elterülök a földön. Legalább egy métert csúszom magatehetetlenül, mire megállok. Be kell látnom, hogy csak lassan tudok haladni. Megőrjít a tudat, hogy amíg én sétálgatok, addig a többiek harcolnak. A gyomrom görcsben van, mert nem tudom, hogy hol vagy, hogy mit csinálsz. Eltűntél a szobámból. Már nem attól félek, hogy te okoztad ezt a zűrzavart. Azért rettegek, mert attól félek, hogy bajod esik. Félek, hogy a többiek majd azt hiszik, hogy te vagy a felelős a támadásért, és ellenségként fognak kezelni. Nem akarom, hogy megtámadjanak, és azt se akarom, hogy neked vagy bárki másnak baja essen.

Fájdalmas üvöltés rázza meg a falakat. Egy harc kellős közepébe csöppenek. Sif és néhány katona próbál feltartóztatni két hatalmas órást. Látom, ahogy az egyik üvöltve térdre rogy, Sif kihúzza a pengét a hatalmas testből, azonnal rátámad a másikra. Megpörgetem a Mjölnirt és elengedem, hogy tegye a dolgát. Hatalmas erővel robban az óriás testébe, aki azonnal elterül a földön.

- Mégis mi tartott ilyen sokáig?  - teszi fel a kérdést, én pedig lassan odasétálok mellé. – Hol van Loki?

Nem akarok erre a kérdésre válaszolni, nem akarom azt mondani, hogy fogalmam sincs, mert akkor rögtön azt mondaná, hogy elárultál minket, elárultál engem.

- Hányan vannak? – Próbálom elterelni a figyelmét, de Sif csak dühösen néz rám.

- Legalább húszan, nem lenne gond, ha nem lennénk ilyen gyengék. Felkészületlenül ért a támadás. Nem teszik, hogy nem válaszolsz a kérdésemre. Hol van Loki? Ne védd!

- Nem védem! Semmi köze a támadáshoz! – kiabálom ingerülten. Meg kell védenem téged. A kétely még mindig szorítja a szívemet, de nem engedek neki, mert a lelkem mélyén tudom, hogy nem te voltál. Azok után, amit értem tettél, azok után, amit tettünk egyszerűen nem lehettél te.

- Nem ez lenne az első eset, hogy becsap téged. Miért bízol benne? Minden szava hazugság!

- Loki nem tenne ilyet, már nem. Megbízok benne.

- Hogy lehetsz ennyire naiv, Thor? – kérdezi, de amikor rám néz, döbbenten eltátja a száját. – Mi történt köztetek? Bevallotta neked?

- Mégis mit? – nézek rá értetlenül.

- Hogy szerelmes beléd. Én is csak azért vettem észre, mert én is ugyan így érzek. Undorítónak tartottam, hisz testvérek vagytok, mind a ketten férfiak, de soha nem szóltam egy szót se. Se neki, se másnak. Most, hogy kiderült, hogy nem vagytok vér szerinti testvérek, teljesen más megvilágításba került a dolog, de mi van a halandó nővel?

- Jane és köztem mindennek vége. Loki bízik bennem, de a bizalma törékeny. Mióta?

- Mióta tudom? Jó pár éve ennek, akkor te még úgy néztél rá, mint öcsédre. Szánalmasnak találtam Lokit, de sajnáltam is, hisz egy cipőben jártunk, mert egyikünket se vetted észre. Akkoriban a harcoknak éltél.

Ledöbbenek a hallottaktól. Teljesen megfeledkezek arról, hogy éppen egy harc kellős közepén vagyok. Szerelmes vagy belém. Erre sose gondoltam, azt hittem, hogy csak én érzek ilyen mélyen irántad, pedig te már évek óta ilyen érzéseket táplálsz irántam. Elszörnyedek, mert eszembe jut, hogy akkoriban milyen sokszor dicsekedtem neked a hódításaimmal, de te csak csöndben hallgattál, ajkaidon kiismerhetetlen mosollyal, miközben minden egyes szó tőrként hatolt szerelmes szívedbe. Minden egyes tettemmel megsebeztelek, míg én testvérként gondoltam rád, te szerelemmel szerettél. Valószínűleg magadat is gyűlölted az érzéseid miatt. Mindenkit gyűlöltél, a féltékenység a trón miatt, a meg nem értett és nem helyénvaló érzelmek taszítottak téged a sötétségbe. Apám árulását pedig már nem bírtad.

- Meg kell találnom – szólalok meg és elindulok, fogalmam sincs, hogy merre menjek.

