Lélekkötelék - 10. fejezet: Lélekkötelék

Tony/Loki, 18+, slash, erotikus tartalom, hurt/comfort, dráma

Tony halálos beteg. Utolsó esélye, ha megtalálja azt a személyt, akinek az elkapásában és bebörtönzésében segített. Lokit.

Lélekkötelék

Egy fekete, elsötétített ablakú autó hátsó ülésén ülök, mellettem két fegyveres férfival. Téged külön autóba ültettek, szintén bilincsben, úgy, ahogy én. Véleményem szerint kissé túlzó, mert amilyen állapotban vagy, nem hiszem, hogy szökést kísérelnél meg. Amikor az egyik megrúgott, valószínűleg felszakad a sebed. A régi Tony elbohóckodta volna az egészet, de ez most más, agyamat teljesen lefoglalja a gondolat, hogy sérülten ülsz a mögöttem lévő kocsiban, valószínűleg fegyver szegeződik rád, és ha csak megmoccansz, képesek ezek az őrültek lelőni. Úgy ülök a hátsó ülésen, mint aki karót nyelt, kezeimet ökölbe szorítom, legszívesebben megütnék valakit. Az út csöndben telik, én nem szólok senkihez, és a többiek se hozzám. Biztos meg van tiltva, vagy valami hasonló.

Segítenek kiszállni a kocsiból, bár semmi szükségem nincs erre, a mögöttünk lévőből téged szabályosan kilöknek. Figyelem, ahogy megtántorodsz. Sokkal lengébben vagy öltözve, mint én. Rajtam egy szürke melegítőnadrág és egy fehér atléta van, rajtad pedig csak egy fekete köntös. Arcod sápadt, szemeid alatt fekete karikák, de nem látok, lila foltot, horzsolást, nem bántottak. Ahogy lejjebb vándorol a tekintetem, megpillantom a hasadon a foltot, amit a vér okozott. A betonon apró vörös pöttyök. Hirtelen felemeled a fejed, de nem rám nézel, hanem a mögöttem álló vörös nőre, és akkor mindent megértek. Nem Pepperrel beszélgettem, vagy ha vele, akkor valószínűleg Natasha is hallotta a beszélgetést, és rájött.

- Loki… - suttogom, de nem tudom befejezni. Mit mondhatnék, hogy az én hibám, hogy sajnálom?

- Tudom, Anthony – válaszolsz, de nem nézel rám, ettől pedig a bűntudat, ami hirtelen rám zuhant, ezerszer nehezebb lett. Súlyosan megsérültél, megígértem neked, hogy nem árullak el, de megtettem, akaratomon, a tudtomon kívül, de megtettem.

Az egyik kihallgató-szobában ülök, a kezeimről levették a bilincset, még egy pohár vizet is kaptam, de egyszerűen hányingerem van a helyzettől és saját magamtól is. Hogy lehettem ennyire ostoba? Most miattam vagy veszélyben. Tudtam, hogy előbb vagy utóbb, de ránk találnak, csak abban bíztam, hogy mire észreveszik, hogy itt vagy, addigra sikerül rendbe jönnöd. Felkapom a fejemet, amikor nyílik az ajtó, és legnagyobb meglepetésemre nem a vörös vagy Fury, hanem Steve Rogers lép be rajta.

- Nem téged vártalak, bocsi, igazán örülök, mert ebben a pillanatban annyira dühös vagyok, hogy az se érdekelne, hogy nő, legszívesebben megütném. Amúgy pedig erre egyáltalán nem volt szükség – szólalok meg.

- Mégis mire? Mit gondoltál Tony? Egy gyilkost rejtegetsz a házadban! – válaszol, miközben egyenesen a szemembe néz. Aggodalom ül azokban a kék szemekben, próbál rájönni, hogy miért tettem.

- Betörtetek a házamba, földre szorítottatok és megvertetek egy tehetetlen férfit. Bravó, igazi S.H.I.E.L.D. munka.

- Ugye nem kell eszedbe juttatnom, hogy Loki több száz ember halálát okozta és lerombolt egy egész várost.

- Képzeld én is ott voltam, én voltam az, aki azt az átkozott bombát eltüntette.

- Miért véded őt? Loki veszélyes, ezért szigorú őrizetet igényel. Amikor visszaküldtük Thorral még te is bólogattál, hogy bűnhődnie kell. Arra a következtetésre jutottunk, hogy valószínűleg Loki átmosta az agyadat, vagy valamilyen mágia alatt állsz.

- Mi van? – Felkapom a fejemet erre az őrültségre.

