Jég kék jövő - 11. fejezet: Amiket még el kell mondani

Itt az új fejezet! Már csak két fejezet van hátra utána vége a történetnek. Köszönöm szépen GwenPage-nek, hogy kijavította nekem. Várom a kritikákat! Jó olvasást!

Thor/Loki, 18+, slash, erotikus tartalom, hurt/comfort, angst, sötét, dráma

A történet a Thor - Sötét Világ után játszódik. Loki súlyosan megsérül, ezért Thor hazaviszi Asgardba. Thor reméli, hogy visszakaphatja rég elveszett öccsét.

Amiket még el kell mondani

Tested puha, hűs érintése megnyugtat. Félálomban húzlak közelebb magamhoz, szorosan tartalak, mert akkor vagyok a legboldogabb, ha velem vagy.  Álmomban még mindig a tegnap estében vagyok. Akkor, amikor ölelve és csókolva szerettük egymást. Abban a pillanatban tényleg semmi és senki nem számított. Csak mi voltunk és képes voltál mindenről lemondani, mindenről, amit eddig fontosnak tartottál. Lecsupaszítottad előttem a lelkedet és a testedet. Bizalmadba fogadtál, szeretőmmé váltál. Tegnap volt az a pillanat, amikor testestől, lelkestől megmutattad és odaadtad magad nekem. Én ezt már rég megtettem, és eddig csak reménykedhettem, hogy te is ugyanolyan erősen akarsz és szeretsz, mint ahogyan én téged. Egész este együtt voltunk, beszélnem kellett volna apámmal, de nem akartalak egyedül hagyni. A tegnapi támadás váratlanul ért minket, biztos vagyok benne, hogy sokan hiszik azt, hogy közöd van hozzá, de tudom, hogy nem. Most nincs igazuk. Azon is csodálkozom, hogy apám nem jött el értem, vagy érted. Vagy lehet, hogy itt volt, csak mi nem hallottuk, vagy megint mágiával védetté tetted a szobámat. Nem érdekel, hogy mit gondolnak a többiek, nem érdekel, hogy kitagadnak. Nem foglak rejtegetni, titkolni a világ elől. Azzal megaláználak és lealacsonyítanám azt a szép és hatalmas dolgot, ami kettőnk közt van. Ezt nem érdemelnéd meg, nem érdemelnénk meg. A király haragja óriási lesz, biztos vagyok benne, hogy mindenért téged fog okolni, de én nem hagyom.

Fejemet belefúrom hosszú hajadba. Annyira selymes, az egész szobát megtölti finom téli illatod. A frissen esett, tiszta hó illata. Lassan nyitom ki a szemeimet. Nekem háttal fekszel, kényelmesen befészkelted magad mellém, úgy, hogy minden egyes porcikád hozzám simul. Bőröd újra hófehér, eltűnt a jégóriásokra jellemző kék szín, mintha semmi se történt volna.

- Vissza fognak jönni – szólalsz meg csöndesen.

Összerezzenek a hangodra, azt hittem, hogy még alszol. Tegnap nagyon kimerültél. Testileg semmi bajod nem volt, nem sérültél meg, de lélekben megviselt.

 – A tervük, hogy velük megyek nem sikerült. Sokkal nagyobb sereget fognak küldeni, a világok tudják, hogy Asgard védtelen a támadásokkal szemben.

Mélyen beszívom a levegőt, majd kifújom. Nem akarok erről beszélni, sem a harcokról vagy halálról. Miért nem lehet nyugalom az életünkben, keservesen megszenvedtünk a boldogságunkért. Annyi veszteség, harc és hazugság után végre együtt vagyunk, nem akarom, hogy ez véget érjen. Végre visszakaptalak, és semmi se lesz olyan fontos a szívemnek, mint te.

- Miért nem tartottál velük? – Félek feltenni neked ezeket a kérdéseket, de tudnom kell a választ. – Király lehettél volna. Az a trón a te jogos örökséged.

- Szeretem, hogy ilyen naiv vagy a világgal szemben, és mielőtt ellenkeznél ezt most nem sértésnek szántam. Mondd, őszintén, te bíztál volna bennük?

- Nem - válaszolok végül. Be kell vallanom, hogy igazad van.

- Nem leszek megint egy tárgy, amit ide-oda dobálnak, és ha már nem kell, akkor eldobják, az én esetemben börtönbe zárják vagy megölik.

- Tudod, hogy úgysem engedném, hogy bármi bajod essen.

- Tudok magamra vigyázni, Thor.

Úgy döntöttem, hogy inkább hallgatok, nem akarok veled veszekedni. Tudom, hogy erős vagy, de attól még segítségre és védelemre szorulsz. Mondjuk a legtöbb sebet az én elővigyázatlanságom miatt szerezted. A legutóbbiba majdnem bele is haltál.