Újabb kiáltásokat hallok. Sif és én elindulunk. A folyosókat jégbefagyott testek díszítik. Néhol vér nyoma. Óriástestek. A folyosó kettéágazik, mind a két oldalról kiáltásokat hallani. Intek a mellettem álló Sifnek, ő pedig csak bólint. Kettéválunk.

Mikor a küzdelem melyszínére érve, megpillantok néhány őrt, akik halált megvető bátorsággal próbálják feltartani az óriásokat. Én is támadásba lendülök. A Mjölnirrel a kezemben támadok az egyiknek. A pöröly hangos csattanással csapódik a húsba, ezzel halálos sebet okozva az ellenfélnek. Meg se várom, hogy földre érjen a test, azonnal indulok a következőhöz. Ordításom visszhangzik a falakon. Gyorsan akarok végezni, meg kell találnom téged. Magamhoz akarlak ölelni, csókolni és kimondani azt a szót, amire te már évek óta vársz. Mert én is így érzek, szeretlek. Már az utolsó óriást akarják leszúrni, amikor elkiáltom magam.

- Állj! – szólok rájuk, mire ők megállnak, kérdően néznek rám, de nem szólnak semmit. Fegyvereiket továbbra is az ellenségre fogják, aki csak vigyorog. Sérülései súlyosak, de nem halálosak. Odasétálok hozzá. Lépteim magabiztosak, pedig valójában rettegek, mert olyan kérdéseket akarok feltenni, amikre félek választ kapni. Nem akarom, hogy kiderüljön, hogy közöd van a támadáshoz. Még egy árulást nem élnék túl, ahhoz túlságosan szeretlek.

- Hogy jutottatok be a palotába? – kérdezem az előttem fekvő férfit, de az csak gúnyosan mosolyog.  – Felelj!

- Hatalmas Thor, egyszer már láttalak téged. Eljöttél megtámadni minket és magaddal hoztad az öcsédet is.

Döbbenten állok, kezemből kiesik a Mjölnir. Emlékszek arra a napra. Betörtetek a koronázási ünnepségen, te engedted be őket. Akkor még forrófejű voltam, kívántam a harcot, bosszút akartam. Azt akartam, hogy a jégóriások tudják, hogy hol a helyük. Emlékszem, hogy le akartál beszélni, de én hajthatatlan voltam. Majdnem megöltem benneteket. Majdnem megöltelek, ha apám nem lép közbe, akkor mindannyian halottak lennénk. Furcsa, hogy csak téged emel ki. Sif és a többiek is ott voltak. Miért csak rád emlékszik.

- Mit akarsz Lokitól? – teszem fel a következő kérdést.

- Én láttam – szólal meg magabiztos hangom, értetlen arcom láttam folytatja mondandóját.  – Láttam, amikor az egyik társam megtámadta, jéggé akarta fagyasztani, de nem történt semmi. Ez a meglepetés a társam életébe került. Az öcséd hozzánk tartozik. A miénk.

A düh, amit érzek mindent elsöpör. Még hogy az övék! Csecsemőként sorsodra hagytak. Mégis mi jogon követelnek magukénak? Nem ismernek, semmit se tudnak rólad. Megdöbbenek; szóval csak azért törtek be, hogy magukkal vigyenek.

- Mit akartok Lokitól? – kérdezem, de nem akarom tudni a választ, mert nem engedlek el. Nem vihetnek el innen. Nem veszíthetlek el. Küzdeni fogok érted, értünk.

- Jégóriás, nem tudja megtagadni magát, előbb utóbb hazatér.  – Vad dühvel esek a jégóriásnak, puszta kézzel ütöm, addig, amíg el nem hagyja az élet. Ez az otthona, nem engedem, hogy elvigyék, hogy elmenjen. Az őrök nem szólnak semmit, csak döbbenten bámulnak. Én se ismerek magamra, de már a gondolat is megőrjít. Felveszem a Mjölnirt, majd megszólalok.

- A folyosó másik végén harc van, segítsetek Sifnek és a többieknek. Ez parancs! – Hangom határozott, a düh még mindig lüktet a testemben. Egyedül kell maradnom. Meg kell tudnom, hogy pontosan mit akarnak tőled.

Figyelem, ahogy a katonák eltűnnek, majd én is elindulok keresésedre. Mintha valami láthatatlan erő húzna. Nem tudom, hogy miért egyszerűen tudom, hogy erre kell mennem. Mintha egy láthatatlan kötél húzna. A trónterem hatalmas ajtaja félig le van szakítva. Az ajtó előtt három jégbefagyott őr és egy halott jégóriás. Átlépem az óriási testet, be akarok lesni az ajtón, amikor hangok ütik meg a fülemet. A te hangod, beszélgetsz valakivel. Meglapulok az ajtó takarásában és várok.

