Lélekkötelék - 15. fejezet: Csókok

Tony/Loki, 18+, slash, erotikus tartalom, hurt/comfort, dráma

Tony halálos beteg. Utolsó esélye, ha megtalálja azt a személyt, akinek az elkapásában és bebörtönzésében segített. Lokit.

Csókok

Amikor felébredek, nem talállak magam mellett. A hiányod enyhe pánikkal tölt el, de amikor oldalra fordítom a fejemet megpillantom a Kapitányt. Újságot olvas, amikor észreveszi, hogy felébredtem, azonnal feláll és az ágyamhoz lép.

- Hogy érzed magad? Két teljes napot aludtál. Sokkal jobban nézel ki.

- Jobban is érzem magam – válaszolok. Tényleg jobban voltam. A fájdalom elviselhető, amikor levegőt veszek, akkor még fájnak a bordáim, de minden testrészemet érzem, aminek nagyon örülök. Körbenézek a szobában, téged kereslek. A szemközti falon megpillantom a S.H-I.E.L.D. logóját. Ezek szerint nem egy átlagos kórházban vagyok.

- Ha Lokit keresed, akkor nincs itt. Eléggé elfáradt, nagyon sok erőt kivett belőle, hogy kétszer leállt a szíved. Nagyon aggódik érted. Thornak sikerült lerángatnia az ebédlőbe enni, ha nagyon ügyes, akkor lehet, hogy egy zuhanyra is rá tudja venni. Sokak szerint csak kihasznál téged, hogy terve van veled, de én már nem hiszem ezt. Loki szeme igen beszédes, amikor rád néz. Az arca kemény, nem mutat semmit, de én látom.

- Hogyan? – kérdem, mire te felsóhajtasz és kinézel az ablakon. Percekig csak bámul ki és én biztos vagyok benne, hogy lélekben valahol messze jár. Egy másik világban, egy másik időben.

- Tudod, Bucky is mindig így nézett rám. Az arca mindig nyugodt volt és kedvesen mosolygott, hogy ne vegyem észre, de a szeme mindent elárult. Tudod, Tony, régen nem ilyen voltam. A régi Steve állandóan beteg volt és Bucky, Bucky volt, aki vigyázott rám, mindig velem volt. Azért látom Loki aggodalmát, mert pontosan ugyan úgy néz rád, mint ahogy Bucky nézett rám.

- Kapitány nem is tudtam, hogy a fiúkat szereted! Legalább tudom, hogy Nathasa miért nem tudott összehozni eddig senkivel.

A vörös hajú nő neve után megrázkódok, még mindig nem bocsátottam meg neki, se Bartonnak.  Lassan felülök az ágyon, vigyorogva figyelem, ahogy Steve szeme elkerekedik a döbbenettől, az arca pedig vörössé változik.

- Nem, Bucky a barátom volt, mindig is a barátom volt és marad, sose volt más, olyan volt nekem, mint egy testvér – védekezik hangosan, miközben mindenre néz csak rám nem.

- Ugye tudod, hogy most magadnak is hazudsz? – kérdem, már folytatná is a mentegetőzést és a tagadást, amikor ismerős parfüm illat csapja meg az orromat.

- Fiúk, zavarok? Visszajöhetek később is. – Pepper kukucskál be az ajtón. Félénken néz be, kezében a kedvenc sajtburgerem és csokim. – Az orvosok azt mondták, megeheted, de lehet, hogy nem kéne.

- Dehogy zavarsz, addig én iszom egy kávét és megkeresem Thort és Lokit. Pár perc és jövök.

Amerika Kapitány úgy menekült ki a szobámból, mintha üldözték volna. A reakciói azt sugallták, hogy még ő maga se vette észre, hogy amit még mindig érez, az nem testvéri szeretet, vagy mély barátság, hanem szerelem. Mondjuk abban a korban nem volt olyan nyitott a világ, mint most, akkor tilos volt az a fajta szerelem, most pedig már késő, hisz James Barnes halott, vele együtt az esély is, hiszen ilyen kötelék csak egyszer alakul ki az életben, én már csak tudom.

