Lélekkötelék - 5. fejezet: Első közös főzés

Mégis csak lett új fejezete a Lélekköteléknek. Nagyon sokáig tartott, de végül csak összehoztam. Köszönöm szépen GwenPage-nek, hogy átnézte nekem. Jó olvasást!

Tony/Loki, 18+, slash, erotikus tartalom, dráma, hurt/comfort, romantikus
Tony halálos beteg. Utolsó esélye, ha megtalálja azt a személyt, akinek az elkapásában és bebörtönzésében segített. Lokit.

Első közös főzés

Több mint egy hete, hogy a megkérdezésem nélkül beköltöztél hozzám. Kezdek hozzászokni, hogy a szennyestartóban a te ruháidat is megtalálom, hogy a fürdőben, az én piros fogkefém mellett ott a tiéd is. Van olyan nap is, amikor nem is szólalsz meg, de ott vagy a közelemben, vagy inkább én keresem a te közelségedet. Észrevettem, hogyha te a nappaliban vagy, akkor én is ott keresek magamnak valami elfoglaltságot. Nem igazán értem, hogy miért csinálom ezt, de a lehető legtöbbet szeretnék a közeledben lenni, szinte vonzol magadhoz. A könyvek csak gyűlnek a nappaliban, imádsz olvasni, és azt vettem észre, hogy tényleg érdekel a világom. Tegnap megmutattam a TV használatát. Letöltöttem egy csomó dokumentumfilmet, mindenféle témában. Először idegenkedtél a dologtól, de a kíváncsiságod erősebbnek bizonyult. Természetfilmekkel kezdtük, a sarkkör élővilágával. Érdekes volt látni, ahogy a nagyképernyős TV-t nézed. A csodálat, ami kiül az arcodra, miközben nézed a filmet.  Folyamatosan tanulsz, magadtól használod a legtöbb konyhai kütyüt, sőt tegnap a mosógépet is beindítottad. Amikor megkérdeztem, hogy mégis ki tanított meg téged a használatára, egyszerűen közölted velem, hogy elolvastad a használati utasítást. Mindent elolvasol, amit találsz és mindenre emlékszel. Van egy olyan érzésem, hogy, ha kitöltenék veled egy intelligencia tesztet, nagyon magas értéket kapnánk.

Újra ehetek szilárd ételt, elkezdtem hízni, mivel nem tudok főzni, ezért általában rendelek valamit. A kínai incidens után, a pizza mellett döntöttem, sima gombás sonkás, azzal nem lőhetek mellé és igazam is volt, mert ízlett neked. Már két napja megy a kész kaja evése és én jól megvagyok vele, de szerintem te inkább ennél valami normális főtt ételt, ami tényleg tápláló. Az elmúlt pár napban, na, jó, a kezdetektől megbámullak.  Egyszerűen nem tudom levenni a szemet rólad, ha egy helységben tartózkodunk. Ha észre is vetted, nem mutattad jelét, hogy zavarna, eddig még nem nyomtad ki a szememet vagy szóltál rám. Imádom nézni, ahogy mozogsz, úgy érzem magam, mint egy kanos tinédzser. Már attól merevedésem lesz, ha csak rád gondolok. Mostanában nem álmodom az emlékeidet, helyette szimplán csak rólad álmodom és többnyire ezek az álmok tele vannak erotikával, ami miatt reggelente merevedéssel ébredek. Valószínűleg ebből te is észrevettél valamit, mert amikor sokáig bámullak, akkor felvont szemöldökkel nézel rám és én nem fordulok el, hanem továbbra is pofátlanul bámullak. Emlékszek egy bizonyos ígéretre, amit magamnak tettem, akkor, amikor a halálomon voltam, hogy nem tagadom magamban, hogy igenis vonzódom hozzád és, hogy egyszer élünk, de hogy a francba közeledjen az ember fia egy skandináv félistenhez? Nem akarok komplett idiótát csinálni magamból, és abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán szereted-e a férfiakat. Hatalmas kérdőjel vagy nekem, egy megfejteni váró rejtély és én szeretem a kihívásokat.

