Lélekkötelék - 19. fejezet: Valaminek a kezdete és valaminek a vége

Tony/Loki, 18+, slash, erotikus tartalom, hurt/comfort, dráma

Tony halálos beteg. Utolsó esélye, ha megtalálja azt a személyt, akinek az elkapásában és bebörtönzésében segített. Lokit.

Valaminek a kezdete és valaminek a vége

Egy kis faluba tartunk éppen. Mellettem némán bámulsz ki a kocsi ablakának üvegén. Az elsuhanó tájat nézed. Úgy döntöttünk, hogy biztonságosabb egy kevésbé lakott helyet választanunk, ahol még véletlenül se keltünk feltűnést. Nem tudnának minket felismerni, de muszáj biztosra mennünk. A sebeid végre elkezdtek gyógyulni, ami annak köszönhető, hogy tegnap elégettek minket. Még mindig érzem az orromban az égett hús szagát, pedig egy mási szobából tükrön keresztül néztük végig. Felvettük két biztonsági őr alakját. Rajtunk kívül mindössze öt ember volt jelen a hamvasztáson. Fury, Hill, Pepper, Thor és az ügyvédem. Nagyon hálás voltam Thornak, amiért végig szorította Pepper kezét. Mindkettejük szeméből megállíthatatlanul folytak a könnyek. Emlékszem, hogy a kezeim ökölbe szorultak, oda akartam menni, elmondani, hogy minden rendben lesz, de nem tehettem.  Csöndben figyeltem, ahogy a letakart testek hamuvá válnak.

Lassan leparkolom a bérelt autónkat.  Egy kétszintes téglaház előtt állunk meg. A kocsink előtt egy fehér Opel parkol, valószínűleg az ingatlanközvetítőé. Érdeklődve nézel ki az ablakon, ajkaid gúnyos mosolyra húzódnak.

- Kérlek, ne ijessz rá erre a szerencsétlen közvetítőre is.  Ez már a harmadik, így sose lesz házunk.

- Ha nem hazudik, akkor én se fogom bántani, nem fogok olyan házban élni, ami nem felel meg az igényeinknek.

Nagyot sóhajtok, és inkább rád hagyom a dolgot, úgyis azt csinálsz, amit akarsz.

- Légy kíméletes. Rendben? – kérdem, mire te továbbra is csak mosolyogsz, majd minden szó nélkül kiszállsz.

Az ajtóban már ott vár minket a hölgy, én pedig felnyögök. Egy fiatal húszas évei közepén járó, vékony, vörös hajú nő az. Kedvesen mosolyog, én pedig tudom, hogy minden bizonnyal hamar lehervad a mosoly az ajkáról.

- Jó napot! Önök minden bizonnyal Mr. és Mrs. Smith? A nevem Emma Song és én fogom önöknek megmutatni a házat. Mint kívülről is látható, a ház kétszintes, közvetlen szomszédok nincsenek, de hatalmas a hozzá tartozó kert, ilyeneket csak itt kint vidéken találnak. A házhoz tartozik egy egyállásos garázs, ami elég nagy. Az előző tulajdonosnak elfért benne egy kocsi és egy motor is. A garázskapu vadonatúj, fél éve lett beszerelve, jöjjenek, nézzék meg.

Elindulunk a nő után. A házat téglaburkolatú, az ablakkeretek fehérre vannak festve. otthonos hangulatot áraszt. A garázsajtó hangtalanul nyílik ki, és a nő tényleg nem hazudott: szép nagy a garázs, talán két kisebb típusú kocsi is elférne itt, ha ügyes vagyok. Le kell mondanom a nagy autókról, mert feltűnőek és nem illenének bele abba a képbe, amit magunkról akarunk kialakítani. Egy átlagos középkorú házaspár. Itt nincs sok minden néznivaló, az előző tulaj minden bútort és dobozt elvitt.

- Innen is be lehet menni a házba, de inkább elölről szeretném önöknek megmutatni, ha nem gond.

- Nem probléma – szólalok meg azonnal, mielőtt te tennéd. Most szokatlanul csöndes vagy, még nem kezdted el kínozni, ami azt jelenti, hogy nem hazudozik össze vissza, nem akar megtéveszteni minket.

Az előszoba keskeny, egyik oldalt fogasok és egy beépített szekrény, a másik oldalt fürdőszoba és a mosdó. A fürdő elég tágas, egy zuhanyzó és külön kád van benn, látszik, hogy ezt is nemrég újították fel. A csempe a padlón csokoládé a falakon pedig bézs színű. Tetszik.