- Leülhetek? – Pepper hangja szakít ki a gondolataim közül.

- Persze – válaszolok, miközben mosolyogva intek az ágy melletti szék felé. – Csüccs le!

- Annyira sajnálom, Tony! Én nem akartam ártani neked, de napokig, sőt hetekig nem hallottam felőled, aztán Thor mondta, hogy halálos beteg vagy és nem válaszoltál a hívásaimra, segítséget kellett szereznem, mert attól féltem, hogy nagy bajban vagy.

- Nem haragszom Pepper, jót akartál – válaszolok, miközben megszorítom az ujjait. Igazat mondtam, tényleg nem haragudtam rá, én is ezt tettem volna a helyében. Már nem voltunk együtt, de a magunk baráti módján szerettük egymást és aggódtunk a másikért, hisz annyi mindenen keresztülmentük már.

Mindenféléről beszélgettünk, az elmúlt hónapokról, a betegségről, arról, hogy mennyire féltem, hogy egyedül halok meg, rólad. Minden mondatomban te szerepeltél, szinte csak rólad beszéltem, hisz a világom az elmúlt majdnem fél évben csak körülötted forgott. Elmeséltem Peppernek, hogy mennyire aggódtam, hogy majdnem meghaltál, hogy mennyire megváltoztál, hogy mennyire fontos vagy nekem.

- Szereted, ugye? – kérdi kedvesen, én pedig csak bólintani tudok, hisz hogy öntsem szavakba azt az érzést, amit irántad érzek?

- Tudod, Tony régen mindent megadtam volna azért, hogy engem is így szeress, hogy rám is így nézz. Amikor róla beszélsz, a szemed csillog és ott az a kis mosoly az arcodon.

Meg akarok szólalni, hogy én szerettem őt, a magam módján, akkor azt hittem, hogy amit a mellettem ülő nő iránt érzek, az a legmélyebb szeretet, amit csak az én elbaszott lelkemmel érezni tudok, de hatalmast tévedtem, ezért is nem működött köztünk.

- Pepper… - szólalok meg, de ő csak int, hogy maradjak csöndben.

- Ne szakíts félbe! Tony, tudom, hogy szerettél, hisz sok mindent feladtál értem, megváltoztál, monogám kapcsolatban éltünk, pedig azt hittem, hogy nem leszel képes rá, sose csaltál meg, szerettél engem, de sose voltál szerelmes belém. Tudom, hogy nem voltál képes többet adni és én ezt el is fogadtam, mert én viszont szerelmes voltam beléd. Örülök, hogy megtaláltad az igazit, még ha az a személy Loki.

Ezek után némán ülünk egymás mellett. Pepper könnyes szemmel mosolyog rám, én pedig nem tudok mit mondani.

- Ideje mennem. Örülök, hogy láttalak és megbeszéltünk mindent, majd még eljövök meglátogatni, bár szerintem nem leszel sokáig itt. Két nap alatt nagyon sokat gyógyultál, másnak kéne egy hónap, mire erre a gyógyulási szintre eljut, te pedig már lassan kisétálsz innen. Vigyázz magadra, Tony, és ne keveredj bajba!

Lassan lehajol és homlokon csókol, azt hiszem most már mi is tiszta lappal tudunk indulni. Amikor kiegyenesedik, oldalra nézek és megpillantalak téged, ott állsz az ajtóban, tested merev, arcod kifejezéstelen, de a szemedben ott a harag és a féltékenység. Most biztos, azt hiszed, hogy elárultalak, hogy elhagylak, de miért is gondolnál mást, hisz mindenki ezt tette veled, aki számodra fontos volt. Ajkaidat penge vékonnyá préseled, majd megemeled a fejed és kifordulsz, ez mind pár másodperc alatt zajlik le.

