Lélekkötelék - 16. fejezet: Páncélt a szögre

Tony/Loki, 18+, slash, erotikus tartalom, hurt/comfort, dráma

Tony halálos beteg. Utolsó esélye, ha megtalálja azt a személyt, akinek az elkapásában és bebörtönzésében segített. Lokit.

Páncélt a szögre

Nagyot nyögve közelebb húzlak magamhoz. El sem hiszem, hogy tegnap este végre együtt voltunk, minden képzeletet felülmúlt, sose éreztem senkivel ilyet, egy nővel vagy férfival se volt ilyen mély. Akkor mi nem csak szexeltünk, mi igenis szeretkeztünk. Rá kell döbbennem, hogy eddig soha a büdös életben nem szeretkeztem senkivel, azt hittem, hogy Peperrel igen, de most, hogy ezt átéltem veled, rá kell döbbennem, hogy az is csak szex volt. Arcomat beletemetem a hajadba, mélyen beszívom az illatodat, érzem, hogy újra elönti a testemet a forróság, kezem lejjebb siklik, már épp rátérnék a lényegre, amikor megszólalsz.

- Társaságunk van, Anthony – suttogod. Hangod álomittas, én pedig értetlenül nézek rád.

- Mi van? – kérdem és felülök az ágyon, ebben a pillanatban vágódik ki az ajtó. A fény először megvakít.

- Mégis mi a fenét képzeltetek? Este bemegyek a küldetés után, hogy megnézzem, hogy érzed magad, erre nem talállak a szobádban! Ami a legfurcsább, hogy senkinek se tűnt fel, hogy eltűntetek. Mégis mi járt a fejedben, Tony?

- Loki volt! – védekezek azonnal, mire nyögve átfordulsz a másik oldaladra, ennek köszönhetően a takaró, ami eddig is alig fedett még annyira se fed. Majdnem elcsöppen a nyálam, ahogy végignézek a hátadon, majd az ajtóban álló Steve-re nézek, akinek a feje mélyvörös árnyalatot vett fel, valószínűleg zavarában, amitől én elmosolyodok.

- Én sajnálom, bocsánat….nem gondoltam, hogy ti éppen… - figyelem, ahogy mindenfele néz csak az ágyra nem.

- Nem az este volt, de éppen elkezdődött volna egy újabb, csak te pont akkor toppantál be. – Steve csak hápog. Biztos vagyok benne, hogy amióta kiolvasztották nem volt nővel, az előéletét tekintve nem sok az esélye, hogy régen volt barátnője, így tuti, hogy még szűz. Szinte minden értelemben. A te tested pedig olyan, hogy hiába nem akar rád nézni az ember, akkor is bámul, egyszerűen vonzod a tekinteteket. Úgy döntöttem megkímélem szerencsétlent és téged is, és visszahúzom a nyakadig a takarót.

Megvárom, amíg becsukódik az ajtó és felkapcsolom a melletted lévő kislámpát. Fáradtan motyogsz valamit a párnádba, annyira vicces vagy. Ki gondolta volna, hogy a nehezen kelők táborába tartozol. Aztán lepillantok a kötésre ami teljesen szétbomlott. Odakapom a kezemet, de se vér semmi, a műtét után maradt lyuk, amiben a reaktorom pihent, egyszerűen eltűnt, mintha soha nem is létezett volna. Semmi, pont, mint az elrablásom, a reaktor beépítése előtt. Most már értem, hogy miért vagy ilyen fáradt, miközben szeretkeztünk, te begyógyítottad, teljesen eltüntetted.

- Köszönöm – suttogom a füledbe, mire te hümmögsz valamit és alszol tovább. Felkapom a boxeremet és a nadrágomat, majd lekacsolom vissza a lámpát. Hagylak aludni, rád fér, a tegnap este elég mozgalmas volt.

