Lélekkötelék - 18. fejezet: Mr. és Mrs. Smith

Tony/Loki, 18+, slash, erotikus tartalom, hurt/comfort, dráma

Tony halálos beteg. Utolsó esélye, ha megtalálja azt a személyt, akinek az elkapásában és bebörtönzésében segített. Lokit.

Mr. és Mrs. Smith

Minden egy pillanat alatt történik. A robbanástól megremeg a föld, a fejem a kemény padlónak csapódik. Az éles fájdalomtól elhomályosul előttem a világ, valószínűleg pár másodperc ki is esik. Valami nekem csapódik felülről, a súly a padlóba nyom, körülöttem füst és törmelék.  A füst és a por fullaszt, alig kapok levegőt, a testemről eltűnik a nehéz súly, a robbanás hangjától szinte megsüketültem, furcsa zúgást hallok.  Valaki erősen ráz, hideg ujjak tapadnak az arcomra.

- Loki? – suttogom lehunyt szemmel, nem bírom kinyitni, a fejem hasogat.

- Anthony, nézz rám! Nézz rám! – Hangod erőteljes, nyugodt. – Fel kell állnod!

Lassan kinyitom a szememet, ott guggolsz mellettem, arcodon egy mély vágás. Zöld szemeiddel engem nézel, arcod nyugodt, de én tudom, hogy nagyon ideges vagy.  A fejem hasogat, miközben felemelem, segítesz nekem. Nem értem, hogy maradhattunk életben. Megdöbbenek, amikor eljut a tudatomig, hogy a ház a földel lett egyenlő, egy kis rész ahol mi vagyunk, az egyben van, neked köszönhetően. Óvatosan felsegítesz, imbolyogva állok a lábamon, valószínűleg agyrázkódásom van. Amikor végre sikeresen megállok, magadhoz vonsz.

- Ne nézz hátra! – suttogod a fülembe, de már késő, megtettem.

A levegő a tüdőmbe szorul a látványtól. A maró epe felkúszik a torkomba. Öklendezve fordulok vissza hozzád, arcod még mindig nyugodt, de szorosan tartod a csuklómat.

- Basszus! Basszus! Meghaltunk? – kérdem, miközben próbálok nem elájulni.

A hátam mögött ott volt a holttestünk. Az előbb néztem farkasszemet saját magam élettelen testével. Ott feküdtem, szinte felismerhetetlenségig égve. Rajtam feküdtél, a te szemeid csukva voltak, szinte egybe olvadtunk. Ott voltunk és tudom, ha hátra nézek, még mindig ott lesznek. Szellemek vagyunk? Próbálok mélyeket lélegezni, de nem segít, mert csak a füstöt és port szívom be.

- Nem haltunk meg, ez csak illúzió. Érted, Anthony?

Lassan bólintok, de mind a ketten tudjuk, hogy egy szót se fogtam fel a dologból, megadóan tűröm, hogy magadhoz vonj. Lehunyom a szememet és a homlokomat a válladnak döntöm. Magamban pedig csak azt kántálom, hogy ez rohadtul nem lehet igaz. Ez biztos nem a valóság.

Egy pillanat, csak ennyi kellet, hogy minden eltűnjön. A ház, amit mostanában az otthonomnak tekintettem eltűnt.  Még mindig látom az összeégett testeket, szó szerint beleégtek az agyamba. Ott voltunk, halottak voltunk, mégis itt vagyunk. Élünk, neked köszönhetően élünk. Az elmém valami ködös kábulatban van, valószínűleg a sokk miatt. Miután elteleportáltál minket, egy sikátorban húztuk meg magunkat. Egy kukának dőlve ülök a mocskos földön, te mellettem állsz, kezeidet magad köré fonod és bámulsz a semmibe. Lassan kezd visszatérni belém az élet. A fejem még mindig sajog, de a kórház ki van zárva, nem mehetünk hotelbe se, azonnal felismernek minket.

- Loki? – Hangom rekedt suttogás. Azonnal felém fordítod a fejedet és várakozóan nézel rám. Lassan szedem össze a gondolataimat. Mivel tuti, hogy élünk azok a testek csak a varázslat művei lehettek. –Eljátszottuk a halálunkat?

- Ez a legbiztonságosabb. Nem tudhatjuk, hogy kikben bízhatunk meg, azt kell hinniük, hogy sikerült nekik, hogy halottak vagyunk.

- Mennyire tartós a varázslat? – kérdem.

- Ameddig akarom – válaszolsz. Lassan bólintok és végre valahára az agyam elkezd lassan, de biztosan forogni.