Pepper is odafordul, de ő már csak a távolodó alakodat látja.

A pánik cikázik végig a testemen, sietve húzom ki az infúziót a kezemből, miközben lerúgom magamról a takarót.

- Tony, nyugodj meg! Még nem kéne felállnod! – szól rám, de én ügyet se vetek rá, már a lábaim a talajt érik, amikor próbál visszanyomni az ágyra, de én egy határozott lendülettel felállok, meg is szédülök, de már lépek is előre, hogy elinduljak. Arrébb tolom az útból Peppert és már ki is vágódok a nyitott ajtón.

A folyosón mindenki engem bámul. A kezem vérzik, hiszen az előbb téptem ki a tűt belőle. Most érzem csak, hogy lehet túl gyorsan álltam fel. A testem különböző résziben feszül a varrat. Szapora légzés még mindig nem tetszik a bordáimnak és a reaktor helyén lévő összefoltozott sebnek, de nem érdekel, meg kell, hogy találjalak téged. El kell neked mondanom, hogy sose hagynálak el. A folyosón csak pár nővér van, azok is csak értetlenül néznek engem, most jut eszembe, hogy ez nem egy normális kórház. Sehol se talállak. Hiába forgatom a fejemet. Merre vagy? Hova mentél? Sietős léptekkel, botorkálva a fal mentén elindulok az egyik irányba, csak remélem, hogy előbb vagy utóbb, de megtalállak.

- Mr. Stark, vissza kell feküdnie! – szól rám az egyik nővér, majd a kezemért nyúl, hogy megállítson, de én csak mérgesen nézek rá.

- Rohadtul nem megyek vissza addig, amíg meg nem találtam Lokit! – Hangom megemelkedik mérgemben.

- Majd megkeressük, önnek, jöjjön feküdjön vissza. – A nővér hangja egyre mérgesebb, de én csak megyek tovább, rá se nézek, majd feladja.

- Tony! - kiabál utánam, Pepper. – Megőrültél?

- Jó, hogy jött, Miss. Potts, hátha önnek sikerül értelmet vernie a fejébe! Mr. Stark menjen vissza a barátnőjével a szobájába!

A barátnő szóra megállok, de olyan hirtelen, hogy az ápolónő nekem jön, mire én megtántorodok. Lassan teszek pár lépést és megtámaszkodok az előttem lévő kávé automatán. Mélyeket lélegzek, majd haragtól elszorult torokkal megszólalok.

- Először is, azt csinálok a kibaszott testemmel és az életemmel, amit akarok, saját magamon csak egy valakinek tartozok elszámolással, az pedig Loki, akit éppen keresek. Másodszor pedig Miss. Potts nem a barátnőm, már szakítottunk, ha eddig nem tűnt fel, azzal az idióta félistennel vagyok együtt, aki volt olyan hülye, hogy egy baráti puszi miatt azt feltételezi, hogy elhagyom. Rohadtul nem azért kötöttem vele össze az életemet, hogy most elhagyjam. Basszus, hogy lehet valaki ekkora hülye?

- Azonnal menjen vissza, különben hívok valakit, aki visszaviszi! Tessék, itt is jön a Kapitány és Thor! Nézze már fel is szakadt az egyik sebe! Komolyan kárt akar tenni magában?

Már pedig én innen egy tapodtat sem mozdulok. Előre nem tudok menni, mert a lendület elfogyott és nem biztos, hogy újra el tudok indulni, de vissza se vagyok hajlandó menni, addig, amíg nem beszéltem a fejeddel.

- Tony mégis mi a fene történik itt? Az egész folyosó tőled visszhangzik. – Steve kérdésére felé fordulok. Mellette áll Thor, aki szintén kérdőn néz a csapatra. – Hol van Loki?