Kedvenc piros köntösömbe burkolózva ülök a nappaliban, amikor hirtelen megjelensz az ajtóban. Még nagyon korán van, tovább szoktál aludni, sőt, hogy pontos legyek, nagyon sokat alszol, és mégse tűnsz kipihentnek. Kezdek aggódni érted, de amikor legutoljára megkérdeztem, hogy jól vagy-e, te bementél a szobádba és a nap további részében nem is láttalak. Leveszem az üveg dohányzóasztalról a lábamat, és rád nézek. Sötét farmer és egy zöld pulóver van rajtad. Mindig mezítláb vagy, annyira fáradtnak tűnsz, nem akarom, hogy megfázz, így tegnap bekapcsoltam a padlófűtést is. Lassan odasétálsz a hűtőhöz és kinyitod, tele van, de te csak nézed.

- Nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de én már unom ezeket a kész kajákat. Mi lenne, ha főznénk valamit?

- Nem tudsz főzni, Anthony. – Becsukod és rám nézel.

- Nem lehet olyan nehéz, emberek milliói főznek, valami egyszerűvel kezdjük, amit biztos nem tudunk elrontani, ha pedig mégis katasztrófa lesz, akkor még mindig tudunk rendelni valamit.

Először csak egy felvont szemöldök a válasz, majd kételkedő tekintet, de végül beadod a derekad. Mégis mit veszíthetünk?

Végül JARVIS ajánlásával a gombás csirkemell mellett döntöttünk. Azért erre esett a választás, mert kevés hozzávaló kell hozzá, és harminc perc alatt kész, ha hihetünk a leírásnak.

- Elég egyszerűnek tűnik – nézem a receptet, majd rád pillantok.

- Eddig ki főzött neked? – teszed fel a kérdést.

- Volt egy bejárónőm, vagy Pepper főzött, amikor már nem bírta nézni, hogy állandóan pizzát eszem.

Elővettem a két doboz gombát és felnyitottam. Utána következett a két fej hagyma és a csirkemell. Előkotortam a szekrényből a vágódeszkákat és a késeket.

- Melyiket szeretnéd? – Először a mellre utána pedig a hagymára mutatok. Közelebb jössz, pár másodpercig méregeted őket, majd rám nézel.

- Nekem mindegy – jön a válasz, én pedig átengedem neked a húst, mert úgy gondolom, hogy azzal könnyebben boldogulsz majd. Látod, milyen kedves vagyok?

-Nem vagyok egy főzőzseni, de azt írja a recept, hogy csíkokra vágjuk a húst. – Magam elé húzom a deszkát és felveszem a pultról az egyik kést és elkezdem vágni. Szép vékony csíkokat vágok, majd a kezedbe nyomom a kést. – Csak, ügyesen!

Odaállsz a helyemre, először csak méregeted az előtted lévő csirkemellet, mintha az bármelyik percben életre kelne és rád támadna. Pár perc meredt szemmel verés után elkezded vágni a húst. Annyira összpontosítasz, hogy összeráncolod a homlokodat. Figyelem, ahogy az ujjaid ráfonódnak a kés fekete nyelére. Nagyot nyelek, mert elképzelem, hogy azok a hosszú ujjak az én merev férfiasságomat szorítják így. Kifújom a levegőt és elkezdem meghámozni a hagymát.  Néha rád pillantok, hogy megbizonyosodjak róla, hogy minden ujjad megvan. Elkezdem felvágni a hagymát apró kockákra. Szemeim könnyeznek, annyira csíp, nem vagyok én ehhez hozzászokva. Hangosan szipogok és megtörlöm a szemem. Túl nagy a csönd, feléd pillantok. Abba hagytad a munkát, késsel a kezedben engem bámulsz.