- Szerencse, hogy teljesen összeégtünk, mind a két értelemben. A végrendeletem szerint, engem hamvasztani fognak, nem igazán lehet a két testet szétszedni, szerintem Thor nem is engedné, szóval, ha elégetnek minket, akkor nem derül ki a dolog.

- Thor nem fog ellene lázadni. Asgardban mi is elégetjük a holttestet.

- Oké, eddig rendben van, most ki kell találnunk, hogy hova menjünk. Egyik házam se biztonságos, szerencsére felkészültem, hogy bujkálnunk kell, ha a S.H.I.E.L.D. megtalál. Hamis iratok, teljesen új személyazonosság mind a kettőnknek. El kell maszkíroznunk magunkat, mondjuk, az egyszerűbb lenne, ha használnád az erődet. Engem is át tudsz változtatni?

- Természetesen. – A nyomatékosság kedvéért bólintasz is egyet. – Mi a terved?

- Először is kell egy olyan test, ami nem kell feltűnést, minél átlagosabb annál jobb. Utána találnom kell egy kávézót, ahol van korlátlan internet hozzáférés, kitaláljuk az új személyazonosságunkat.

Lehunyom a szememet, de azonnal ki is nyitom, mert újra az összeégett testeket látom.

- Szükségem lesz valami erősre – sóhajtok. Felém nyújtod a kezedet, segítesz talpra állni, azonnal megszédülök.  Hűs tenyeredet az arcomra simítod, meleg bizsergést érzek, a fájdalom azonnal tovaszáll én pedig hangosan, megkönnyebbülve fújom ki a levegőt.

- Jobb? – kérded.

- Igen. – Ujjamat a mély heg alatti részhez érintem, óvatosan, nehogy fájdalmat okozzak neked. – Nem gyógyul.

- Majd fog, az erőm arra kell, hogy fenntartsam az illúziót, meg hogy elrejtsen minket a figyelő tekintetek elől.

 Összeráncolom a homlokomat, belenézek a kuka mellé állított törött tükörbe és szabályosan ledöbbenek. Mi állunk ott, de mégse, egy középkorú, enyhén pocakosodó férfi, és mellette egy szintén gömbölyded nő áll. Lassan felemelem a kezem és a tükörben lévő férfi is felemeli, és megsimogatja a haját. A nő ajkán elégedett mosoly, amely lassan gúnyossá változik.

- Hogy tetszik? – kérdi, mire én rád nézek. Amikor a saját szememmel nézlek, akkor minden normális, csak a tükörképünk más, mi látjuk a másikat, de mindenki más egy középkorú férfit lát és annak a feleségét.

Lassan kisétálunk a járdára és hirtelen betolakodik a külvilág, rendőrautók, tűzoltók, mentők süvítenek el mellettünk. Arra az irányba fordítom a fejemet, amerre mennek, és megpillantom a házam maradványát, nem csak az enyémet, a robbanás akkora volt, hogy még négy házat tett a földdel egyenlővé. A rendőrök mellett megjelenik a fekete terepjáró. Két fiatal lány és egy fiú száll ki hátulról. Elölről pedig egy fiatal férfi és egy öltönyös, szemüvegben. Érzem, ahogy a tested megmerevedik mellettem, ujjaid rákulcsolódnak a csuklómra, olyan erősen szorítod, hogy felszisszenek. Tekintettemmel a csapatot követem, teszek pár lépést és te jössz velem. Nem tudom levenni a férfiról a szememet. A felismerés villámként cikázik át a testemen. Agyam azonnal tagad, hisz ez nem lehet igaz. Halottnak kell lennie. Meghalt, te ölted meg. Miatta lett személyes ügy, miatta tudtunk legyőzni téged. Rád nézek, de te is sápadtan, meredten bámulod.

- Loki? – suttogom és remélem, hogy a nagy zajban senki se halotta meg.

- Halottnak kéne lennie. Megöltem – suttogod, érzem a megkönnyebbülést, ami felőled árad. Bűntudatod volt, mert megölted.

- Mégis itt van, és ahogy látom él és virul - válaszolok.

- Én is úgy látom, hogy Phil Coulson nagyon is él.

Egyre több a rejtély, egyre jobban kuszálódnak a szálak.

Miután egy kávézóban feltöltöttem az új személyazonosságunkat, hivatalosan is Tom Smith lettem és a mellettem ülő, aki az ügyködésemet nézi a bájos feleségem Mrs. Smith, leánykori neve Loren Lowe. Mivel nem tudtam, hogy képes vagy női alakot is felvenni, kicsit módosítani kellett, így egyelőre csak nekem vannak személyes irataim. Hatalmas összegeket utaltam át éveken keresztül egy titkos számlára, amit ezen a néven nyitottam. A Stark vállalaton kívül még jó néhány üzletem van ezen a néven, szóval még mindig zseni, milliárdos vagyok, így legalább nem kell attól tartanunk, hogy éhen halunk. A kávézó tévéjében a robbanást mutatják.