- Loki pont akkor toppant be a szobámba, amikor Pepper megcsókolta a homlokomat, amit természetesen ő félreértelmezett és eltűnt. Utána indultam, de mint látjátok nem jutottam messze. Addig pedig nem megyek vissza, amíg nem beszéltem azzal az idiótával.

Negyed órás kérlelés után hajlandó voltam elengedi az automatát. Elég erősen véreztem, amikor lehiggadtam beláttam, hogy nem megyek semmire. Nem pazarolhatom el a tőled kapott ajándékot, az életemet. Lemondó sóhajjal engedem, hogy Steve segítsen visszavinni a szobámba. Újra összevarrtak, majd lefektettek.  Egészen estig vártam rád, de te nem jöttél vissza. Fogalmam sincs, hogy merre vagy, nagyon aggódok érted, remélem, semmi hülyeséget nem csinálsz.

Éjfél körül egy hideg fuvallatra ébredek. Azonnal kinyílnak a szemeim. Az ajtóban megpillantalak téged. Semmivel se törődök, kiugrok az ágyból, a pólódnál fogva rántalak magamhoz. Számat a tiédre tapaszom, de te nem engedsz be, nem engedsz magadhoz. Fáj a hideg elutasításod, de nem engedek, még közelebb húzódok hozzád, testünk összeér. Mindkét kezemet felemelem és beletúrok a hajadba, miközben továbbra is bebocsátásért könyörgök.

- Nem történt semmi, nem történt semmi – ismételgetem kétségbeesetten. Meg kell értened. – Nem érzed?

Miért nem érzed azt a mindent elsöprő szenvedélyt, azt a kötődést, azt a szerelmet, amit irántad érzek? Sose fogjuk kimondani, ahhoz mind a ketten elcseszettek vagyunk, de érezned kell, mert én érzem a tiédet. Olyan sokáig nem érinthettelek, elraboltak, azt hittem, hogy meghalok, gyógyulófélben lévő testemben gyorsan éled a vágy. Férfiasságom merev, a testem forró.

- Akarlak, Loki. Kellesz nekem – suttogom az ajkaid közé.

Azt hiszem eddig tartott a haragod, mert a vágy olyan erővel szabadul fel benned, hogy majdnem összeesek. Ujjaid a csípőmbe marnak, éhesen viszonzod a csókomat. A bőröm bizsereg, a sérüléseknél, forróságot érzek, hideg érintésed sóhajokat csal elő belőlem. Hallom a hálóig reccsenését, ujjaid most már meztelen bőrömet érintik, én se tétlenkedek, miközben vetkőztetlek, lassan botorkálunk s kórházi ágy felé.

- A magamévá teszlek, Anthony! – szólalsz meg, a szemeidben ott lobog a vágy, én pedig csak bólintok. Meglöksz, hogy az ágyra essek, de még mindig fogod a kezem így egyszerre zuhanunk.

Amikor az ágyra érkeze meglepődve veszem észre, hogy ez nem a kórházi szobám. Egy személytelen szobában vagyok. Először nem tudom, hogy hol vagyok, de aztán rájövök, hogy valószínűleg vagy egy védett házban vagy Steve lakásának vendégszobájában vagyok.

- Hol vagyunk?  - kérdem, de te nem válaszolsz, hanem erőszakos csókkal befogod a számat, amit én nem ellenzek.  Kiéhezve simogatom a testedet, olyan rég vártam már erre a pillanatra. Rátalálok merev férfiasságodra. Kezem fel alá jár rajta, amíg te a mellbimbómat harapod. Nyögéseink betöltik az apró szobát. Lassan haladsz lefelé. Figyelem, ahogy érintésed nyomán azonnal begyógyulnak a sebek, mintha soha nem is lettek volna ott. Amikor a merev farkamhoz érsz, azonnal bekapod, én pedig hangosan felnyögök, ujjaimat a hajadba temetem.

- Istenem, Loki! – nyögöm hangosan, mire te felmorransz. – El fogok menni!