- Akkor miért akarták, hogy a királyuk legyél, ha szerinted csak ki akartak használni? A mágiád miatt? – Inkább felteszem a következő kérdést. A csend kezdett túl hosszúra nyúlni, én pedig beszélgetni akarok veled. Azt mondtad, hogy nemsokára visszatérnek és én hiszek neked. Tudom, hogy igazad van. A többiekkel kéne lennem, ki kéne találni a stratégiánkat, a védtelen embereket biztonságos menedékbe kísérni, de én ehelyett minden percet veled töltök. Tudom, hogy önző dolog, hogy egy leendő királynak a népe jólétét kell maga elé helyeznie, de én nem akarok, nem leszek király, mert ez azzal járna, hogy megint háttérbe szorulnál. Tudom, hogy hamarosan elkezdődik a csata, ezért én minden egyes nyugodt, közös pillanatot kiélvezek.

- Biztos vagyok benne, hogy ez is közre játszott a döntésben. Egyszer már segítettem nekik, beengedtem őket Asgardba, a palotába, sőt a lezárt ereklyékhez úgy, hogy közben senki se vette észre. Biztos vagyok benne, hogy tudtak a Midgard elleni csatáról és a börtönbüntetésemről. Úgy gondolták, hogy mostanra a haragom hatalmasabb, mint eddig valaha, így miért ne állnék melléjük. Biztosra veszem, hogy nem lett volna hosszú életű királyságom. Laufey kidobott fattya vagyok, ők se fogadnak el trónörökösnek. Csak fel akartak használni. Engem pedig soha többé nem fognak zsinóron rángatni, mint egy bábut, akinek nincs szabad akarata. Ostoba óriások, nekem nem lehet hazudni.

Nem válaszolok semmit. A csend most nem békés, hanem nyomasztó. Szóval ezért maradtál, én ostoba módon azt hittem, hogy miattam, hogy számítok neked. Pedig, mint mindig előrelátóan mérlegelted a helyzeted, meghallottad a hazug szavakat, amiket más nem.  Nagyon buta dolog volt, hazudni annak, aki a legjobban ismeri a hazugságok árnyalatait. Én azt hittem, hogy miattam maradtál, hogy neked is számít, amik köztünk történik.

- Szóval, ha igazat beszélt volna, ha tényleg maguk közé fogadtak volna, akkor elfogadtad volna az ajánlatukat? Elmentél volna?

- Az igazat akarod hallani, Thor? Miért nem elég az, hogy most itt vagyok? – teszed fel a kérdést, de a tested megfeszül a karjaim között. Igazad van. Nem akarom hallani a válaszodat, mert tudom, hogy mi lenne az. Elmentél volna, de képes lettél volna ellenem fordulni azok után, amin keresztül mentünk? Az életedet adtad értem.

- Ne gondolkozz ezen, mert felesleges. Itt maradtam veled. Tudom, hogy milyen kérdések keringenek a fejedben, de kár rájuk időt és energiát pazarolnod. Nem azért mentettem meg az életedet, hogy utána én öljelek meg.

Megfordulsz a karomban és most már egymással szemben fekszünk. Hosszú, fekete hajad az arcodba lóg, de te nem teszel ellene semmit. Én veszem el az egyik kezemet a csípődről és simítom ki az elkószált tincseket.

- A közelmúltban sokkal többet harcoltunk egymás ellen, mint vállvetve, de tudd, hogy sose akartam a halálodat. Igen, azt akartam, hogy szenvedj, hogy fájjon. Bosszút akartam mindazért, amit tettél. Kénytelen voltam az árnyékodban élni és te annyira naiv és ostoba voltál, hogy észre se vetted a szenvedésemet.

- Annyira sajnálom. Sajnálom, Loki – suttogom a szavakat, de tudom, hogy ezzel már elkéstem. A múltat nem tehetem jóvá, csak azt ígérhetem meg neked, hogy jobban fogok figyelni rád.

- Egymás után mentél a csatákba, többször mentettelek meg, mint amennyiről te tudsz, hidd el nekem. A végeláthatatlan ivászatok és nők. A dicsekvéseid és ugratásaid, hogy én miért nem mutatkozok lányokkal. Annyira el voltál foglalva magaddal, hogy észre se vetted, hogy mennyire fájnak a szavaid.

- Sajnálom, akkor még öcsémként szerettelek, azt hittem, hogy a testvérem vagy. Az ilyen érzések testvérek közt nem elfogadottak.

- Bezzeg Sif észrevette. Tudta, mert ő is vágyott utánad, ezért gyűlölt és megvetett engem.