- Összesen nyolc halálos áldozata van a robbanástank. Az okát még vizsgálják. Azt biztosan tudjuk, hogy az áldozatok közt van híres Tony Stark, akit Vasemberként ismerünk, és egy ismeretlen nő, aki vele tartózkodott a robbanás pillanatában.

A kávézó felett egy kis panzió működött, nem egy négycsillagos szálloda, de otthonos és nem feltűnő, jelenleg pont ez kell nekünk. Jól fel van szerelve, a TV-t bekapcsolom és azonnal a hírek jelennek meg. Most még a csapból is ez folyik.

- Oké, lassan megerősítik és hivatalosan is halottak leszünk. Mi legyen a következő lépés?

- Bosszút állunk – válaszolsz, miközben lassan közeledsz felém, merev arcod lassan ellazul, ajkaid csábító mosolyra húzódnak. – Bosszút állunk azért, mert elraboltak téged, mert megkínoztak, mert felrobbantották az otthonunkat, és amiért meg akartak minket ölni.

- Keresnünk kell olyan embereket, akikben bízhatunk, ezt nem tudjuk egyedül megoldani, kell egy csapat. Amint csillapodnak a kedélyek, de most az a legfontosabb, hogy ne keltsünk feltűnést, minél természetesebben kell viselkednünk, ki kell alakítanunk egy… – Nem tudtam befejezni a mondatot, mert ajkaidat az enyémre szorítottad. Kétségbeesetten húzol magadhoz, én pedig nem ellenkezek, hálásan sóhajtok bele a csókba. Felvillan a szemeim előtt a holttesteink látványa, ujjaimat a hajadba temetem.

- Mondtam, hogy szükséged lesz még a páncélodra - suttogod az ajkaimra, majd rátérsz a nyakamra.

Hangosan felnyögök, aztán eszembe jut, hogy még nem mondtad el, hogy mit láttál Oroszországban, amikor értem jöttél. Nem mondtál el mindent Furynak, hogy pontos legyek, nagyon szűkszavú voltál. Titkolsz valamit, láttál valamit, de ott nem mondhattad el, mert lehet, hogy áruló van a csapatban, de most már biztonságban vagyunk. Meghaltunk, egy halottnak pedig nem árthatnak.

- Beszélnünk kell, Loki – szólalok meg nagy nehezen. A vágy kezdi átvenni az irányítást az elmémen.

- Később, Anthony. – Hangod rekedt az elfojtott érzelmektől, zöld szemeid kétségbesetten cikáznak rajtam, eddig higgadt voltál, de most teljesen elhatalmasodott rajtad a pánik, az arcodon lévő seb még mindig nem gyógyult be. Téged is ugyan úgy megrázott ez az egész, mint engem, de neked erősnek kellett maradnod, hogy engem egyben tarthass miután sokkot kaptam. Észnél kellett lenned, hogy mind a kettőnket eltüntess, de most, hogy aránylag biztonságba helyeztük magunkat, a felgyülemlett érzelmek kitörtek belőled. Odahajolok hozzá, lágyan csókollak, becézlek, a vad, kétségbeesett tűz lassan csitul a testedben, engeded, hogy irányítsak.

- Minden rendben – suttogom. – Amíg nem veszítjük egymást szem elől, addig nem lesz semmi baj.

A kád szélén ülsz türelmesen, kitisztítom a sebedet és beragasztom, elég mély, nem akarom, hogy elfertőződjön. Szinte transz szerű állapotban vagyok. Figyelem, ahogy magad elé bámulva levetkőzöl. Elég nagy a zuhanykabin, hogy mind a ketten beférjünk. Megengedem a vizet és beállítom, hogy jó meleg legyen. A szobában megy a fűtés, én mégis vacogok. Biztos az elmúlt órák hatása. Beállok alá és jólesően felnyögök, amikor a forró víz a bőrömhöz ér. Hallom, ahogy súrlódva kinyílik a kabin ajtaja, hűvös tested nekem nyomódik, karjaid körülölelnek, nem szólsz semmit, én se, csak állunk és hagyjuk, hogy a meleg víz levigye rólunk a kormot, a hamut és valamiért reménykedek benne, hogy az elmúlt órákat is képes eltűntetni. Fáradtan döntöm a fejemet a válladnak, mire te még szorosabban tartasz.