Érzem a levegőben feszülő mágiát, visszatartod magadat. Még mindig emberi alakban vagy, pedig ez folyamatos koncentrációt és erőt igényel. Azt akarom, hogy ne gondolkodj, hogy csak rám figyelj, csak ránk figyelj. Megállítalak, mire te felnézel rám. Visszacsúszol és mélyen megcsókolsz.

- Látni akarlak! Engedd el magad, tudom, hogy milyen vagy valójában.

- Ne kérd ezt tőlem, Anthony. - Hangod rekedt suttogás.

- Loki, sose voltam úgy férfival, hogy én voltam alul, de veled ezt akarom, neked adom magamat, de ez csak úgy fog működni, ha te is nekem. Túl sokat jelent nekem ez a kapcsolat, hogy fél szívvel menjek bele.

Figyelem, ahogy a sötétben a bőröd kékké változik, a szemed pedig vörössé. Amikor teljes az átalakulás elfordítod a fejedet. Szégyelled magad, pedig nem kell.  Vágyakozva nyúlok feléd, mohón húzlak magamhoz. Hevesen viszonzod a csókjaimat. Ujjaim rákulcsolódnak a péniszedre, alig várom, hogy bennem légy. Megszeppenve engedem, hogy a hátamra fordíts. Figyelem, hogy lassan fölém mászol.

- Loki mégis mit csinálsz? – kérdem.

- Szűz vagy, Anthony, és sokkal törékenyebb, mint én. Hiába készítenélek elő, nincs semmi olyan itt, amivel megkönnyíthetném a behatolást.

- Most a síkosítóról beszélsz? – kérdem, mire te értetlenül nézel rám. – Oké, hagyjuk.

Szájtátva figyelem, ahogy fölém emelkedsz, mire észbe kapok, hogy talán elő kéne készíteni magadat, mert így tuti fájni fog, addigra te már rám ereszkedsz. Hangos nyögés szakad fel mindkettőnkből.

- Basszus! – nyögöm. Annyira forró és szűk vagy, hogy az eszemet vesztem.  Szorosan lehunyom a szememet, hogy el ne élvezzek, mint egy hülye kamasz. Hallom, hogy te is szaporán veszed a levegőt. Lassan felemelkedsz, majd vissza. Egyre gyorsabb tempót diktálsz, én pedig a lepedőbe markolva hangosan nyögök. Még sose éreztem ehhez foghatót. Figyelem, ahogy izmos, karcsú tested íj módjára megfeszül, ahogy a kacskaringós vonalak bejárják a testedet. Hosszú hajad nyirkosan tapad a homlokodra. Nyögéseid egyre hangosabbak, fejedet hátraveted. Gyönyörű vagy.

- Anthony! – Hangod kiáltásba egybefolyó nyögés, azonnal merev péniszedért nyúlok és elkezdem izgatni, miközben, te egyre gyorsabban és gyorsabban mozogsz rajtam.

- Loki, nem bírom! Basszus! – elfúló nyögések, a bőr hangos csattanása, a levegőben terjengő mágia. Én vagyok az, aki először élvez el, pár perc után követsz engem. Kezemet beteríti forró magod. Vörös szemeiddel egem nézel. Lassan kihúzódsz belőlem és mellém fekszel. Kapkodva veszed a levegőt, ujjaid az enyémet érintik, figyelem, hogy a bőröd újra fehér lesz, magam felé fordítalak.

- Ne, maradj így! – szólalok meg, miközben apró csókot lehelek a homlokodra.

Megadóan sóhajtasz egyet, és belesimulsz a karjaimba.

- Soha többé, senkit ne csókolj így, Anthony. Megértetted?

- Megértettem – suttogom a hajadba.

 Azt hittem, hogy ez a pillanat sosem fog bekövetkezni. Hosszú idő után végre egymást ölelve alszunk el.