Nem tudok elégszer bocsánatot kérni a vakságom miatt. Olyan sok fájdalmat okoztam neked. Tudom, hogyha elmondtad volna, akkor csak még nagyobb lett volna köztünk a szakadék. Biztos vagyok benne, hogy akkor még elítéltem volna az érzéseidet, sajnáltalak volna, távolságot tartottam volna, ami csak növelte volna az elkeseredésedet és a bánatodat. Akkor még fiatal voltam, nem szerethettelek úgy, ahogy most. Csak abban bízhatok, hogy megérte rám várnod. Mert most már az én szívem is tele van az irántad érzett szerelemmel, amit nem tudok és nem is akarok titkolni apám és a világ elől.

- Szeretlek, Loki – suttogom a szavakat. Közelebb húzlak magamhoz, meztelen testünk újra egymáshoz simul. Megborzongok hűs bőrödtől, ujjaimat a tiéd közé fűzöm, így fekszünk tovább. – Bízz bennem! Higgy bennem!

- Mit fogsz tenni, ha szembe kerülsz Odinnal? Nem tetszik neki a titkos kis románcunk. – Ajkaid gúnyos mosolyra görbülnek, amikor meglátod megdöbbent arcomat. Apám tudja? Honnan? Ki mondta el neki? Emlékszem, amikor beszéltem vele, már akkor se tetszett neki, hogy ilyen sokat foglalkozok veled, pedig akkor még tényleg csak a testvéri szeretet vezérelte a tetteimet. Csak segíteni akartam az öcsémen, akit szeretek. Nem tudom, hogy ez a testvéri szeret mikor alakult át szerelemmé. Még én magam se vettem észre, akkor ő hogyan tudta meg?

- Tudja? – Ennyit sikerült kinyögnöm. Hangom elcsuklik, te pedig elégedetten vigyorogsz rám.

- Persze, hogy tudja, Odin, Mindenek Atyja, mindent lát és mindent tud. Gyerekként is szemmel tartott, biztos vagyok benne, hogy már akkor tudott az érzéseimről. Ő tudta azt, amit mi még nem, hogy nem vagyunk vérszerinti testvérek. Gondolom rájött, hogy ha nem lenne ez az apró titok, akkor előbb utóbb a te érzéseid is megváltoznának és viszonoznád az enyémet, ezért nem haragudott, hogy folyton más lány állt az oldaladon. Mondjuk a halandó nődnek nagyon nem örült, mert veszélybe került a királyság, ha őt választottad volna, akkor Midgardba mentél volna. Nem is tudom, hogy abban a pillanatban kit utált jobban, engem, vagy a nőt.

Most, hogy jobban belegondolok, sose szidott meg, hogy mulatok és minden nap más lány oldalán sétálok. Csak anyánk nem nézte ezt jó szemmel. Emlékszem, hogy olyankor mindig téged keresett aggódó tekintetével. Azt hittem, hogy ezért, mert aggódik, hogy te nem találsz magad mellé egy szép, okos nőt, aki szeret téged, pedig az igazság, hogy ő tudta, hogy mi zajlik a lelked mélyén. Most így minden egyértelmű és világos, tényleg nagyon vak voltam. Vagy a lelkem mélyén én is tudtam, én is ugyanazt éreztem, mint te, csak én elnyomtam magamban, és tévesen a testvéri szeretettel azonosítottam.

- Annyi fájdalmat okoztam neked az évek alatt, úgy hogy közben észre se vettem, hogy mit teszek veled. Meg tudsz nekem bocsátani?

- Ezek a dolgok tettek azzá, akit ma itt fekszik veled szemben. Szenvedések, hazugságok formálták a szívemet és a jellememet. Túlélő vagyok, Thor.

Ebben nem tudok vitába szállni veled. Sokszor hittem azt, hogy elveszítettelek, hogy meghaltál. Amikor elengedted a Gungnirt és lezuhantál a mélybe. Emlékszem az egyre távolodó alakodat, amit elnyel a sötétség. Akkor azt hittem, hogy örökre elveszítettelek. Megsirattalak és meggyászoltalak. Aztán Heimdall meglátott téged Midgardban és az én szívem megkönnyebbült, de amikor megtaláltalak, rá kellett jönnöm, hogy megváltoztál.  Börtönbe zárattalak, felhasználtalak, hogy segíts, megmenteni a Jane-t. A szabadságot ígértem neked, pedig lehet, hogy újra visszakerültél volna a börtönbe. Mégis velem tartottál, segítettél nekem és majdnem belehaltál. Ha lehunyom a szemem, látom magam előtt a sápadt testedet, a sok vért.