- Tudod, Anthony, a holtestek mi is lehettünk volna, ha nem veszem észre időben, ha nem lettem volna elég erős, hogy megvédjem magunkat, akkor mi feküdtünk volna ott. Nem akartam, hogy lásd, nem akartam egy újabb rémálmot adni neked. Ahányszor lehunyom a szememet a te semmibe meredő szemeidet látom. Tudom, hogy élünk.

Tested merev akár egy szikla. Megfordulok a karjaid közt és rád nézek, szemeidben csak úgy kavarognak az elfojtott érzelmek. Érzem, hogy legszívesebben törnél, zúznál, hogy ordítanál, de nem akarsz megijeszteni. Letérdelek a hideg, csúszós csempére. Kezeim felfelé siklanak a lábadon, majd hátra a fenekedre. Megmarkolom a kemény halmokat, mire te felnyögsz. Azt akarom, hogy megnyugodj. Eddig te voltál az, aki megnyugtatott engem.

- Anthony? – Hangod elhaló nyögésbe fullad. Ujjaidat a hajamba temeted, de nem kényszerítesz.

- Lazíts, mindjárt felrobbansz! – megfogom a félig merev péniszedet és elkezdem a kezemet ütemesen fel-le mozgatni rajta. Hála a víznek, nem kell síkosító. Figyelem, ahogy egyre keményebb leszel a kezem alatt. Halk sóhajaid betöltik a párás fürdőszobát. Felkészületlenül ér téged, amikor bekapom a makkod. Először csak lassan körözök a tetején, majd egyre mélyebben veszem be a farkadat. Egészen a torkomig engedlek, majd ki. Ujjaid erősen tépik a hajamat, de nem bánom, azt akarom, hogy erre a rövid időre elfejtsd ezt az egész szarságot, amibe kerültünk. Ütemesen mozgatom a fejemet, egyik kezemmel a heréidet masszírozom, a másikkal belemarok a fenekedbe. Hangos nyögéseid jelzik, hogy már nagyon közel vagy, nem hagyom abba, el akarsz húzódni, de én nem engedem, szorosan tartalak, miközben egyre gyorsabban dolgozom rajtad. A tested hirtelen megmerevedik, a fejedet hátrarántod, miközben a plafont bámulod.  Elengedlek, te pedig remegve rogysz le. Pihegve nézel rám én pedig elégedetten elvigyorodok. Lenézel és megpillantod a lábam közti merevedést, automatikusan nyúlsz, hogy könnyíts rajtam.

- Ez egyáltalán nem szükséges, nem azért csináltam – szólalok meg, de te nem is figyelsz rám. Tudod, hogy kell megérinteni engem. Gyakorlott mozdulataid azonnal a határra löknek. Kezed megáll és elengeded, mire én felnyögök, ezzel adok hangot nemtetszésemnek.

- Állj fel! – szólalsz meg. Mind a ketten felállunk. Megfogsz és a fal felé fordítasz, ebből rájövök, hogy mit akarsz. Nem elleneztem az ötletet. Próbálok megtámaszkodni a csúszós csempén. Fenekemet feléd nyomom.  A vágy megőrjít, azt akarom, hogy bennem legyél, most azonnal.  Keményen, erősen akarlak érezni.

Valószínűleg te is így érzel, mert egy ujjal azonnal belém hatolsz. Másik kezeddel a csípőmbe marsz. Még egy ujj csatlakozik, fáj, túl gyors vagy, de nem érdekel, kétségbeesetten, nyomom féled a fenekemet, még többet akarok. Ez nem elég.

- Rohadt életbe, gyere már! – Hangom kétségbeesett, de nem érdekel, ha megkapom, amit akarok. Téged.

Ujjaid eltűnnek és minden előzetes figyelmeztetés nélkül belém vágódsz. Felüvöltök a hirtelen fájdalomtól, de nem kérem, hogy állj meg. Arcomon végigcsorognak a könnyek, amiket elmos a víz. Kihúzódsz, és újra belém vágódsz. Érzem a hideg mellkasodat a hátamon.

- Sajnálom. Sajnálom – suttogod. Elkezded simogatni a merevedésemet, a mozgásod lassul, már nem vagy olyan vad. – Sajnálom.

Elakarom mondani neked, hogy semmi baj, én is ezt akarom, de valahogy nem jönnek a szavak, a fájdalmat lassan elmossa a vágy, akkor nyugszol meg, amikor meghallod a nyögéseimet, amik egyre hangosabbak, majd hirtelen, minden felrobban. Az orgazmus olyan erővel söpör végig rajtam, hogy téged is magával ránt. Ebben az átkozott pillanatban, végre minden rendben van.