- Nyugi, nincs semmi bajom, csak a hagyma - nyögöm ki. – Rohadtul csíp.

Nem válaszolsz, visszafordulsz és folytatod tovább a munkát. Én is végzek a hagymával, a mosogatónál állok, megmosom a kezem, amikor egy halk szisszenést hallok. Azonnal feléd kapom a fejem. Az összes csirkemell fel van darabolva.

- Ha még vágni szerettél volna, csak szólnod kellett volna.

- Hallgass, Anthony! – szólsz rám és a vérző ujjadat bámulod. Megtörlöm a kezemet egy rongyba, és odasétálok hozzád.

- Mutasd, hadd nézzem! – Még mielőtt bármit is mondhatnál, eléd állok és megfogom a kezedet. - Nem gondolkodok, egyszerűen bekapom az ujjadat és szívok egyet rajta.  A véred íze ismerős. Erős, meleg és mégis hideg. Egyszerre nyögünk fel. Tényleg a véredet itattad meg velem, akkor, amikor megmentettél. Annyira más az íze, mint az emberinek. Kiengedem az ajkaim közül és újra megnézem. Továbbra is vérzik. A vágás elég mély és erősen vérzik, majdnem csontig ment. Újra megnyalom, mire halk nyögés a válasz.

- Hogy tudtad így megvágni magadat? – kérdezem, de egyáltalán nem érdekel a válasz. Nem nézek a szemedbe. Továbbra is az ujjadat bámulom, próbálok uralkodni magamon, de nem megy.

- Nézz rám! Nézz, rám! – Hangod parancsoló és én kénytelen vagyok felemelni a fejemet. Lassan emelem fel a fejemet, de amikor meglátom vággyal teli zöld szemeidet, mintha egy gát szakadna át bennem.

- Francba! –nyögök fel és ajkaimat az ajkaidra tapasztom. Nem lösz el, hanem testemet a konyhapulthoz nyomod, magadat pedig hozzám préseled. Ujjaimmal hosszú hajadba túrok, úgy próbállak még közelebb húzni magamhoz. Merevedésed a nadrágon keresztül az enyémhez nyomódik. Nyelved bebarangolja a számat. Ujjaid a pólóm alá kúsznak, a bőröd hideg, annyira jólesik. Olyan sokszor képzeltem el ezt, hogy milyen érzés, amikor megérintesz. A képzelet a valósághoz képest semmi. Amikor már nem bírjuk levegővel, lihegve elválsz tőlem, de tekinteted fogvatart és nem is akarok menekülni. Egy lépést teszel hátra. A földön apró vörös cseppek vannak, hátra fordulok és a pultot is vörös csíkok díszítik. A ruhám is olyan. Teljesen megfeledkeztem az ujjadról. Veszek egy mély lélegzetet és kihúzom az egyik fiókot, előveszem az elsősegély dobozt. Nem szólsz semmit, de követsz. Óvatosan megtörlöm a még mindig vérző testrészt, lefertőtlenítem. Furcsa, mert amikor legutóbb itt voltál,Hulk a betonba döngölt és alig volt rajtad pár karcolás. Ennek a vágásnak már rég be kellett volna gyógyulnia, de ez semmi jelét nem adja annak, hogy gyógyulni szeretne.

- Valami nem stimmel veled – szólalok meg, mire te mérgesen összepréseled az ajkaidat. – Figyelj, én csak segíteni szeretnék. Biztos vagyok benne, hogy azért vagy ilyen gyenge, mert segítettél rajtam, ha te nem jöttél volna, már rég alulról szagolnám az ibolyát.

-  Azért törődsz velem, mert megmentettelek?

- Basszus! – Hajamba túrok és mérgesen rád meredek. – Nem. Jó, többek között. Érdekelsz, nem akarod elpusztítani a földet, sőt átlagos ruhát veszel fel, tanulod a kultúránkat, világunkat. Nem mehetsz vissza ugye?