Vigyorogva sétálok a konyhába, ahol a Kapitány ül, egy újságot olvasva, vagyis inkább úgy tesz, mintha olvasna. Kezei úgy markolják a papírt, hogy a bütykök elfehéredtek, az arcát takarja az újság, ami mögött próbál elbújni, kevés sikerrel.

- Ne legyél zavarban, Loki mindenkiből ezt váltja ki, amúgy nagyon szép a lakásod. A mosdó merre van? – kérdem, mire az előttem ülő leereszti a kezében tartott lapot és értetlenül rám mered.

- Nem tudod? A folyosón az első ajtó.

- Loki a kórházi szobából azonnal a vendégszobába varázsolt, ott pedig egy kicsit, inkább nagyon elfoglaltak voltunk, így nem volt időm bejárni a házat.

- Ti egész este… - figyelem, ahogy vörös arccal keresi a megfelelő szót.

- Szexeltünk? – segítek neki vigyorogva. – Igen, már éppen ideje volt. Eddig vagy én voltam a halálomon vagy ő, vagy elraboltak, vagy műtöttek, vagy megmentettek. Mindig volt valami, ami miatt nem volt megfelelő sem a hely, sem az idő.

- Fontos neked, Tony?  - kérdi tőlem miközben előre dől. – Szereted őt?

Kényelmesen elhelyezkedek a széken, miközben hátrapillantok a vendégszoba irányába. Az ajtó még mindig csukva belülről semmiféle nesz nem hallatszik, még mindig alszol.

- Most ez nagyon nyálasan és romantikusan fog hangzani, főleg az én számból, de Loki a legfontosabb a számomra. Basszus, az életemet adnám érte, és biztos vagyok benne, hogy ez fordítva is így lenne. Tudom, hogy te még csak az őrült, igázós Lokit ismered, de ha adsz neki egy esélyt, akkor rájössz, hogy egyáltalán nem vészes.

- Nem vészes?

- Tudod, még mindig egy pöcs, ha olyanja van és elég gyakran van olyanja, meg úgy érzi, hogy mindenki fölött áll, de ezt elnézem neki, mert igaza van. Félisten, jégóriás, én látom, tapasztalom az erejét nap, mint nap. Hidd el, ha akkor régen la akarta volna igázni a Földet, akkor megtette volna.

- Ezt, hogy érted? Mi volt a célja, ha nem az?

- Tudod, lehet, hogy ez furán fog hangzani, de Loki emlékeit látom álmomban. Amikor megmentette az életemet és összekötötte magát velem, akkor történt. Legyen elég annyi, hogy nem akarta leigázni a földet, tudta, hogy veszíteni fog, és ami a legfontosabb megértem, hogy miért tette azt, amit tett.

- Tudod, Tony én igazán irigyellek. Amióta felébredtem, nem igazán találom a helyemet. Azt hittem, ha újra visszaállok, hogy újra harcolok az emberekért, az igazságért, ha felzárkózok, akkor minden rendben lesz, de még mindig kívülállónak érzem magam. Nem ebbe a korba születtem, olyan, mintha elveszítettem volna valami nagyon fontosat és biztos vagyok benne, hogy itt nem találom meg.

Már dél körül járhatott, amikor meghallottam a vendégszoba ajtajának nyílását, aztán a fürdőből kiszűrődő hangokat. Legszívesebben csatlakoznék hozzád a zuhany alatt, de félek, az nem lenne jó vendéghez méltó, mégse otthon vagyunk, hogy akkor essünk egymásnak amikor akarunk. Steve már így is majdnem szívinfarktust kapott. A negyed órás zuhany után, újra ajtónyitás majd záródás. Még tíz perc és teljesen menetkészen sétálsz be a konyhába. Egyik kezemben egy bögre kávé a másikban egy bögre tea. Ahogy elsiklasz mellettem, felém se nézel, úgy veszed el a tiédet. A nyugalomban azonnal előjönnek a megszokott rutinok.