- Tudtuk, hogy voltál a kórházban, de a zárójelentések eltűntek rólad, minden egyes vizsgálat, de Thor aggódott érted és elmesélte mi történt, azt is, hogy mintha kicseréltek volna, fiatalabb lettél. Először nem akartunk hinni neki, de most, hogy a saját szememmel láttam… Mit tett veled?

Persze, hogy eltűntek, én töröltem minden egyes feljegyzést, dokumentumot a kórház adatbázisából.

- Megmentette a kibaszott életemet! Ezt tette! Észre se vettétek, hogy haldoklom! – kiabálom magamból kikelve. Meg kell, hogy védjelek. – A saját véremben feküdtem, amikor rám talált, percekre voltam a haláltól, megmentett, ezt tette!

Steve szemei elkerekednek a döbbenettől, nem tudom, hogy azért, mert így kikeltem magamból, vagy, mert meglepődött, hogy megmentetted az életemet.

- Miért nem fordultál hozzánk? A barátaid vagyunk, Tony. Segítettünk volna. Mit ajánlott Loki? Miért segítesz neki? Biztos, hogy nem puszta jóindulatból és szeretettből mentette meg az életedet. Oka volt rá, ezt te is tudod. Nem bízhatsz meg benne.

- Észre se vettétek, hogy baj van! Szép kis barátok vagytok! Nem tudom, hogy csinálta vagy miért csinálta, de egyedül voltam és rohadtul féltem, hogy egyedül halok meg, de ő megjelent és megmentett. Lehet, hogy terve volt, vagy van velem, nem kizárt, de hónapok, igen jól hallottad, hónapok óta élek vele, de eddig eszébe se volt leigázni a Földet.

Steve fáradtan megdörzsöli a szemét, és biztos vagyok benne, hogy őrültnek tart, vagy inkább még mindig abban a hitben ringatja magát, hogy a varázslatod alatt állok, vagy nem tudom.

Egy óra jópofizás után, kénytelen feladni, mert sose fogok semmi olyat mondani, ami azt sugallná, hogy veszélyes vagy.

Steve-et felváltotta Natasha, úgy gondolták egyszer már sikerült információt kiszednie belőlem, most is menni fog neki. Amikor ránézek, tömény dühöt érzek.

- Egy másik szobában éppen most hallgatják ki Lokit. El akartuk látni a sebét, de nem engedte, most Thor van bent nála, ő jobban ismeri, és ha valamivel a hatalma alatt tart, akkor ő rá fog jönni.

- Thor arra se jött rá, hogy Loki nálam lakik – válaszolok.

Elém tol egy laptopot, majd felnyitja. Téged látlak, még mindig rajtad a bilincs, az asztalhoz vagy láncolva, Thor veled szemben ül, az ő arcát nem látom. A kamera minden egyes mozdulatodat követi, arcod beesett, és valószínűleg sápadt is, a videó fekete fehér, de látom, hogy nagyon rosszul vagy.

- Loki, drága öcsém. – Thor hangja könyörgő, feléd nyúl, de te elrántod a kezedet már, amennyire a lánc engedi. Egész tested megmerevedik.

- Nem vagyok az öcséd – sziszeged a fogaid közt, le se veszed a szemedet róla, olyan vagy, mint egy ketrecbe zárt vadállat. A harag az egész testemet égeti, körmeim belevájnak a tenyerembe.

- Azt hittem, meghaltál – suttogja, de te gúnyosan elmosolyodsz.

- Majdnem – válaszolsz, miközben tekinteted a padlóra siklik, ahol kis tócsa van, pontosan alattad. Thor is arra fordul, a kamera közelít, én pedig elfelejtek levegőt venni. Az ott vér, a te véred.

- Loki, megsérültél? Bántottak?

- Ez a te ostobaságod eredménye. Majdnem meghaltam, hogy megmentselek téged és azt az ostoba nődet. Majdnem meghaltam, hogy megmentsem a Kilenc világot!

- Annyira sajnálom Loki, de nem engedhetem, hogy megint árts az embereknek. Tony a barátom, akármit is teszel vele, hagyd abba.

- Nem tehetem – válaszolsz én pedig akaratlanul is, de közelebb hajolok a képernyőhöz. Végre megtudom, hogy mit tettél velem azon a napon, amikor megmentetted az életemet. Thor felteszi azokat a kérdéseket, amikre már régóta tudni szeretném a válaszokat, de féltem őket kimondani. El akartad mondani nekem, de akkor jöttek és elhurcoltak minket. Végre meg akartál nyílni előttem, de ezek a hülyék tönkretették a pillanatot.

- Nem tehetem és már nem is tudom megszakítani, te is nagyon jól tudod, hogy a vérrel köttetett szerződéseket nem lehet csak úgy felbontani.

- Mit tettél? – Thor hangja tele van félelemmel és döbbenettel.