A folyosó végén egy nagy nappali, ami egybe van nyitva a konyhával, a hatalmas ablakok beengedik a fényt, hátul üvegajtón keresztül lehet kimenni a hátsókertbe. Hajópadló van lerakva, itt is a barna árnyalatai váltakoznak, otthonos. Hatalmas kandalló terpeszkedik el az egyik falnál, téglából kirakva.  Az emeleten három szoba van egy nagy és két kisebb. A nagy háló ablaka az utcára, a két kicsié pedig a kertre néz. Teljesen más, mint az eddigi házaim, ez sokkal kisebb, sokkal meghittebb. Sose gondoltam, hogy ilyet fogok venni, hogy ilyet akarok.

Miután mindent megmutatott bent, kivitt minket hátra a kertbe. Hatalmas kert, kerítések nélkül, maga a szabadság. Egy kis rózsalugas, benne egy paddal és egy tó.

- Mindent megmutattam önöknek, ha esetleg valami kérdésük van, nyugodtan kérdezzenek. Ha szeretnék még egyszer megnézni a házat kettesben, akkor addig én megvárom önöket itt, nem kell sietniük, ha úgy döntenek, megveszik a házat, akkor a papírok kitöltését itt is megtudjuk csinálni. Emma telefonja csörögni kezdett, én pedig bólintottam, hogy nyugodtan vegye fel. Mikor hallótávolságon kívülre ér, rád nézek.

- Vélemény? – kérdem. – Nekem tetszik, kicsi és otthonos, de ha neked nem jön be, akkor kereshetünk másikat. A pénz nem akadály, ezt te is nagyon jól tudod, olyat akarok, ami mind a kettőnknek megfelel.

- Tetszik – szólalsz meg halkan. – Csöndes és a miénk lenne.

- Akkor maradhat? Jól gondold meg, mert nem akarok egyfolytában költözgetni.

- Miss Song! – szólalsz meg, mire a nő ijedten kapja fel a fejét, el is felejtettem, hogy eddig a te hangodat nem is hallotta. – Megvesszük.

A bevásárló központ zajos forgatagában állok veled. Életed első szupermarket kirándulása. Furcsa szemmel nézegeted a polcokat és a körülöttünk vásárló embereket.  Nem hittem, hogy ilyen könnyen és ilyen jól veszed majd az akadályokat. Most is, mint mindig a vásárlók csak egy középkorú házaspárt látnak, akik nem tudják eldönteni, hogy melyik terméket válasszák. Amikor utoljára láttuk a régi házunkat ránk robbantották, azelőtt pedig kommandósok törtek ránk. Az új otthonunkat közös megegyezéssel alakítottuk ki, ami nem kevés vitát szült. Most pedig itt állunk a polcok között egy bevásárlóközpontban és a különböző színű, formájú és mintájú bögréket nézegetjük. Amikor a Földre kerültél és beköltöztél hozzám a legelső igazi tárgyad, amit te választottál az egy kék bögre volt. Sajnos az előbb említett tárgy eltört. Új otthon, új bögre.

Figyelem, ahogy lassan leemelsz egyet, majd visszateszed. Összehúzott szemöldökkel nézegeted őket, mintha különösen fontos lenne, hogy a lehető legtökéletesebbet válaszd ki magadnak. Az enyém már a kezemben van. Egy bordó bögre rajta fehér csíkok.

- Nem akarlak siettetni, de nemsokára bezár az üzlet, és még mi mindig itt toporgunk a bögréknél. Tudod már a biztonságiak is furcsán néznek ránk, hogy röpke egy órája a bögréket bámulod.

Rám se nézel, a figyelmedet teljes egészében lekötik a polcokon lévő tárgyak.

- Elnézést, Uram! Segíthetünk valamiben? – Egy hatalmas kezet érzek a vállamon, amikor hátrapillantok, egy kopasz férfit pillantok meg egyenruhában. Biztonsági őr. Hatalmasat sóhajtok és megfordulok. Mondtam, hogy feltűnő, hogy itt álldogálunk, biztos azt hiszik, hogy el akarunk vagy már elloptunk valamit.

- Bocsánat, tudom, hogy nemsokára zárnak, csak tudja, a feleségem nehezen tud dönteni. 

- Kérem, fáradjanak velem, hogy át tudjuk nézni a csomagjaikat.

- Erre semmi szükség – válaszolok, és nagyon figyelnem kell, hogy udvariasan beszéljek. Tony Stark nem létezik. Lassan megfordulsz kezedben egy hatalmas, teljesen lila bögre. Kérdőn nézel rám majd a mögöttem állóra.