- Mi a terv, Kapitány? – kérdem, miközben az asztal felé fordulok.  Steve arca ábrándos, kifelé bámul az ablakon, pont úgy, mint legutóbb, egy másik időben van. – Steve?

Mikor felpillant, hirtelen nem tudja, hogy merre van, arcán egy szórakozott mosoly árnya.

- Bocsánat, elgondolkodtam. Mit kérdeztél?

Először rá, majd rád nézek, szemöldököd kérdőn felfelé ível, valami olyat láttál, amit én nem. Érdeklődésed Steve-re irányul, majd halkan megszólalsz.

- Fontos lehetett, ha ennyire fáj az elvesztése.

- Én csak egy pillanatra elmerengtem. Akiket ismertem, már nincsenek, vagy már nagyon öregek, mint Peggy, és leélték nélkülem az életüket.

- Mégis csak egyvalaki halála emészti? – vágsz vissza gúnyosan és szinte már várod, hogy tagadjon.

- Ez nem igaz! Sok barátom volt, mindegyikük hiányzik.

Felvont szemöldökkel, gúnyosan vigyorogva nézel Steve-re.

- Felesleges neki hazudni, jobb, mint egy igazság vizsgáló, ha nem akarod, hogy tudja, ha füllentesz, inkább ne is mondj semmit, de az meg árulkodó, így tökmindegy.

Egy nagy kör asztalnál ülünk középen Fury, rajtam és rajtad kívül itt van Steve, Thor, Bruce, Nathasa és Maria Hill. Azért gyűltünk mi így össze, hogy kihallgassanak, vagy inkább úgy mondanám, hogy barátságosan elbeszélgetünk arról, hogy pontosan mióta és mit keresel itt és hogyan raboltak el engem. Az asztal másik végében ülünk, jó pár szék van köztünk és a Bosszúállók között, amit nem bánok, mert így legalább nem látják, hogy az asztal alatt mindenféle megbánás nélkül tapizlak, biztos vagyok benne, hogy téged se zavar, mert hagyod, sőt élvezed, mert igen szép merevedésed van.

- Kezdhetitek – szólal meg Fury, miközben várakozóan néz ránk. Csodálkozom, hogy nincsenek fegyveres katonák a szobában, elvileg te egy veszélyes személy vagy.  Rád nézek, mert nem tudom, hogy ennyit mondjak el a kettőnk között lévő kapcsolatból, hogy mennyit mondhatok el a múltadról. Megszorítom az asztal alatt a combodat. Már éppen szólásra nyitod a szádat, amikor Hill megszólal.

- Ne vegyétek sértésnek, de miért hinnénk el akár egy szavát is. A Hazugságok Istene, nem így nevezik?

Mérgesen nézek a nőre, de a többiek szemében is azt látom, hogy egyet értenek vele.

- Basszátok meg! – káromkodom el magam, miközben hangos csikorgások közepette felállok a székből. – Rohadtul elegem van, hogy így viselkedtek vele. Megmentett minket, bocs nem csak minket, az örök sötétségtől vagy mitől.

- Az Thor volt nem? – kérdi értetlenül Bruce, miközben a szemüvegét igazgatja a fején.

- Thort megmentette Loki, vagyis ha Thor meghalt volna, akkor nem tudta volna megmenteni a világot, vagyis ha jobban belegondolunk, akkor Loki mentett meg minket.

- Akkor se felejthetjük el, hogy egy hatalmas robotot küldött, hogy megölje Thort, aztán pedig egy egész földönkívüli sereget, hogy leigázzon minket.

- Én azt már megbocsátottam! – morran fel Thor. – Amikor meg akartál ölni és hazudtál, hogy apa meghalt.

Helyeslően bólintok, azért, mert Thor nem használta előtted a többes számot.

- Vagy hallgassátok meg, amit mond és higgyetek neki, vagy akkor elmegyünk.  Rohadtul elegem van az egészből, csak egy kis nyugalmat akarok. Nem tudom, hogy észrevettétek-e, de visszavonultam. A páncélok megsemmisítése is be van ütemezve.