- Mégis mit akartok tőlem? – Hangod hideg. – Miért jöttetek?

- Haza akarunk vinni. Hozzánk tartozol. – Egy jégóriással beszélgetsz. Hatalmas kő esik le a szívemről. A kérdéseid. Nem tudtad, hogy miért jöttek, hogy érted jöttek. Nem tudtál a támadásról. Nem te engedted be őket. Semmi közöd a támadáshoz. Mellettünk állsz.

- Ha jól emlékszem, akkor nem tartottatok elég jónak. Újszülöttként halálra ítéltetek. Mégis mi okom lenne megbízni a szavadban? Egyszer már meg akartatok ölni. Miért ne tennétek meg újra?

- Laufey halott, te ölted meg, ezt mindenki tudja. Új királyt választottunk, de a nép elégedetlen, mert nem a méltó örökös ül a trónon.

- Hogy mondtad? – kérdezed, és hallatszik a hangodon a döbbenet.

- Azt akarjuk, hogy gyere vissza és foglald el a téged megillető helyet. Laufey fia az, akinek vezetnie kell a jégóriások népét. Uralkodásra születtél, te vagy az egyetlen utód. A királynak nem született több gyermeke. Azt hitte, hogy halott vagy. A sors fintora, hogy pont a fia segített bejutni Asgardba és okozta a halálát.

- Mégis miért hinnék a szavaidnak? – teszed fel a következő kérdést. Szorítom a kezemben lévő fegyvert. Ujjaim elfehérednek, olyan erősen markolom.  Nem sok hiányzik ahhoz, hogy felugorjak és hozzád szaladjak. Félek, hogy elmész, hogy elfogadod az ajánlatot. Mindig is trónra vágytál. Most elfoglalhatnád méltó helyedet. Király lehetnél, saját néped királya. Mégis ki lenne olyan ostoba, hogy ne fogadna el egy ilyen ajánlatot. Most, hogy belegondolok én pontosan ezt tettem. Feladtam a koronát, a királyi címet először Jane kedvéért utána pedig a tiédért, de vajon te is képes lennél erre? Mindig is uralkodni akartál, a véredben van. Nem utasítanál vissza egy ilyen alkalmat.

- Olyan vagy, mint én. Hozzánk tartozol. Ez csak egy maszk, ami eltakar. Tarts velem és végre önmagad lehetsz.

Nem válaszolsz semmit. Lelkemet a félelem szorítja össze. Félek, hogy igent mondasz, ha ez megtörténik, akkor újra ellenségek leszünk és az a bizalom, az a szeretet, ami kialakult köztünk eltűnik. Újra egymás ellen állunk majd, nem pedig egymás mellett. Én pedig tudom, hogy sose tudnálak bántani, hogy előbb halnék meg, mint hogy kezet emeljek rád. Azt is tudom, hogy másnak se engedném meg. Mellkasom sebesen emelkedik és süllyed, a pánik egészen a torkomig kúszik. Rettegek a válaszodtól, mert ez túl szép, hogy ne fogadd el. Nem engem fogsz választani, hanem a trónt, az uralkodást, én pedig belepusztulok majd a bánatba.

- Mégis mi tart itt? Nem tartozol ide. Gyere velünk, légy a vezérünk. Vezesd újra dicsőségbe a jégóriások népét!

Mély levegőt veszek, szorosan behunyom a szememet. Be akarok rohanni és kiabálni, hogy ne tedd, hogy maradj velem, de nem tehetem, ezt a döntést egyedül kell meghoznod, én pedig csak reménykedhetek, hogy nem vakít el a trón ragyogása, hogy a szerelem, amit titkon évek óta érzel irántam erősebb, mint a hatalom iránti vágyad. Nem tudom, hogy mennyi idő telt el, de te nem válaszolsz. Kiáltásokat hallok, de nem érdekel. Tudni akarom a válaszodat. Bármi is történjék, én többé sose tudnék rád ellenségként tekinteni. Bárhogy dönts, én elfogadom. Lehet, hogy a szívem fog megszakadni a bánattól.  Nem ítélnélek el, hisz itt mindig kirekesztve érezted magad. Most visszatérhetnél és elfoglalhatnád a téged megillető helyet. Önmagad lehetnél.

- Csak azt akarom, hogy boldog legyél – suttogom magam elé.  Bármi is legyen a válaszod, nekem mindig te leszel az első. Bárkit, bármit feladok érted. Kérlek, ne hagyj el.

Maradj velem.