- Megmentettem az életét. Ti vagytok az állítólagos barátai és nem vettétek észre, annyira vakok vagytok, pedig neked látnod kellett volna. Mit gondoltál? Egy gyenge emberi test szerinted képes világok közt közlekedni mindenféle kockázat nélkül?

- Nem volt jogod hozzá! – üvölti a szőke férfi, miközben talpra ugrik, de te csak gúnyosan nézel rá.

- Minden jogom megvolt! Engem keresett, engem hívott, az utolsó percekben az én nevemet suttogta és én elmentem érte. Tudod, hogy találtam rá? Elmondom neked, Thor. Ott feküd a nappali szőnyegén a tulajdon vérében fuldokolva, rettegve, mert tudta, hogy meg fog halni, egyedül. Igen, nem pusztán jószívűségből tettem. Nem megyek vissza Asgardba, nem fogok önként börtönbe vonulni, vagy ami még rosszabb, meghalni. Anthonynak életet és fiatalságot adtam, cserébe hozzá láncoltam magamat.

- Loki – suttogja, de te csak megrántod a vállad.

- Mind kettőnk számára előnyös az egyezség, Anthony újra egészséges, én pedig szabad vagyok és ez így is marad. Te is jól tudod, ha egyszer összekötjük valakivel a lelkünket, akkor azt csak a halál szakíthatja szét. Anthonyt az én erőm tartja életben, ha én elmegyek vagy meghalok, akkor a saját teste ismét ellene fordul. Ő a szabadságom kulcsa.

- Hogy tehetted ezt! Megmentetted az életét, de a lelkét kérted érte cserébe. Ez egy nagyon tiszta és becses dolog, amit önként nem adott volna! Aljas tett volt tőled, kihasználtad a sebezhetőségét!

- Hogy te mekkora idióta vagy! – Hangod megemelkedik. – Semmit nem erőltettem rá, nem irányíthatom őt és nem is akarom, ha csak egy kicsit is jobban figyeltél volna, akkor látnád! Takarodj a szemem elől!

A kamera lencséje hirtelen megreped, majd elmegy a jel. Most már csak a fekete monitor van előttem.

Csak ülök és bámulom az üres képernyőt, Natasha lecsukja a laptopot és elhúzza előlem. Szóval összekötötted a lelkünket, ezért álmodom az emlékeidet, ezért akarok a közeledbe lenni, tudtam, hogy volt valami terved, de először arra gondoltam, hogy S.H.I.E.L.D. ellen akarsz felhasználni vagy valami hasonló, de ahogy teltek a napok, a hetek rájöttem, hogy nem akarod elfoglalni a Földet, csak nyugalmat akarsz és igazam volt. Megmentettél, magadhoz kötöttél, hogy többé ne kelljen visszamenned, lehet hogy valakinek önzőnek tűnik, de szerintem ez egy igen korrekt üzlet. Életért életet. Megismertelek nem csak az együtt töltött napok segítettek ebben, hanem az álmok, a te szemeddel láttam a világot, a te gondolataidat hallott, éreztem a dühödet, félelmedet, magányodat.

- Ez igazán érdekes beszélgetés volt. Így megváltoztak a dolgok, nem küldhetjük vissza Asgardba.

- Élvezed, igaz?  - Hangom kemény, egyenesen az előttem ülő nő szemébe nézek.

- Ez csak munka, Tony. Azt teszem, amit Fury parancsol.

- Azt hiszed, hogy idióta vagyok? Tudom, hogy neked ez nem munka. Magasról leszarod, hogy mit tett anno a várossal, azért vagy pipa rá, mert átlátott rajtad és a hazugságaidon.

Figyelem az arcát, aztán hirtelen, minta felkapcsolták volna azt a bizonyos lámpát, megvilágosodom.

- Barton miatt. Loki elvette az akaratát és most édes a bosszú. Ott ül megkötözve, súlyosan megsérülve.

- Ehhez Clintnek semmi köze.

Néha elfelejti, hogy zseni vagyok és jó emberismerő. Kiszolgáltatott helyzetben vagy, megláncolva, egy olyan helyen, amit nem ismersz. Figyelem, ahogy Natasha arcán aggodalom fut át, de azonnal el is tűnik, de én láttam, és ha ő aggódik, akkor nagy baj van.

- Mit tudsz? Natasha, mi a fene folyik itt? Valamit nem mondasz el nekem!

- Barton – válaszol csöndesen, és a szemeiben az aggodalom mellett megpillantom a bűntudatot is.

- Mi a fene van vele? – kérdem, de szinte azonnal leesik.