Állsz és nézel rám, nem mondasz semmit, de a szemeid mindent elárulnak. Elvesztél, nincs hova menned, ezért kénytelen vagy itt maradni.

-Figyelj, nem fogom firtatni az okokat, majd, ha úgy gondolod, akkor elmondod. Szeretnél itt maradni? Velem? Nem akarok semmit erőltetni, nem is tudnék, egy félisten vagy, de amikor a végét jártam tettem rádöbbentem, hogy kurvára rövid az élet, hogy hagyjam veszni a lehetőségeket. Azóta kívánlak, amióta kilöktél a tornyom ablakán.

- Meg akarsz ismerni? – teszed fel a kérdést, miközben kételkedve nézel rám.

Vajon hányan ismerik az igazi énedet? A Hazugságok Istene vagy, minden szavad egy jól megtervezett álca, amivel távol tartod magadtól az embereket, pont, mint én. Vajon ki vagy te valójában? Újra megtörlöm az ujjadat és óvatosan bekötöm. Vigyázok, nehogy túl szoros legyen. Kíváncsi vagyok, hogy mi történik veled. Nem normális, hogy ennyire fáradt legyél. A gyógyulási folyamat lassú és ne hidd, hogy nem vettem észre, hogy, ha leülsz vagy hajolsz, az egyik kezedet a gyomrodhoz szorítod. Mi történt veled? Thor azt mondta, hogy meghaltál, de most itt vagy előttem, úgyhogy biztos nem vagy halott. Lehet, hogy tényleg súlyosan megsérültél? Legszívesebben megkérdezném, de nem vagyunk olyan bizalmas viszonyban, hogy eláruld, hogy mi folyik itt valójában. Azt is megkérdezném, hogy miért álmodom a te emlékeidet, de túlságosan félek tőled és a választól. Még nem vagyunk olyan közeli kapcsolatban, hogy ne kínozz vagy ölj meg, ha elborul az agyad. Nem kockáztatok, most kaptam vissza az életem és ragaszkodok hozzá. Nem érdekel, hogy kitől kaptam, megbecsülöm, ezt az esélyt.

- Igen – válaszolok végül, valószínűleg elég sokáig csendben lehettem, mert felvont szemöldökkel, kérdőn nézel rám.

- Nem is tudtam, hogy ilyet is tudok csinálni – szólalok meg mielőtt a következő falatot teszem a számba. Végül egy magam befejeztem a főzést, téged az oldalvonalra állítottalak. Nem ellenkeztél. Figyelem, ahogy lassan a szádhoz emeled a villát, majd bekapod. Lassan rágod, mintha ki akarnád élvezni a pillanatot.

-  Ugye, hogy sokkal jobb, mint a mirelit kaja? Gyakrabban kéne főznünk. Vélemény?

Nem válaszolsz, csak eszel tovább, én pedig nem bírom befogni a számat. Ez nem te vagy, ez a hallgatag férfi az asztal túloldalán, nem te vagy. Nem mintha annyira ismernélek, de első találkozásunknál egy öntelt pöcs voltál, amikor a nappali padlóján feküdtem a véremben ázva, akkor is hallottam a hangodban a felsőbbrendűséget, a gúnyt, most meg itt ülsz mellettem és egy kibaszott szót sem szólsz, mintha túlságosan fáradt lennél a vitához, így inkább nem is válaszolsz.

- Nézzünk valami filmet, kaja után? Tegnap élővilág volt, ma mit szeretnél? Mi lenne, ha egyszerűen benyomnám a hírcsatornát és csak úgy bámulnánk, ha valami nem stimmel, megkérdezed.