- Édesem? – kérded, arcodon megjelenik egy apró mosoly, én pedig majdnem elnevetem magamat. Sose hívsz édesemnek.

-  Semmi, semmi, csak túl sokáig válogattunk és ez a kedves fiatalember megkérdezte, hogy segíthet-e nekünk.

- Vagy azt hitte, hogy el akarunk tulajdonítani valamit ebből az elragadóan zsúfolt üzletből.

- Lehetséges, de nem kell aggódnod, mindent tisztázunk, miután ezek a kedves biztonsági őrök átvizsgálják a táskáinkat és megmotoznak minket.

- Sajnálom, hogy ennyi bosszúságot okozunk önnek, csak tudja, mostanában annyi szörnyűség történt velünk. Nemrég elveszítettük a házunkat abban a nagy robbanásban ahol annyi ember meghalt köztük Vasember is, és tudja én és férjem… - Még könnyeket is sikerült magából kicsikarni. A férfi szemei is megtelnek könnyel.

- Istenem, annyira sajnálom, nem tudtam. Elnézésüket kérem, nyugodtan válogassanak, és nem kell megmutatniuk a táskájukat sem. Sajnálom, ami önökkel történt. – Kezet rázott velem, majd eltűnt a polcok között.

Mire a kasszához értünk, már az üzlet igazgató-helyettese is megjelenik. Részvétet nyilvánított a házunk és minden ingóságunk elvesztése miatt, és felajánlotta, hogy a ma vásárolt dolgokat nem kell kifizetnünk, amit én nagyvonalúan vissza akartam utasítani, de te rátapostál a lábamra, így minden ingyen volt, nem mintha szükségünk lett volna rá, de az álca működik. Teljesen átlagos házaspár vagyunk, akik nemrég mindenüket elveszítették egy katasztrófában. Imádom az új életemet.

- Basszus, Loki, még könnyeket is kicsikartál magadból! – szólalok meg, amikor leparkolunk a házunknál.

- A Hazugságok Istene vagyok, ne lepődj meg ezen. Tudod, egy valamire rájöttem, Anthony.

- Igen, és mi lenne az? – kérdem.

- Szeretek vásárolni. Gyakrabban kéne mennünk.

- Valahogy sejtettem, hogy te az a boltkóros fajta vagy. – Kérdőn nézel rám, miközben kiszállsz az autóból.

Hideg borongós az idő, pont illik egy temetéshez. Ott állunk a sírnál senki se vesz észre minket, nem tudom, hogy csinálod, de mintha láthatatlanok lennénk. Nem kellett volna eljönnünk, mert már felesleges, hisz a testünket elégették, de a varázslatot nem szüntetted meg, hiába elégett a test, azt mondtad, akkor lesz végleges, ha a földbe kerülnek a hamvak. A temető be van zárva. Ügynökök, rendőrök tartják távol az embereket. Egy egyszerű, fehér sír, rajta a nevem és a tiéd. Nem hittem, hogy tiéd is rajta lesz, azt hittem, hogy egy szörnyű titok leszel, gondolom, Thor nem engedte.

Nathasa, Bruce, Steve, Thor, Hill, Fury és Pepper. Mindenki, aki igazán számított az életünkben.

- Most valamit mondanom kéne – szólal meg Pepper, hangja elcsuklik a sírástól. – Szeretlek, Tony Stark. Mindig szerettelek és ez sose fog megváltozni. Örülök, hogy a végére megtaláltad azt a személyt, aki igazán fontos volt neked, bárcsak több időt tölthettetek volna, bárcsak több időd lett volna, bárcsak…

Steve öleli meg. Gyengéden ringatja. Pepper arca könnyáztatta, hangosan sír és az én szívem is megszakad, hogy így kell látnom. A kapitány szeme is könnyes és a bátyád, Thor. A hatalmas test most görnyedt, fájdalommal teli.

- Drága, öcsém. Egyetlen testvérem, most a te csillagod is fent ragyog az égen, anyánk mellett. Nagyon sajnálom, hogy nem voltam melletted, hogy nem tudtalak megvédeni, hisz ez lett volna a dolgom, ez a nagyobb testvérek dolga és én nem voltam melletted. Megfoglak bosszulni titeket, halálotok nem lesz hiábavaló. Kérlek, Loki. Kérlek, varázsolj, legyél életben. Legyetek életben.