Akit legjobban hajthat a bosszú az Sólyomszem.  Láttam a szemében a bosszút, amikor üldöztünk téged, láttam a szemében a győzelmet, az elégedetlenséget, amikor megpillantott téged láncra kötve. Biztos vagyok benne, hogy pezsgőt bontott, amikor megtudta, hogy meghaltál, de most itt vagy, élsz, lélegzel, és az ő öröme szertefoszlott. Elvetted tőle azt, ami egy ember számára talán még az életnél is fontosabb, a szabad akaratot, ezért a dühe és a bosszúja, amit irántad érez sose fog csillapodni, csak akkor, ha téged holtan lát.

- Hol van? – kérdem, miközben felállok a székről és az asztalra csapok dühömben.  – Hol van?!

Az előttem ülő nő teste megremeg, és amióta itt ül velem ebben a szobában most látok a szemében először félelmet, mert tudja, látja rajtam, hogy ha kell képes lennék rá, képes lennék bántani őt csak, hogy megtudjam azt amit akarok.

- Loki egy őrült pszichopata, aki el akarta foglalni a világot. Az embereinkből bábot csinált, kilökött a saját tornyod ablakán. Miért véded?

- Szart se tudsz róla! – sziszegem. – Most pedig mond meg, hol van, ha Barton, akár egy ujjal is hozzányúlt, esküszöm, hogy megölöm.

A folyosón szaladok végig, nyomomban Thor és Steve. A szoba, ahol téged kihallgattak zárva van.  Nekifeszülök az ajtónak, de nem tudom kinyitni. Érzem a pánik keserű ízét a torkomban. Szorítja a félelem a szívemet, érzem, valahol mélyen a zsigereimben érzem, hogy baj van. Elállok az útból és türelmetlenül várom, hogy Thor betörje az ajtót. Azonnal sikerül neki, mintha nem is fémből lett volna.  Thor csak áll az ajtóban, mint akit odaragasztottak, arrébb lököm és beszaladok, de ahogy megpillantalak, azonnal megtorpanok. A földön fekszel, előtted pedig Barton térdel a kezében egy késsel, minden csupa vér a te véred. A bőröd kék, hajad csapzott, tele vagy vágásokkal, brutálisan megkínzott téged, és még te vagy a pszichopata. Feléd rohanok, ellököm az útból a kínzódat, hallom Thor dühödt ordítását, a szart is ki fogja verni belőle, de most ebben a pillanatban nem érdekel. Letérdelek hozzád, a nadrágom magába szívja a véredet. Próbálom kitapintani a pulzusodat, de nem sikerül, nem lélegzel.

- Loki, Loki! – szólongatlak, de nem reagálsz, meggyötört testedet az ölembe veszem, de félek, hogy már nem tehetek semmit. – Ne tedd ezt velem! Kérlek!

- Nem értem, gyógyulnia kéne – szólal meg Thor mellettem, ő is letérdel. Minden idegszálammal téged figyellek.

Hamarabb megértem, mint ő, pedig sose hittem a varázslatban. Most már értem. Azt mondtad, hogy még mindig sok energiát fektetsz a gyógyulásomba, az erődet a köteléken keresztül belém áramoltatod. Véreddel írtad alá, én ittam meg, önként adtad, én pedig elfogadtam. Tudtad, mindvégig tudtad, hogy nem fogsz meggyógyulni, csak akkor, ha én is hozzád láncolom magamat, de nem szóltál semmit. Néhány hónapnyi nyugalmat akartál. Sose kényszerítettél semmire, tudtad, hogy a sebeid súlyosak, és sose fognak begyógyulni. Annyira vak voltam, nem vettem észre, amit te igen. Haldokolsz, de te túlságosan büszke vagy ahhoz, hogy segítséget kérj, vagy már hozzá vagy szoktál ahhoz, senki se hall téged, senki se figyel rád igazán. Most pedig lehet, hogy már túl késő. Rohadtul nem engedem, hogy meghalj, hogy elmenj, ha te voltál olyan önző és hozzám láncoltad magadat, akkor én is megtehetem. Kitapogatom a kést, amit kivertem Barton kezéből.

- Ne is álmodj arról, hogy ilyen könnyen megszabadulsz tőlem – suttogom, miközben az ölembe vonlak. Lassan nekidőlök az asztal egyik lábának, fejed a mellkasomon pihen.

- Ugye tudod, hogyha megteszed, akkor nincs vissza út? – kérdi Thor, de engem nem igazán érdekel. Újra látni akarom a szemeidet, nem érdekel, hogy azok zöldek vagy pirosak, csak azt akarom, hogy rám nézz. Megvágom a csuklómat a késsel, figyelem, ahogy lassan folyik a vérem, az ajkaidhoz emelem és reménykedek benne, hogy még nem késő, hogy vissza tudsz jönni hozzám.