- Tessék? Komolyan. Tony, ugye csak viccelsz? – szakad ki Steve-ből, majd mindenki rám majd rád néz.

- Anthony azt csinál amit akar, nem én irányítom az elméjét.

Visszaülök a székre és komoly arccal a többiek felé fordulok.

- Ideje, hogy felakasszam a szögre a páncélt. Élveztem, kihívás volt, de vége. Többek közt Peperrel is ezért ment szét a kapcsolatunk, meg mert egy egoista fasz vagyok, de ezt nem akarom elbaszni, Loki nem akarja elfoglalni a világot, érjétek be ennyivel.

- Mi volt Oroszországban? Loki onnan hozott ki. Összesen negyven ember halt meg, minden a földel lett egyenlővé, semmi információt nem tudtunk összeszedni. Fogalmunk sincs, hogy kik raboltak el.

- Nekem se sok, egy penészes pincében voltam egészen addig, amíg Loki ki nem szabadított. Volt egy férfi, vagyis kettő. Az egyik, aki felrobbantotta a kocsimat, nem láttam az arcát, de vállig érő haja van és fém keze. A másik a vezetőjük lehetett, valami magas beosztású, Marcus volt a neve, Loki megölte őt.

- Tudnál róla egy részletes személyleírást adni? Összeegyeztetjük az adatbázisba lévőkkel, hátha többet tudunk majd.

- Arra nem lesz szükség – szólalsz meg mellettem. Figyelem, ahogy a vonásaid teljesen megváltoznak, míg végül Marcus ül mellettem. Kiráz a hideg tőle, pont úgy nézel ki.

- Bámulatos – a csodálat tükröződik a többiek szeméből. – Láttál valamit Loki, minden információ fontos lehet. Hogy találtál rá egyáltalán?

Nathasa a kérdést egyenesen neked tette fel, ő az első aki békejobbot tart feléd, valószínűleg bűntudatból.

- Számomra nem nehéz követni őt. Amikor felébredtem, azonnal oda mentem. Eléggé feldúlt állapotban voltam ahhoz, hogy bármit is tüzetesebben megnézzek. Anthony elméje által tudtam, hogy kit kell keresnem, megöltem majd felvettem az alakját, kiszabadítottam és felrobbantottam az egész helyet.

- Ez nagyon tömör verzió – szólal meg Fury. – Egy részletesebbet nem tudna nekem adni?

- Márpedig tőlem ennyit fognak hallani.

- Elhallgat valamit, tudni akarom, hogy mi az! – áll fel Fury, mire te is felállsz, újra a saját külsődet veszed fel, úgy nézel rá.

- Maga nekem nem parancsolhat. Azért segítek, mert én így akarom. Azért akarom így, mert most már Midgard az otthonom és Anthony a társam, de egy pillanatig se feledje, hogy ki vagyok én valójában, ha egy olyan irányítható katonát akar, mint Thor, akkor rossz helyen kopogtat. Mindent elmondtunk, amit el akartunk.

Egy bérelt kocsiban ülünk, útban vagyunk a malibui házamhoz. Komolyan gondoltam, amit akkor mondtam ideje szögre akasztani a páncélt. Több típus pihen a ház pincéjében elzárva. Sokkal több, mint amennyinek lennie kéne. Nem szóltál azóta semmit, amióta elhagytuk a tárgyalótermet. Tudom, hogy elhallgattál valamit, ahogy a többiek is, de velük ellentétben nekem el fogod mondani, hogy mi az, amit titkolsz. Mire jöttél rá? Mit láthattál ott?

A hatalmas ház teljesen elgazosodott, nem bíztam meg senkit a karbantartással és a takarítással. Kiszállok a kocsiból és elindulok a bejárati ajtóhoz.