Érzem az ujjaidat a tenyeremben. Megszorítom a kezdet, nem nézek rád, engem is ráz a néma zokogás. Figyelem, ahogy Pepper meggyújt egy lámpást és felengedi, utána Thor majd a többiek. Figyelem, ahogy a házak tetejéről az utcákról felszállnak az égő lámpások. Mind értünk égnek, mind minket gyászol. Legszívesebben odamentem volna hozzájuk, hogy megmondjam, hogy élünk, de nem tehetem, így mindenkinek biztonságosabb. Meg kell találnunk azokat, akik meg akartak ölni minket és bosszút kell állnunk, utána, utána talán ismét én lehetek Tony Stark, te pedig Loki.

Nem hagyhatom, hogy meghalj, nem tehetem ezt meg anyámmal. Egyetlen fia vagy, az öröksége. Elárultam őt már nem is egyszer, de ekkorára még én is képtelen vagyok Élned kell. Nem gondolkodom, amikor leszúrom az ellenfeled, nem gondolkodom, amikor engem szúr át a penge. Az éles fájdalom megbénít. A levegő a testembe szorul én pedig nem látok semmit. Testem tehetetlenül zuhan a poros földre. Nem ez volt a tervem, nem ezt akartam. A vér szaga ömlik az orromba, a sajátom.  Az erőm kezd halványodni, minden másodperc számít, be kell zárnom a sebet, különben elvérzek. Hallom, ahogy üvöltöd a nevemet.

- Te ostoba, nem hallgattál rám! Miért nem hallgattál rám? – kérded, miközben gyengéden az öledbe vonsz. Reszketek a fájdalomtól, nagyon sok energiát felemészt, hogy bezárjam a belső sérüléseket, de úgy kell tűnnöm, mint aki haldoklik.

-Tudom, ostoba vagyok. Ostoba – hebegem, miközben te csitítasz engem. Elfog a bűntudat, de ha ezt nem teszem meg, akkor visszakerülök a börtönbe. Nem megyek vissza.

- Ne halj meg – kérlelsz, de én nem tudok válaszolni, a fájdalom lüktet bennem. A vér még mindig folyik, én pedig nemsokára elveszítem az eszméletemet.

 - Sajnálom, sajnálom – suttogom, és ez egyszer komolyan is gondolom.

- Semmi baj, rendbe jössz, nem számít, minden rendben lesz – suttogod, de te is tudod, hogy ez nem igaz, csak könnyebbé akarod tenni nekem a távozást. – Elmondom apának, hogy mit tettél ma értem.

- Nem érte tettem – válaszolom. – Tudnod kell, hogy minden anyáért volt, azért élsz, mert én szerettem őt. Teljes szívemből szerettem anyát, és bár nem ő hozott a világra, de mindig az anyám volt és marad.

- Ne! – kiabálod, én pedig meghaltam számodra. Már csak meg kell várnom, hogy minden elcsendesedjen. Érzem, hogy a testem teljesen kimerült, nem szabad elaludnom, de muszáj egy kis erőt gyűjtenem, mielőtt érted megyek. Várj még egy kicsit Anthony, hamarosan véget vetek a szenvedéseidnek.

Hangosan üvöltve ébredek fel. Kezeimet automatikusan a gyomromon lévő sebre akarom tenni. A pánik végigcikázik a testemen, hirtelen azt se tudom, hogy hol vagyok, kezek ragadják meg az enyéimet, és feszítik le a bőrömről.

- Minden rendben, Anthony – szólalsz meg. Hangod nyugodt. A látásom kitisztul. Otthon vagyok a hálószobánkban. – Csak álmodtál. Az enyém vagy a sajátod?

Rád nézek, de nem válaszolok, mélyeket lélegzek, tekintetem meztelen felsőtesteden vándorol végig, aztán megállapodik ott ahol nemrég még egy gennyedző seb volt. Én tisztítottam ki. Még mindig emlékszek a rohadt, bűzös szagra és a fájdalmas üvöltésedre.

- Majdnem belehaltál – szólalok meg. – Ilyet soha többet ne csinálj! Megértetted? – kérdem, de te csak visszahúzol a párnák közé.

- Nem áll szándékomban magadra hagyni, Anthony. Sajnálom, hogy át kellett élned.

- Nekem is van egy ehhez hasonló, csak figyelmezhetlek. Loki, holnap mesélj nekem arról, hogy mit láttál Oroszországban.

- Rendben, de most aludjunk. – A hátamhoz simulsz, érzem, ahogy a szívünk egyszerre dobban.  Ebbe a megnyugtató sötétségbe olvadok bele.