Álmaimban újra és újra átszúrnak téged és Jane-t. Hiába akarok kiabálni, nem tudok, a szám eltűnik, a lábamat elnyeli a homok. Választanom kell köztetek. Mindig téged választalak. A kezeim közt halsz meg. Utána pedig megfogod a csuklómat, szemeid feketék, eltűnik a szemed fehérje és a szivárványhártyád, bőröd rendellenesen fehér, idegbeteg vigyor az arcodon egyre csak szélesedik, én pedig hiába rángatom a kezem nem tudok szabadulni. Meghaltál, akit magam előtt látok álmomban az nem te vagy. Amikor felriadok, magamhoz húzom alvó testedet, hallgatom a szívverésedet, mert csak akkor tudok megbizonyosodni afelől, hogy ez a valóság.

- Mire gondolsz? – szólalsz meg hirtelen. Összerezzenek a hangodtól. Tekinteted az arcomra vándorol, homlokodat aggódóan ráncolod, érdeklődve várod a válaszomat.

- Van egy álmom, egy rémálmom. Ott vagyunk a kietlen pusztaságban. Felnyársal, és én nem tudok neked segíteni. – Hangom elcsuklik, még sose meséltem el ezt neked.

- Folytasd!

- Nagyon sok a vér, tudom, hogy el foglak veszíteni, a karjaim közt halsz meg. Ott fekszik előttem a holttested és én bosszút esküszök, aztán hirtelen megmozdulsz, megragadod a csuklómat és felém fordulsz, de az nem te vagy.

- Hanem ki? – kérded, tekintetedben ott csillog a kíváncsiság. Talán megnyugtat, ha elmondom neked az álmomat, talán nem fog minden egyes éjszaka a te halálod kísérteni.

- Nem tudom, de nem te. Aki rám nézett az egy szörny volt. Hidd el nekem.

- Csak egy ostoba álom, ne törődj vele. Ha ez megnyugtat nekem is vannak rémálmaim.

- Kérlek, meséld el nekem. Hallani szeretném. – Gyengéden megérintem az arcodat. – Mondd el! Könnyebb lesz a lelked tőle.

Csöndben várok, nem akarlak sürgetni, tudom, hogy nagyon nehéz megnyílnod előttem. Beszélned egy ilyen személyes dologról. Nagy levegőt veszel, és végül megszólalsz.

- Az én álmom is a homokos, élettelen világban játszódik, de én nem téged látlak, egyedül vagyok, aztán megpillantok egy alakot. Közeledik felém. Anya az, nem tudom, hogy mit keres ott. Bocsánatot akarok kérni, helyre akarom hozni az utolsó beszélgetésünket, de igaz szavak helyett újra ugyanazok a hazugságok hagyják el a számat.

- Minden rendben, Loki. Semmi baj – suttogok, miközben bátorítalak a folytatásra.

- Lenézek a kezemre, amiben ott van a tőröm. Nem tudom, hogy került oda, de ott van. Anya mosolya eltűnik és szomorú, annyira szomorú, én pedig leszúrom. Nem akarom, de a kezem magától mozdul. Megölöm őt. Érted? Megölöm! Megöltem!

- Loki! – szólok rád, és magamhoz húzlak. – Nem te voltál. Nem hibáztathatod örökké magadat. Anya tudta, hogy szereted.

- A vére ott van a kezemen. Arcát elcsúfítja a fájdalom, amit én okoztam neki, utána egyszerűen eltűnik. Egy pillanat múlva erős fájdalom hasít belém, levegőt se bírok venni. Lenézek és egy dárda áll ki belőlem. Segítségért akarok kiáltani, de senki se jön. Egyedül vagyok, egyedül fogok meghalni. Mielőtt lehunynám a szemem felébredek és azonnal a hasamhoz kapom a kezem, hogy megbizonyosodjak, hogy csak álom.

Tudom, hogy egyszer megbékélsz magaddal, hogy egyszer majd fel fogod tudni dolgozni anyánk halálát, a halál közeli állapotodat.

- Köszönöm, hogy elmondtad nekem. Tudod, az elmúlt pár napban békésen alszom.

Amióta egymás ölelésében kelünk és fekszünk a rémálmok elkerülnek. Megnyugtat a jelenléted. Remélem te is ugyan ezt érzed. Remélem, elűzöm az árnyakat.

- Én is. – Egymásra nézünk. Rövid válasz, de nekem nagyon sokat jelent, mert engem tartasz a menedékednek. Én karom az a hely ahol biztonságban érzed magad, én pedig mindent megteszek, hogy ez így is maradjon. Közelebb hajolok hozzád, ajkaim a tiédet keresik. Gyengéden csókollak, megpecsételve az itt elmondott titkokat.