Leültünk a kanapéra és bekapcsoltam a TV-t. A hírek mentek, még mindig arról szólt, hogy egy hatalmas űrhajó szállt le nemrég. Mutattak néhány amatőr videót, amit mobillal készítettek. Mindegyiken Thor szerepelt. Volt egy amin a metrón utazott éppen. Mi a fenét keresett a metrón, miközben éppen a világot kellett volna megmentenie. Várost akart nézni? Mondjuk elég vicces látvány, ahogy ott áll, miközben az emberek bámulják. A videók után arról beszéltek, hogy a munkálatok elkezdődtek és, hogy hatalmas károk keletkeztek. Végül újabb hír következett. Kényelmesen elterpeszkedtem egyik párnát az ölembe húzva bámultam.  Rád pillantottam, hogy felkavart-e, hogy az előbb láttad Thort, de az arcod kifejezéstelen. Nem nézel rám, minden figyelmedet a képernyőnek szenteled. Szinte hallom, ahogy a képzeletbeli fogaskerekek forognak az agyadban. Minden egyes képkockát, mondatot figyelmesen hallgatsz. Engem nem érdekel, bevallom az a cél, hogy elund és bealudj itt a kanapén, mellettem. Fondorlatos terv. Mégis ki bírná huzamosabb ideig elalvás nélkül nézni a hírcsatornát? Először csak pár perc kiesések, utána egyre többször alszok el hosszabb időre, míg már nem bírom tovább és elnyom az álom.

- Seregeink visszaverték a Jégóriásokat saját világuk szívébe. Sok volt az áldozat, de végül a királyuk elesett, és erejük forrását elvették tőlük. Mikor a nagy háború véget ért kivonultunk a másik világokból és visszatértünk az Örök Birodalomba, Asgardba. Itt maradunk reménysugárként, mely átragyog a csillagok között. Noha az emberek számára mítoszokká és legendákká lettünk, mégis Asgard és harcosai hoztak békét az univerzumnak.

Hosszú folyosón megyünk végig, te én és apánk. Történetet mesél, egy újabb dicső csatát, amit a vívott. Jégóriások, akik a hideg, sivár világban élnek. Szeretem hallani ezeket a történeteket, sokat lehet tanulni belőlük. Megállunk a terem végében. Egy hatalmas kék kocka előtt mely, mintha élne, kavarog benne a hideg kék fény. Külseje tele van vonalakkal. Érzem az erejét, hívogat. Sejtelmesen suttog a fülembe, azt akarja, hogy vegyem el, mert hozzám tartozik. Rád nézek, de te csak felszegett fejjel bámulod hol a tárgyat, hol pedig apánkat. Te nem érzed? Nem érzed, hogy a hideg átjárja a testedet? A suttogás abbamarad, amikor apám elindul, majd megfordul és ránk néz. Újra elkezd beszélni. Folytatja a mondandóját.

- De el jő az idő mikor egyikőtöknek meg kell védenie a békét.

- Még élnek a jégóriások? – Ez az első kérdésem, amit felteszek. Eddig meg se szólaltam, csak figyelmesen hallgattam.

- Ha király leszek, levadászom és megölöm a szörnyeket. Ahogy te tetted, atyám. – Thor beszéd közben vigyorogva, csillogó szemmel hadonászik. Ismerem, mindig harcolni akar, sose a békés megoldásra törekszik. Ilyennek kell lennie egy királynak? Folyton háborúzni?

- A bölcs király sosem akar háborút, de mindig készen áll rá. – Apánk elindul visszafelé, mi csak egymásra mosolygunk és futva követjük. Tudom, hogy méltó vagyok a bizalmára, hogy méltó vagyok arra, hogy király legyek. Odaszaladok, mire apám megfogja a kezemet. Hatalmas meleg tenyér körbefogja, átmelegíti az én mindig hideg ujjaimat.

- Készen állok, atyám – szólal meg Thor.

- Én szintén – vágom rá azonnal. Nem akarok lemaradni, nem akarom, hogy azt higgye, hezitálok.

- Csak egyikőtök követhet engem a trónon, de mind a ketten királynak születtetek.