- Ez az otthonod? – kérded, miközben érdeklődve nézel körbe.

- Nem, már nem – válaszolok, miközben beütöm a panelba a biztonsági kódot. Az ajtó kitárul, a lámpák felkapcsolódnak a házban.

- Üdvözlöm, Uram. – Jarvis hangja zengi be a teret. A tárgyakon vastagon áll a por. – Vettem a bátorságot és takarékos üzemmódra állítottam a házat. Behatolási kísérlet nem volt. A pince biztonsági szintje a maximumon, minden úgy van, ahogy itt hagyta.

- Köszönöm, Jarvis. Kérek egy szállítócéget, aki a cuccaimat átviszi a házamba, írok egy listát, a házat teljesen lezárom, nem jövök vissza ide.

- Ahogy parancsolja Uram.

- Biztos vagy benne? Anthony, attól, hogy a páncélt elteszed, attól még nem változik semmi, te ugyanúgy Vasember maradsz. Attól, hogy én úgy döntöttem, hogy melletted maradok, attól még én maradok Loki, a Hazugságok Istene, aki le akarta igázni a földet.

- Lehet, de teszek egy próbát egy nyugis életért, amiben nem kell attól rettegnem, hogy elrabolnak, leszúrnak, lelőnek engem vagy téged. Mit szólsz? Ezért jöttél ide, nem? Nyugalomért.

Bepötyögöm a biztonsági kódot a pince üvegajtaján. Sziszegve nyílik az ajtó. Üveg búrák mögött az összes páncél felsorakozva. Különbözőek, de mind egy célt szolgált, hogy elrejtsem magamat és a félelmeimet. Kiadom a parancsot, majd figyelem, ahogy maró folyadék szépen lassan elemészti őket. Kicsit fáj a szívem értük, de tudom, hogy helyesen cselekszem, ez az életemnek egy újabb lezárt fejezete. Szükségem van erre, különben sose lépek tovább. Már az utolsónál is indítani akarom a folyamatot, amikor a kezemre teszed a kezedet.

- Hagyd meg! Szükségünk lesz rá. – Hangod csöndes, tekinteted az enyémbe mélyed. – Hidd el nekem.

- Oké, de el kell mondanod, hogy miért. – Az utolsó volt a legújabb típus, kicsi, kompakt, könnyű szállítani.

Vegyes érzelmekkel szállok be melléd a kocsiba. Boldog vagyok, mert olyan érzésem van, mintha egy hatalmas tehertől szabadultam volna meg végre. Rád emelem a tekintetemet és elmosolyodok. Egy teljesen új élet kezdődik számomra. Kiléptem a Bosszúállóktól, a céget Peperre bíztam.

- Tudod én most tényleg nyugdíjba vonultam.  Most már miénk a világ és a rövid kis életem hátralévő része.

- Azt hittem, hogy észrevetted, de úgy látszik, hogy elkerülte a figyelmedet. A lélekkötelék folyamatosan áramoltatja köztünk az erőt, a sejtjeid állandóan megújulnak. Addig, amíg én élek, te is élsz. Ideje lenne nem halandóként szemlélned a világot, Anthony. Magam mellé emeltelek.

Hirtelen akkorát fékezek, hogy a biztonsági öv akadályozza meg, hogy lefejeljem a kormányt, te pedig a műszerfalat.

- Mi van? – kérdem, de te csak elégedetten mosolyogsz.

- Anthony, azt hiszed, hogy nekem elég egy halandó életet leélnem veled? Nem ez volt a terv, de nem bánom, az életed hosszú lesz mellettem, sőt valószínűleg Thornál is tovább élünk majd. A jégóriások hosszabb életűek az asgardiaknál.

- Bámulatos vagy, Loki.

- Menjünk haza, Anthony. – Hangod nyugodt, elégedetten hátradőlsz a széken és lehunyod a szemed. Hagyod, hadd emésszem meg a hallottakat.